2020. március 30., hétfő
Reformkori kalendáriumokban ilyen hasznos információkra bukkanhat az ember: „Erdős és mocsaras vidékek sertéstenyésztésre legalkalmasabbak, a csupán mocsarasak már kevésbé, erdőtlen és aszályos helyeken pedig nagy mennyiségbeli tenyésztés ritkán jár haszonnal; kisebb mennyiségben azonban, amennyit a gazdaság körül eső hulladékkal, parajjal, moslékkal, ocsuval, hasonlókkal ki lehet tartani, általában gazdaságosan tenyésztetnek.”
És: „Elválhatatlan társa a földművelésnek a baromtenyésztés, mert állati erő nélkül a földnek nagybani művelése lehetetlen.”
Hiába, traktor híján baromra volt szükség. Ma már traktoros sem föltétlenül kell, ha ügyesen beprogramozzák a feladatokat az agyukba, a műhold által vezérelt monstrumok megoldják egyedül is, amit meg kell oldaniuk. Így megy ez, mondá Vonnegut, miután a mocsaras erdőségben makkoltatott sertéseket behajtották az ötös számú vágóhídra.
2020. március 31., kedd
„A betegség tünetei: magas láz, hidegrázás, főfájás, szédülés és általában súlyos rosszullét. A betegség enyhe lefolyású, a láz 2- 3 nap alatt megszűnik! Aggodalomra tehát egyáltalán nincsen ok.” Olvashatjuk a Délmagyarország 1918. július 6-i számában.
„A hatóság a járvány meggátlására semmi intézkedést nem tehet – ecseteli az újság −, mert a betegség a levegőn keresztül is megkapható, különben is nincs is szükség a hatósági beavatkozásra, mert a betegség pár nap alatt megszűnik. A járvány természetesen bacilusok utján terjed, amelyek a vérbe jutnak és a szervezetben előidézik a már említett tüneteket.”
Az előidézett tünetek miatt azonban nem érdemes aggódni a lap szerint, hiszen „az orvosi segítségre a betegséggel szemben a tapasztalat szerint nincs is szükség; a betegség pár nap alatt föltétlenül gyógyul. Az egyedüli orvosság lefeküdni, pár napig ágyban maradni és nyugodtan bevárni a betegség lefolyását. Érdekes jelenség, hogy a bajt leginkább az erősebb szervezetű emberek kapják meg; a gyengébb embereket elkerüli a betegség. Hogy ez miért van igy, azt ép oly kevéssé tudjuk, mint egyáltalán az egész spanyolbetegség orvosi magyarázatát.”
1918. október 16-án pedig ezt olvashatták a szegediek a Délmagyarországban, az Erősen terjed a spanyolbetegség Szegeden című cikkben.
„A közigazgatási bizottság keddi ülésén élénk vita kerekedett dr. Wolff Ferenc tiszti főorvos jelentésével kapcsolatban. A főorvosi jelentés ugyanis megemlékszik a spanyolbetegségről is, amelynek azonban nem tulajdonit túlságos jelentőséget. Fölszólalt a vita során dr. Somogyi Szilveszter polgármester is, aki kijelentette, hogy a spanyolbetegség majdnem ugy pusztít már, mint a háború. Hibáztatta a főorvost, aki eddig hagyta fejlődni a dolgokat és erélyes intézkedést kért. A bizottság végül is tudomásul vette a főorvos jelentését, hogy a csütörtöki egészségügyi bizottsági ülésen előreláthatólag meg fogják találni a módját annak, hogy miként védekezzenek leghathatósabban a veszedelmes járvány ellen. A főorvos jelentése, valamint az ezt követő vita itt következik:
A közegészségügyi viszonyok a ragályos betegségeket illetőleg valamivel kedvezőtlenebbek, amennyiben a hasihagymáz, de különösen a vérhas emelkedést mutatnak. Az influenza, az úgynevezett spanyolnátha elterjedéséről a főorvosi hivatal, miután a fertőző betegségekről szóló városi szabályrendelet szerint a törvényhatóság területén bejelentésre kötelezett betegségek sorába nincs fölvéve, helyes és precíz képet mindezideig nem alkothatott magának, ezért valamennyi gyakorlóorvoshoz azon kérelemmel fordultam, hogy a gyakorlatukban előforduló eseteket haladéktalanul jelentsék be és csak ezek alapján lesz majd a tényeknek megfelelőleg tájékozódva. Jelenti, hogy csütörtökön ebben az ügyben értekezletet tart a közegészségügyi bizottság. A népességi mozgalom eredménye a következő: született 75 fiú, 83 lány, összesen 158, augusztusban: 105 fiu, 107 lány, összesen 212, meghalt szeptemberben: 105 fiu, 116 lány, összesen 221, augusztusban plusz 50. A városi közkórházba 342 beteget vettek föl. A bábaképezdében 112 szülő és 10 nőbeteg vétetett föl.”
A megfelelő tájékozódás járvány idején − kivált, ha valamiféle addig ismeretlen kórság ütötte föl a fejét − mindig is bajos volt.
2020. április 1., szerda
Ma bementem a belvárosba (bár ez a megfogalmazás esetemben, aki a belváros és Alsóváros határán lakom, kérdéses; mindenesetre némi séta árán közelebb kerültem a város centrumához), mert a Szeged folyóirat áprilisi számát szállította a nyomda. A belváros szokatlanul kihalt, kivált a külsőbb városrészekhez képest. A maszkokat a legkülönbözőbb ábrákkal díszítik. A divat járvány idején is él és virul.
Ma is találkoztam hajléktalanokkal, mint mindig, ha a belvárosban járok. Tétován mászkálnak. Ez a vírus a gyöngékkel és a védtelenekkel végez a legbiztosabban. Ezért kell elbújniuk előle az időseknek és a veszélyeztetetteknek, a krónikus betegséggel élőknek. De hová bújjanak a hajléktalanok? Nem tudom, eszébe jutottak-e valakinek is.
Csak bennem merül föl láttukra a Radnóti-vers? Járkálj csak, halálraítélt.
2020. április 2., csütörtök
Kutyasétáltatás közben arra gondoltam, hogy tegnap bolondok napja volt. Jó lenne, ha áprilisi tréfa lenne ez az egész. De nem az. A járvány, legyen akármilyen is, tényleg megbénítja a fél világot. Minden tekintetben. Április első napjának reggelén pedig valóban fagyott. A második napján újra megérkezik a tavasz. Nem vicc ez se, az idén is többször jött és ment a tavasz.
Mivel most éppen jött, a kedves szabadtéri kiskocsi-kávézóm nyitva van a ferences templomnál. A kutyasétáltatásnál már csak az a jobb, ha az ember remek kávét is ihat közben. És ebben a kávézóban ezt szabad téren, kellő távolságot tartva a többiektől, meg is teheti. (Ha most figyelnének minket a marslakók, micsoda rideg alakoknak látnának bennünket: meg se közelítjük egymást másfél-két méternél jobban, s ha mégis, akkor is milyen kurtán-furcsán.)
Csütörtök van, bolondok napjának másnapja. Csak nehogy csütörtököt mondjunk a végére mindannyian. Vagy kiderüljön, hogy már az elején csütörtököt mondtunk. Svédországban − legalábbis egy híradás szerint − mostanában omlik össze az egészségügyi ellátórendszer. A svédek nem vezettek be korlátozásokat, úgy döntöttek, átengedik a lakosságon a vírust, nem lassítják a terjedést, meg sem próbálják tehermentesíteni a kórházaikat. Első blikkre ez nem igazán tűnik humánusnak. De első blikkre sokszor tévedünk. Meglehet, a svédek cselekszenek helyesen. Az, hogy hagyják a betegséget a maga útján és a maga tempójában haladni, s ezáltal nem sodorják veszélybe a gazdaságukat, utóbb, akár bölcs döntésnek is bizonyulhat. Vagy egetrengető ostobaságnak. De ma még, április második napján ezt csak azok tudják megmondani, akik mindig mindent tudnak. Őket azonban nem fogja zavarni, ha három-négy-öt-hat hónap múlva homlokegyenest mást mondanak és gondolnak majd ugyanerről. Sőt, meggyőződésük szerint ők mindig is jól látták a helyzetet. Holott a helyzet ritkán változatlan.
(A kiemelt kép Bátyi Zoltán fotója)