Petőfi nő volt?
Azt állítja nála van Petőfi koponyája. Nálam meg az enyém. Még. Szerencsére. – „És akkor mi van?” című sorozatunk első részét olvashatjátok a DRÓTon Hanzély Márton tollából.
Azt állítja nála van Petőfi koponyája. Nálam meg az enyém. Még. Szerencsére. – „És akkor mi van?” című sorozatunk első részét olvashatjátok a DRÓTon Hanzély Márton tollából.
A történet látszólag végtelenül egyszerű, valójában durvább horror, mint bármi, amit eddig láttál. A korrupció zsigerekig hatol, mindenkit és mindent megfertőz, és nem marad semmi, csak a mindent felfaló Leviatán. Ijesztő pillantás a putyini Oroszország vidékének életébe ez a film, amely kötelező darab kellene, hogy legyen Magyarországon is, csak, hogy tudjuk, hogy mit nem akarunk, de hogy mi az, ami éppen kialakulóban van.
Ma délután 2015. február 17-én az orosz elnök megkoszorúz a Fiumei úti sírkertben egy olyan emlékművet*, ami 1956-ot „ellenforradalomnak” írja le, ahogy azt a régi „szép” időkben tették. Megkérdeztem két 1956-ot átélő, majd pedig emigrációba kényszerülő kiváló művészt – a költő Gömöri Györgyöt és a zenész Tommy Víget – , hogy ők mit gondolnak erről. Saját kérdéseim után, végül, mintegy emlékeztetőül, felidézném, mit is mondott Hamvas Béla 1956-ról.
Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért.
Ez a tér nem a miénk, nem a budapestieké, nem is a magyaroké, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a döntéshozók azt elképzelik. Ha a városé lenne, már régen beszántottak volna rajta minden szobrot és emlékjelet, gondosan ápolt gyepén az emberek napközben piknikezhetnének, este pedig szerelmespárok andaloghatnának.
Vajon méltók vagyunk-e az épített örökségre, mindarra a szépségre, ami fővárosunkban körülvesz, vagy azok a magyarok, akik több mint száz évvel ezelőtt felépítették Pestet mások voltak? A Szabadság tér ma tökéletes kifejezője mindannak, ami a magyar tudatban összezavarodva él történelemről, világról és életről. – A teret elemző cikksorozatunk első részét Weiner Sennyey Tibortól ma, másodikat Petneházi Gábortól holnap olvashatjátok a DRÓTon.
A vallásos és nacionalista gyűlölködés burkoltan vagy nyíltan ma is sokszor áthatja a közbeszédet, összeesküvés-elméletek százai keringenek a neten, nem is említve a füstös romkocsmák félhomályában borongó, alkoholban párolt think-tankokat, amelyekből a változó eredetiségű ötletelemet felvonultató teóriák sokszor kipattannak, hogy a moszadról, amerikáról, kínáról, vagy netán a szabadkőműves ufókról immáron sokadjára, de lehetőleg véglegesen lerántsák a leplet.
Az irodalom nem a közbeszéd alkotórésze ugyebár: visszakerült oda, ahova való, és kész. Mire az online tért ölelőn nyert teret, addigra az offline-ban véget ért a háború az irodalom teljes vereségével.
„Én vagyok Charlie: szerintem is seggbekúrja a Fiú az Atyát, őt meg a Szentlélek? Szerintem is előremutató és társadalmilag hasznos emberek tömegeit folyamatosan bosszantani és megalázni? Embertársaink értékrendjét, hitét tiszteletben tartani a demokrácia egyik alapköve, ugyanúgy, mint a szólásszabadság. Veszélyes ellentmondásokat szülő, ingoványos terület.” – Szabó Kisanna helyszíni tudósítása a terrortámadás utáni Franciaországból a DRÓTon.
Félelem és harag a levegőben. Egymásramutogatás. Néhány politikus kihasználja a helyzetet, talán hogy a saját piszkos ügyeikről is eltereljék a figyelmet. Magyarország miniszterelnöke például.