„Olyan pályaműveket várunk, amelyek Janus Pannonius költészetét mutatják be, népszerűsítik: a zene eszközeivel teszik hozzáférhetőbbé az új generációk számára. A műfaj megzenésített vers, zenével kísért próza vagy szöveg és zene bármilyen ötvözése.” – szól a kiírás.
„…valószínűleg nem is akar. Az alkotók életkörülményeibe, támogatáspolitikába szól bele, így próbálja indirekt módon irányítgatni a fejleményeket.” – Eltávolodtak-e egymástól és a világtól az erdélyi irodalom képviselői? Valóban csak fesztiválkultúra létezik, vagy van valami más is? Az erdélyi irodalom egyik legszimpatikusabb, csöndes és szorgalmas alkotójával Balázs Imre József – költővel Stenszky Cecília beszélgetett.
Lagasnerie szerint a jelenlegi családpolitika a magánélet felé orientálja az embereket a társadalmi részvétel helyett, így engedelmes, politikailag inaktív polgárokat nevel, akik felett könnyebb autoritást gyakorolni, maguk is elfogadóbbak az autoritással szemben, sőt: hajlamosabbak lehetnek autoriter attitűdök felvételére.
Geoffroy de Lagasnerie a barátság mibenlétét igyekszik megfejteni miközben egy új életformát is kínál e méltatlanul mellőzött kapcsolatok ápolására.
– Jánosi-Mózes Tibor írása a félreértett francia filozófus legújabb kötetéről.
Cristóbal Hara fotókarrierje, korai fekete-fehér és későbbi színeskép korszakokra osztható. Az előbbin fagyos, az utóbbin forró légkörben örökítette meg Spanyolország katasztrofális emberi állapotait. A pillanat megragadásának képessége a technikán túl mutatnak, egy dolog ugyanis Hara valamennyi képére igaz: a múló valóság zavarait az örök nyugtalanságba zárja. – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról szóló sorozatának harmadik része.
Vajon ki olvasta el elejétől a végéig az Isteni színjátékot, vagy az Ulyssest? Ki nézte-hallgatta már végig értő szemmel és füllel A Nibelung gyűrűjét? Ki olvasta el közülünk az Átokföldjét? Talán még az irodalomtanárok vagy irodalmárok közül is kevesen vállalkoznak ezeknek a kiemelkedő műveknek az elolvasására, pont azért, mert mély műveltség és segítő értelmezés nélkül nehezen befogadhatóak.
Ezúttal egy nem szokványos kiállításra invitálunk benneteket. Nagy Judit tűzzománcművész „BELSŐ BARANGOLÁSOK” – kamarakiállítását láthatjátok Szentendrén. A tűzzománcot hazánkban leginkább díszítő technikaként vagy kiegészítő technikaként ismerjük főleg ékszerek esetében. Képalkotásra kevesen használják és akkor is inkább a sodrott rézzel készült térkitöltéses technikát leginkább. Ezzel szemben Nagy Judit festményszerűen finom, éteri színátmenetekkel dolgozik és érzékelteti velünk belső látomásait. A kiállítást Balogi Virág nyitotta meg. A megnyitó szövegét és további információkat itt találtok a DRÓTon.
„Nem egyszerűen a természet szépségét, elmúlásának fájdalmát akartam bemutatni, hanem azt is, hogy ebben mi emberek is sorstársak vagyunk. Sőt a megoldás is a képek között van, miszerint ha mi is olyan nyugodtan, bölcsen, lassan tudnánk élni, továbbra is a természet diktálta rend szerint, akkor túlélhetnénk!” – vallja Bozsaky Dávid, akinek 2024. február 10-én szombaton, délután hatkor nyílik ‘Élő Csönd’ című kiállítása a Kettőspont Színházban. Interjúnkban Dávid nem csak a fotóiról, hanem a természethez fűződő különleges kapcsolatáról és a mai, (poszt)modern világ válságáról is beszélt. Sőt, a szerinte lehetséges kiútról is.
Ezúttal egy nem szokványos kiállításra invitálunk benneteket. Nagy Judit tűzzománcművész „BELSŐ BARANGOLÁSOK” – kamarakiállítását láthatjátok nálunk. A tűzzománcot hazánkban leginkább díszítő technikaként vagy kiegészítő technikaként ismerjük főleg ékszerek esetében. Képalkotásra kevesen használják és akkor is inkább a sodrott rézzel készült térkitöltéses technikát használják. Ezzel szemben Judit festményszerűen finom, éteri színátmenetekkel dolgozik és érzékelteti velünk belső látomásait. A kiállítást megnyitja: Balogi Virág költő, műfordító. Részletek a DRÓTon.
Mit jelent az, ha egy művészt nem lehet stílusokba helyezni? Egyáltalán meghúzható egy határ ott, ahol ez nem valaminek hiányából, hanem valami megfoghatatlan jelenlétéből fakad? A fogalmakba zárt alkotások nem akkor válnak művészetté, ha kitörnek a keretek közül? Miért keresünk szavakat a megmagyarázhatatlanra? Ezek a kérdések valamiért újra és újra felpattannak bennem, amikor Iturbide képeit nézem… – Jánosi-Mózes Tibor latin fotósokról szóló írásának második része.
Oliver Sacks úgy véli a betegség nem szenvedés és gyötrelem, mint ahogy azt mindenki képzeli, hanem tulajdonképpen nem más, mint énvesztés. Az egyetlen mentsége, hogy ő neurológusként, és azon belül is az agy szakértőjeként, főleg az agyban keletkezett alul vagy túlműködések okozta betegségek ismerője. De ettől még érvényes az a felvetés, hogy a betegség miképpen változtatja meg identitásunkat. Milyen átváltozások kiváltója lesz, ha életünk mindennapjait meghatározza egy másfajta állapot. Megmarad az én olyannak, mint korábban volt, vagy az identitás alfája és ómegája már maga a betegség?