Közös ügyünk az oktatás: de hogyan alakíthatnánk együtt? Milyen lenne az állampolgári politika a gyakorlatban? Egy ember víziója, egy átfogó problématérkép, és egy közösség, amely megoldásokat keres: ez az Oktatási Közös Nevező. Egy hívás mindenkinek, aki hisz abban, hogy az oktatást közösen jobbá lehet tenni. Bogdán Csaba kezdeményezése nemcsak a problémák felismeréséről szól, hanem egy országos párbeszéd elindításáról is. — Édes Anna interjúja.
Immár tizenharmadik éve gyűlnek össze egy isztriai erdőben az Erdei Költők, hogy csillagok, tábortűz és fáklya fénye mellett olvassanak fel kortárs költeményeket, körülvéve a gyönyörű természettel. A régió különböző országaiból származó költők versekkel és helyi támogatóink ingyenes borral vonzanak évről-évre egyre több látogatót az Erdei Költők találkozóra nem csupán Horvátországból, de a környező országokból is. Program, videó és ajánló.
„A kiszolgáltatott ember manipulálható. A nagyon kiszolgáltatott ember nagyon manipulálható. Ezért meg kell teremteni, vissza kell adni a valós, megélt kapcsolatot a városi ember és a természet között.” – Tkacsik Márta írása a DRÓTon.
Az alábbi írás szerzője Tkacsik Márta, aki a kassai Safárik egyetemen végzett, elméleti matematikusként. 23 évesen doktorált komplett gráfok színezési problémáiból. 1989-ben kezdett számítógép-hálózatokkal foglalkozni – a legelsők között, az akkor még a világban sem igazán ismert Internettel. Nagyvállalatoknak és bankoknak tervezett digitális hálózatokat, kommunikációs megoldásokat. Magyarországra kerülve az üzleti folyamatok számítógépes tervezésével foglalkozott, informatikai és digitális stratégiák kidolgozásával. Tizenkét éve teljesen otthagyta a digitális világ építését, és „visszatért a valóságba”, előtérbe helyezve a mindvégig benne munkáló női gondoskodó lényt. Elmondása szerint már semmi mással nem szeretne foglalkozni, kizárólag az Élettel. Létrehozta a Patikakertet, amely egy biodiverz, teljesen vegyszer nélküli, öthektáros regeneratív gazdaság. Célja a minél komplexebb élettér kialakítása az egyre több növény, állat és más élőlénytársunk számára, és ezzel valódi, tápanyagdús élelem előállítása. „Mikrokozmosz az univerzumban”.
Hogyan él vissza a rendszer azzal, hogy az embernek teste van? Miért és hogyan befolyásolnak minket a különféle gyógyszerekkel? Milyen alternatívák lehetnének a pszichofarmakológiában? Básthy Ágnes és Lengyel Zoltán ‘Farmakológiai biopolitikák – A lélek vegyészete’ címmel publikált egy nagyon fontos tanulmányt a Replika – társadalomtudományi folyóirat legújabb számában. A tanulmányukban Michel Foucault és Nikolas Rose elméleti invencióinak segítségével elemzik a pszichofarmakológia társadalmi, ezen belül biopolitikai szerepét. A szerzők a Kis Piros Ház vendégei voltak, ahol a Rajk Szakkollégium diákjaival együtt kérdeztük őket. A beszélgetést két részben rögzítettük, amit most a DRÓTon láthattok.
„A liberális techno-utópista Thomas Friedman egy véleménycikket írt a New York Times-ba, amelynek a következő címet adta: „Egy hatalmas Pandora szelencéjének fedelét nyitogatjuk”. Egy mondat a cikkben megütött: ”A mérnöki tervezés valamennyivel előrébb van a tudománynál.” Vagyis még azok az emberek sem, akik ezeket az úgynevezett nagy nyelvi modelleket építik, amelyek olyan termékek alapját képezik, mint a ChatGPT és a Bard, sem értik teljesen azok működését, és hogy valójában mire képesek.” – írja Beteljesülés című esszéjében Franco „Bifo” Bernardi olasz filozófus, de „a figyelmes olvasó számára kiderülhetett, hogy ez az írás nem csak az AI-ról szól, hanem sokkal inkább azokról a problémákról amiket politikai és társadalmi szinten felvet az emberi szabadsággal és az autonómiával kapcsolatban.” Franco „Bifo” Berardi olasz filozófus esszéjét Básthy Ágnes fordította le a DRÓTra.
„Tulajdonképpen felnőtt vagyok, úgyhogy kénytelen voltam a kamaszos lehangoltságomat felnőttes rezignációvá avanzsálni. ” – mondja Bék Timur az 1997-ben született költő. Második kötetről, a költők túlmisztifikálásáról, a slam-poetryről, az oktatás megreformálásáról, a kötelező olvasmányokról, felnőttségről és generációjáról nyilatkozott a DRÓTnak.
Miért igényli a magyar társadalom azt, hogy Petőfi apja Széchenyi legyen? Vagy miért vágyik arra, hogy Petőfi ne haljon meg a szabadságharc leverésekor, hanem Szibériában folytassa költői életművét orosz nyelven? Miért kell Gabriela Mistralnak forradalmárnak lennie? Miért fontos az, hogy kivel osztotta meg az ágyát? Lehet-e bármelyik ország szociális problémáira identitáspolitikai pirulákat szedni?
„A mi kultúránk és a nyugati kultúra között bizonyos értelemben oly áthidalhatatlan a különbség, mint egy szanatórium betegeinek gondja és a névtelenül elhulló állatok haláltusája között.” Pilinszky János – Szerencsére a névtelenül elhulló állatok kínzó és zavaró agóniájával nem kell nap mint nap szembesülni, mivel remekül meg lehet a valóságot úgy konstruálni, hogy azt a kényes idegrendszerű szanatóriumi betegek is fel tudják dolgozni: a háború valójában fennkölt szabadságharc, ahová csillogó szemű, mosolygós fiatal nők vonulnak be, és még véletlenül sem vértől tocsogó mészárszék, ahol úgy fityeg a kiszakadt vese a háromnapos hullán, mint ideges haditudósító nyelve hegyén rekedt polkorrekt jelző.
„Döbbenten látom kulturális műhelyek lebontását, szakkönyvtárak általános könyvtárba való belekeverését, értékes kiadványok, kéziratok raktárakban való eltűnését, elkótyavetyélését, valódi nemzeti értékeknek az ablakon való kidobását.” Megszűnik a Pázmányon az Esztétika-szak és a kreatív írás oktatás is, és Vörös István ezzel elvesztette állását. A költővel a mai felsőoktatás, kultúra, gondolkodás helyzetéről és a „versenyképességről” beszélgettünk.