Gondolatok Nagy Judit kiállítása elé
Csillagporból vagyunk mi mind, az univerzum a vérünkben kering.
Világok áramolnak bennünk, világokat áramoltatunk s világok merülnek el, ha mi már nem leszünk. A föld, a folyó mélye hordozza emlékünket tovább. A föld mindent befogad, megjegyez. A föld, ez a vén bölcs, ez a halványkék szépségpötty a kozmosz sötét ábrázatán, belülről izzik, mintha kérge alatt vörös szív dobogna.
Él a bolygó s éltet, szolgál, szeret, őriz, teremt. Talán erre is gondolt Simone Weil, amikor ez írta:
„Ami mélyen van, hasonlít a magasban lévőhöz”.
Talán az emberre gondolt, ki kincseit ritkán szórja szét, s teremtő gondolatait magába zárva hordozza míg él. Kivéve, ha művész. A művész éppen ellenkezőleg cselekszik. A művész barangolásait befelé járja s az úton talált kincseket bátran a világ elé tárja. Amikor az alkotásokkal kapcsolódunk, nem csupán az alkotóval, a teremtővel vagy önmagunkkal kapcsolódunk, hanem a földemlékezettel is.
A zománc és olajképek többféle mélységből és magasságból árasztják ránk meleg ragyogásuk. Hol emelnek, hogy érezzük arcunkon a napot, a szelet – szabadon, mint a madár, hol pedig belső utazásra visznek, hogy meglássuk, megleljük a csodát, a bennünk lerakódott kincseket. A tárlat minden darabja azt sugallja, nem vagyunk egyedül, még ha magunkban vagyunk sem. Kapcsolódunk egymással, a környezetünkkel. Van átjárás a világok között, egymás között, időben és térben is, csak mernünk kell bebarangolni a külső és belső tájainkat. És persze kapcsolódni a bennünk rejlő meglepetésekkel, és önzetlenül megosztani azokat másokkal, ahogyan a gombák kieresztik spóráikat, ahogy az erdő mélyén reccsenő ág hangja belengi a teret, ahogy a tóba dobott kő megajándékozza tökéletes mintáival a víz felszínét. A földemlékezet rögei és drágakövei, a teremtés, a csoda mind mi magunk vagyunk.
Henry David Thoreau, egy jól ismert barangoló írta:
„Van a természetben egy parázsló föld alatti tűz, amely sosem alszik ki, és semmilyen hideg nem tudja lehűteni. (…) Ennek a föld alatti tűznek minden ember keblében ott van az oltára: mert a leghidegebb napon, a legzordabb hegyen az utazó melegebb tüzet őriz a köpönyege alatt, mint bármely tűzhelyen csiholhatnánk.”
Ezeknél a szavaknál aligha találhatnánk szívmelengetőbb útravalót Nagy Judit Műteremtő képei elé.
Balogi Virág, Szentendre
’24 február 3.
Nagy Judit és Balogi Virág a kiállítás megnyitóján. Szentendre, 2024. február 3.
„Belső utak, idők, létábrákban megfogalmazott képek. Életformák, létsíkok, lélekkel áthatott rejtjelek – atmoszférikus színterek.”– vallja a művész.
- A kiállítást megnyitotta: BALOGI VIRÁG költő, műfordító
- Helyszín: Newsee Store Szentendre, Alkotmány u. 3.
- A megnyitó időpontja: 2024. február 3. szombat, 17.00
- A kiállítás megtekinthető: 2024. 02. 03. – 2024. március 03-ig
