2020. április 3., péntek
Ma postára kellett mennem. Az ajtó előtt várakozva rám köszönt valaki. Az arca nagy részét takaró maszk miatt az első pillanatban nem tudtam, ki az, kellett egy-két másodperc, mire fölismertem. Pedig régi jó ismerős. Szociális munkás, a családsegítő szolgálatnál dolgozik. Elmesélte, hogy amióta a kijárási korlátozás tart, a sokszorosára nőtt az eseteik száma. A kamasz lányok elszökdösnek a fiúikhoz, a kamasz srácok a barátnőikhez, a szülőknek meg hiányzik a szeretőjük. Konfliktus konfliktus hátán. Az utcákon csökkenő népsűrűséggel egyenes arányban növekszik a házak, lakások népsűrűsége. Hirtelen túl sok lesz egymásból. (Eszembe jutnak öreg barátom szavai: mi a feleségemmel közel negyven évet éltünk le, de ebből legalább húszban gyűlöltük egymást.) És ott vannak még a gyerekek is… Azokból is túl sok lesz hirtelen. Se iskolába, se különórára, se edzésre nem járnak. Egyik pillanatról a másikra valódi családként kellene működnie olyan társulásoknak, amelyek hírből sem hallották még, mi fán terem is egy valódi család. Az egy háztartásban élő, egymással közeli vérrokonságban álló barátnőknek és cimboráknak például most hasznos lenne más szerepeket játszani: anya-lánya, apa-fiú − de az olyan avítt, olyan ciki. És akkor még nem is beszéltünk azokról a szülőkről, akik magasról tesznek a gyerekükre, meg azokról a gyerekekről, akik legföljebb pénzkiadó automataként tekintettek eddig a szüleikre, s most egyszerre ott téblábolnak egymás körül, azt se tudják, pontosan ki a fenék is ezek az emberek, és mit is akar(ja)nak egymástól. És vannak még ezeknél is rosszabb forgatókönyvek, sokkal rosszabbak és erőszakosabbak. Az alapján, amit a szociális munkás ismerősöm elmondott, sok jövője nincs a család nevű intézménynek. Hacsak nem lesz olyan hosszú ez a karantén, hogy újra fölismerjük az egymásra utaltság csodáját.
2020. április 4. szombat
„A BCG-oltás mellékhatásáról például most derült ki, hogy valamennyire véd a koronavírussal szemben is – nyilatkozta Duda Ernő szegedi virológus professzor. − Szerencsére nálunk ez egy kötelező oltás, külföldön pedig most próbálkoznak azzal, hogy az egészségügyi személyzetet beoltsák vele.” A tuberkulózis, röviden tbc, vagyis a gümőkór ellen kaptuk ezt az oltást. És ha igaznak bizonyul a hipotézis, amelyet amerikai kutatók hoztak nyilvánosságra, és a BCG-oltásnak valóban van hatása a Covid-19-re is, akkor ismét hálásak lehetünk annak, hogy Magyarországon mindig is ügyeltek a hatóságok az „oltási szigor”-ra, ezért a társadalom „átoltottsága” magas. Még mindig, holott rendre lehet hallani az oltásellenes hangokat. Hogy nem tudjuk a mellékhatásokat, hogy nem mindenkinek van rá szüksége, mégis mindenkibe belenyomják. Igen, ez mind igaz, s még akad rengeteg jogos ellenvetés. Az oltás is személyre szabottan lenne a legjobb, ahogy az oktatás. Mivel azonban ezt is, azt is tömegesen alkalmazzuk, csak a valóságban nem létező átlagemberre lehet szabni. Hogy van, aki megsínyli a kötelező védőoltást? Hogyne lenne. Meglehet, éppen az, akit oltás híján elvitt volna a betegség. Megérte vajon a pár napos rosszullét? Ha a másik opció a hosszadalmas betegség vagy a halál, szerintem mindenképpen. És persze, hogy nem mindenkinek van szüksége az oltásra, van, aki eleve védett. Csakhogy ezt előre nem lehet megmondani. Ahogy az sem, hogy egy-egy járványban pontosan mekkora a fertőzöttek száma. Hiszen mindig van olyan fertőzött, akinek fogalma sincs arról, hogy az.
De.
Tegyük föl, hogy elszabadul egy zs-betegség. 10 millióan megfertőződnek, s ezen 10 millióból félmillióan meg is halnak. Ez az 5%-os mortalitás ijesztő és szomorú. Ha azonban mind a 10 millióan be vannak oltva a zs-betegség elleni védőoltással, akkor nem csak 9,5 millióan élik túl − akik valamiért eleve védettek a kórság ellen −, hanem a félmillió áldozat, akik védtelenek, szintén megmenekülnek. Tegyük föl, hogy a zs-vakcina egyébként mindenkit megvisel, napokig fáj tőle a beoltott emberek minden tagja, levertek, rosszkedvűek, nyűgösek lesznek mindannyian. Az a 9,5 millió is, akinek nem is lenne szüksége az oltásra, meg az az 500 ezer is, akik az oltás nélkül halálra lennének ítélve a zs-járványban. Nos, egy ilyen helyzetben mi lenne a felelős döntés? Szerintem kizárólag az, amely a zs-vakcinát kötelezővé tenné mindenki számára.
2020. április 5. vasárnap
Miután az Isten, ítélettel való utómunkálatokat (bíbelődést) befejeztem (már a történésznél van, szakérteni), visszatértem az Igazak című készülő regényhez, aminek a megírására ösztöndíjat nyertem, 2022-ig el kell készülnie. Mivel a cselekmény egyik szála az 1910-es és 20-as évek fordulójának Szegedén játszódik, sokat nézegetem mostanában a Délmagyarország digitális archívumát. „A középkor végén voltak így az európai népek a vérbajjal – írja Juhász Gyula 1918. október 20-án, vasárnap a Délmagyarországban −, amelyet gyöngéden franciának neveztek és amely betegség akkor még járvány, sőt dühöngő járvány alakjában jelentkezett, gyorsan végezve rengeteg áldozatával. Azóta megszelídült, vírusa elvesztette vehemens erejét és frissességét, szép csöndesen, hosszú évek, sőt évtizedek múlva evez be szenvedő hőse (ha addig él és ki nem gyógyul) a tábesz és paralízis homályos révébe. A nagy, néppusztító betegségeknek is van virágzási körük és van hanyatlásuk, és a spanyol járványnak elnevezett influenza a jelek szerint most érte el virágzása tetőfokát.” Ki tudja, a Covid-19-et miként fogja emlegetni az utókor. Kínai denevérkór? Vuhani influenza? Bergamói halálosztó?
Mindenesetre Juhász Gyula tévedett, a spanyolnátha nem 1918. októberében érte el a tetőfokát. A Covid-19-ről pedig nem tudjuk még, mikor fog tetőzni. Sok egyebet se tudunk róla. Kivéve, persze, a pofakönyv népének egy jelentős hányadát, mert ők bizony tudják, honnan ered, hogyan kell legyőzni, le kell-e győzni egyáltalán, létezik-e, vagy sem; milyen politikát kell követni a járvány idején, hogyan kell megóvni a gazdaságot a lejtmenettől, kinek és mennyit kell adományoznia, kinek és mennyit kell kapnia, mit kell szedni, mit nem kell szedni, mit kell viselni, mit nem kell viselni, ki hazudik és ki nem, ki mit hallgat el, melyek a valós adatok, amelyeket elhallgatnak, mik az igazi tervek a magyarokkal / Európával / az emberiséggel, ki akar kit megnyomorítani, s kit még gazdagabbá tenni, mikortól lesz éhség és mikor lesz éhséglázadás, a forradalom vonatkozásában kik azok, akik igen, kik azok, akik nem, és kinek mit kell csinálni az édes szüléjével és így tovább – ráadásul Besenyő Pista bácsiként meg is mondják, mi a hülyeség és mi a nem az; ki a hülye, és ki a nemhülye.
De azt vajon tudják-e, hogy mi a Tealelke? Nem? A terméket A Délmagyarország 1918. október 15-i számában hirdette Müller Rezső (Budapest, VII., Barcsay-u. 6. Telefon: 179−16.), íme: „Valódi teából és rumból készült teapótló, melyből 1 kg. 400 csésze, zamatos, kész, rumos teát ad.”
