Semana Santa, kötéltánc és tavaszi szél
A család és karrier között egyensúlyozó tragikomikus kötéltánc ijesztőbb és röhejesebb is lett egyben.
A család és karrier között egyensúlyozó tragikomikus kötéltánc ijesztőbb és röhejesebb is lett egyben.
Nagycsütörtök van. Mindannyian úgy vagyunk, „mint ki sötétben titkos útnak indult, / végzetes földön csillagok szavára, / sors elől szökve, mégis szembe sorssal / s finom ideggel érzi messziről / nyomán lopódzó ellenségeit.” Mindannyian szeretnénk „szót váltani jó, meghitt emberekkel”, de „nyirkos” és „hideg sötét” van, senki sem figyel. Ez az egyik legnagyobb magyar vers. Nem. Ez az egyik legnagyobb vers.
Vagy ha nem értesz hozzá, menj be a kocsmába, lobogtass meg egy tetszőleges címletű papírpénzt, és rögtön lesz vállalkozó, mondogatják a pálya széléről. Egy darabig, persze csak gondolatban, a padlásra hordtam fel a jótanácsokat. Végül a padlás, éreztem, megtelt. Azóta csak morgok valamit az okoskodásra, olyasmit, hogy ja tudom, tudom, és megyek a dolgomra. Nehezen hiszik el, hogy itt már a kocsma is bezárt, alkalmi munkára pedig rég nem vár senki.
Vajon tudják-e, hogy mi a Tealelke? Nem? A terméket A Délmagyarország 1918. október 15-i számában hirdette Müller Rezső Budapest, VII., Barcsay-u. 6. Telefon: 179−16., íme: „Valódi teából és rumból készült teapótló, melyből 1 kg. 400 csésze, zamatos, kész, rumos teát ad.”
Egy-egy napot egy-egy életnek tekints.
A DRÓTon közöljük az eredeti videót és Jane Goodall üzenetének magyar fordítását.
Ma is találkoztam hajléktalanokkal, mint mindig, ha a belvárosban járok. Tétován mászkálnak. Ez a vírus a gyöngékkel és a védtelenekkel végez a legbiztosabban. Ezért kell elbújniuk előle az időseknek és a veszélyeztetetteknek, a krónikus betegséggel élőknek. De hová bújjanak a hajléktalanok? Nem tudom, eszébe jutottak-e valakinek is. Csak bennem merül föl láttukra a Radnóti-vers? Járkálj csak, halálraítélt.
Hátha ez most észhez térít minket: ami baj valakit is ér a világban, az mindannyiunkat érint. Mind összetartozunk.
Döbbenet! Formanek Csaba rendező otthon marad, sem színházba, sem kocsmába nem megy és főz!!! Vajon közben miken gondolkozik? Hogy éli meg az igazi közösségi ember és művész az egyedüllétet? Mit gondol a kialakult helyzetről?
Egy ideje már sokkal inkább az újmédia felületeiről összeszedett információkra építünk, mint saját tapasztalatainkra, sokkal inkább az újmédiában keringő elméleteket szajkózzuk, mintsem saját narratívát igyekeznénk alkotni a jelenségekre a számos csatornán összeszedhető információtömeg rendszerezése és a saját érzékelésünk alapján.