Kemény Zsófi
Séta
Levittem a kutyát sétálni,
és pisilt, ez sikerélmény.
Mikor visszaértünk, az orrára
sok lényegtelen szag volt ragadva.Én utánaugrottam egy hullócsillagnak,
de visszarántott a póráz.(16 évesen írt, első versem.)
Három költőnek tettem fel ugyanazokat a kérdéseket, hogy kiderüljön számít-e és ha igen, miként, hogyha az ember eleve olyan családba születik, ahol már az apa vagy az anya író-költő? A három költő Lackfi János, Závada Péter és Kemény Zsófi.
A kulturális tőke sokféleképpen megjelenhet, nem csak diplomák és papírok formájában. A kulturális és kapcsolati tőke másféle megjelenéséről, arról, hogy miért lehet vonzó (vagy éppen ellenkezőleg: taszító) az írói-költői pálya, titkokról és gyermekkori emlékekről beszéltek mindhárman. Vajon létezik-e transzgenerációs irodalom? Kemény Zsófinak tegnap (14.11.28) mutatták be első könyvét, így a Kemény-lányok közül, ő is íróvá avanzsált. Kérdéseimre ő válaszolt elsőként. – Apja lánya – Kemény Zsófi interjú – Transzgenerációs irodalom? /1
Áfra János
Be kell vallanom, hogy rituálisan elégettem egy pár évvel ezelőtt az első tíz évben született verskísérleteket, úgyhogy sajnos nem tudok küldeni anyagot. Most az egyszer bánom, hogy így esett.
Áfra János (Hajdúböszörmény, 1987) első verseskötete Glaukóma címen jelent meg (2012, JAK-füzetek), amiért Makói Medáliák Díjat és Gérecz Attila-díjat, valamint Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld és a prae.hu szerkesztője. Két akarat című könyve a 2015-ös könyvhétre jelenik meg.
„Két átvilágított felsőtest, / körbefuttatva indulatokkal, / aranysárga keretben.” Áfra János könyvhétre a Kalligramnál megjelenő második verseskötetből két költeményt is olvashattok a DRÓTon. – Áfra János: Két akarat – Kalligram 2015.
Tóth Kinga
Részmegoldásom van, egy hároméves fotóm és egy vers, amit hatévesen írtam–megkegyelmeztek? (A szöveg eredeti, de vállalom:))
Nagypapa
(1989)
Milyen lehettél nagypapa?
Nem láthattalak soha.
Sokat sírtál nagypapa, mondtam
De választ erre nem kaptam.Kutatva a mama a polcán
Egy fényképet találva
Így szólt: látod kisunokám,
Ő volt a te nagypapád.Milyen kedves lehetett, mondtam,
S közben arra gondoltam,
Fönt néz és vigyáz engem,
Fönt… messze… a mennyekben.
Tóth Kinga (Sárvár, 1983) Költő-illusztrátor, zenész, tanár. A Tóth Kína Hegyfalu formáció frontembere, kísérleti zenével és hangköltészettel foglalkozik. A Pannon Egyetem bölcsészkarán német bölcsész, nyelv- és irodalomtanár, a Budapesti Kommunikációs Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán mesterdiplomát szerzett, a Kodolányi János Főiskolán újságíró-lapszerkesztő és német nyelvtanár alapképzést végzett. Kutatási területei: Agresszió Ödön von Horváth drámáiban, agresszió és nyelv, művészeti kommunikáció.
A zajzene királynője, az All Machine szerzője beszélt a DRÓTnak a határokon átnyúló párbeszéd fontosságáról, a JAK és a V4 kerekasztalairól, szorgalomról és a cselekvésről. – Párbeszédre képes testgép – Tóth Kinga interjú
Berka Attila
Kár, hogy nincsenek meg a korai írások, pedig első prózai kísérletem vérbeli fúziós sci-fi volt Sherlock Holmesszal és Grabowskival, no meg az elmaradhatatlan idő- és térugrásokkal (ha jól emlékszem egy római korba szökött főgonosz után kellett mennie a Világkormány közös rendőrségének, amiben csupa szupersztárok szerepeltek), aztán írtam nácizombis horrort is, igaz, azt már nagyfelsősként, sőt később egy egész kedves, magyaros fantasy is elkezdődött.
Az első versike durván avantgárd volt, az első két sor valahogy úgy szólt, hogy:
Vót egy juhász, erős, ügyes,
olyan, mint egy tapsifüles.
De ez így nem mérvadó, ezek már csak emlékfoszlányok, és nem is mindegyikről, sajnos.
Berka Attila (1976. május 14. Budapest) Költő, író, performer. Ki mondta, hogy a közéleti költészet halott? Milyen itt egy sorakozó? Hogy hangzik a Demagóg mondóka? És minderre mi a végső utószó? Berka Attila versei a DRÓTon. – Demagóg mondóka – Ne olvasd el, ha szerinted minden rendben van Magyarországon!
Hartay Csaba
A verset 16 évesen írtam a szeghalmi Budai Nagy Antal fiúkollégiumban, szilencium alatt. Ami utána megjelent az első kötetemben. Alatta a hátsó borítója. A kötet címe: Vakuljon meg az árnyék. 1996. Szarvason jelent meg.
Állóképek
Áll, elképzelt világban áll
Bevillanásait a szél jelzi,
Rémképekből kirakott testét
Időközönként elrejti.Áll, csak általam áll,
Arcát nem láthatom,
A lemenő nap felé fordulva
Hátterét olvashatom.Áll, megtépetten áll,
Megtépázott ruháját a szél lengeti,
Szélfoszlányok között áll,
Pontos kilétét nem engedi…Áll, halvány környezetében áll,
Körülötte mólók és nádasok,
Tóparti eme környezet,
De te ezt nem láthatod.Áll, mindörökké áll,
Hisz a szél, s a képzelet örök,
S titokzatos léte siklik
A látók szemei előtt.
Hartay Csaba (Gyula, 1977. június 16.) költő, író. Legutóbbi kötete a Nem boci. Hartay Csaba a „Viharsarki kattintós” háttérhatalma, aranykalászos gazda, és nem mellesleg költő, író beszélt nekünk élvezet és költészet kapcsolatáról, családi gazdaságról, humor és komolyság viszonyáról, Flipper Öcsiről, gyúrásról, politikáról és bulvárról. 100% őszinteség, 0% kamu. Versek és interjú a DRÓTon! – Élvezetből írok – interjú Hartay Csabával.
Székelyhidi Zsolt
A Katonák (munkacíme: Székelyhidi Zsolt által írott regény, melyben sok verekedés vala, és katonák vesznek részt benne vala.) 1983 körül íródott, amikor tehát tízéves voltam, épp negyedikes és nem ment jól a magyar. Talán azért sem, mert tanulás helyett játszottam, mégpedig az akkoriban (már) nagyon népszerű Play Mobil és más, műanyag öntvénykatonákkal. Anyuék mindent megtettek, hogy jól érezzem magam, így hát elhalmoztak szuper dolgokkal, azt hiszem, a terepasztal mellett– amin csodás H0 és TT nyomtávú modellvasútak siklottak – a katonázás jelentette akkori életem csúcsát. Hajdúszoboszlón laktunk, akkoriban költöztünk a hatalmas, Egressy Béni utcai házunkba, aminek L-alakú gyerekszobáját osztottam meg 6 és fél évvel fiatalabb húgommal és persze a játékokkal.
Gyermeki képzeletem akkoriban találkozhatott elsőként írói, alkotási vágyaimmal, melynek következményeként asztalhoz ültem és körmölni kezdtem a katonák regénybe illő történetét, melyben a főszerep az akciónak, a barátságnak és a humornak jutott. Állítom, hogy ilyen lényegretörően és őszintén azóta sem vagyok képes fogalmazni, végérvényesen beszorítottam magam megszerzett, megtanult kereteim közé. Talán mindannyian sajnáljuk, hogy felnőtté lettünk és elvesztettük a szabadsághoz és a fantáziához való természetes jogunkat.
Katonák
(1983)
1. rész. Küzdelem a faluért
Sokáig bojongtak, késő este volt. Ők csak hárman voltak, Han, Dudu és Húbert. Egyszer csak egy kietlen falút láttak meg. Be is költöztek. Egy hétig voltak ennyien, mert egy nap 3 ember kért szállást. Név szerint: Toni, Dzsoni és Dzsén. Aztán két indián is jött. Mondani akartak valamit, de torkukra forrt a szó. Egy pár ember állt a hátuk mögött. A két indián megfordult. Egy ember nekik támadt, de ők leütötték. Erre mind nekik ment és mindenki harcolt a faluért. Aztán lövés dördült el és a védők jobbnak látták, ha fegyvert fognak. A létrán Dzsént találták el és ő leszédült. Mindenki fegyvert fogott és tüzeltek. Egy ellenséges katona mérgezett nyillal célba vette az „indiánunkat”. Han felkapott egy követ és fejen vágta a katonát, aki esés közben kilőtte a nyilat és az a saját emberébe fúrodott bele.
– Egy csapásra kettőt!: kiáltott fel Han és újból tüzelni kezdett. Végül sikerült visszaverni az ellenséget.
Akkor tudták meg azt, hogy kié volt a falu régebben. Gondoltak arra is, hogy visszajöhetnek még, ezért megerősítették a fegyvertárat és az őrséget. Egyik nap, mikor már mindenki aludt csak az őr nem, kis alak surrant be az őrtoronyba és ott maradt reggelig. Reggel Han és Dudu megnézték a tornyot, de nem találtak ott senkit. Hirtelen gúnyos kacajt hallottak. Dudu meglepődésében lebukfencezett. Han felnevetett és nemsoká mindenki nevetett a meglepettségtől és dühtől egyaránt tehetetlen Dudun. Az idegen kihasználva az alkalmat eltünt. Csak később jelent meg ismét, mikor már senki sem emlékezett rá. Bemutatkozott, Han pedig felvette őrnek.
Már nyolcan vannak és nem gondolnak a múltra, csak a jelenre. Hirtelen Han előtt elrepült egy nyílvessző. Han megállapította hogy mérgezett, egy kicsit gondolkozott, aztán torka szakadtából kiáltotta:
– Fedezékbe, nem felejtettek el minket a barátaink! Mindenki gondolkozott és szinte ugyanabban a pillanatban, amikor megindult a nyílzápor, mindenki hasrafeküdt. Han vakmerően az udvarban lévő tűzvetőhöz rohant, bekapcsolta és odakiáltotta a fiúknak:
– Hát így kell ezt csinálni! Aztán az ellenséget vette tűz alá. Pár perc múlva megszünt a nyílzápor. Han még odapörkölt egyet, aztán kioltotta a tűzvetőt, majd diadalmasan felkiáltott: győztünk!
– Meg is halhattál volna.: mondta Dudu. Han legyintett és azt mondta:
– Menjünk aludni. Másnap új barát érkezett. Első látásra úgy nézett ki, mintha Napóleon lett volna. Han meg is kérdezte tőle:
– Mi van, föltámadtál?
– Nem.
– Hát akkor miért van ez a maskara rajtad?!
¬– Mert… álcázom magam.
¬– És miért?
– Mert megszöktem az ellenség táborából.
– Aha, akkor te hadifogoly voltál?
– Igen! Ja, míg el nem felejtem, felvesztek? Jó katona vagyok.
– Hát! vonta a vállát Han, de végül ráállt a dologra.
– Csak akkor, ha megmondod hogy neveztek a fiúk!
– Dzsidi! vágta rá abban a reményben, hogy fölveszik. Han pedig véglegesítette.
– Két hónapja költöztünk be a faluba és kétszer támadtak meg minket! Ideje gyűlést tartani, megválasztani a főnököt és beszélni a teendőkről! mondta Han.
– Igazad van.: vágták rá elismerően a többiek.
Másnap gyűlést tartottak. Han emelkedett szólásra:
– Fiúk, 1924. április 1.-et írunk! Ezennel megnyitom ittlétünk 1. gyűlését! Úgy döntöttem, minden hónapban tartunk 1 gyűlést.
Lövés hangzik el.
– Szóval, első teendőnk……
Mégegy lövés.
A tagok felnyüzsögnek, néhányuk fegyverével visszalő. Több lövés egyszerre. Hamarosan csak Han marad egyedül. Han elméllyedve tanulmányozza a szöveget, majd felnéz.
– Szóv….. – elakad a lélegzete.
– Hé, hol vagytok! Nahát! – egy lövés átlyukasztja a kalapját. Mire felismeri a veszélyt, már késő. Több ember állja el az útját. Han szépen összehajtja a papírt és zsebre teszi. Majd felnéz. Az emberek is felnéznek. Han csak ezt várta, hirtelen előkapja fegyverét és, még mielőtt azok felocsudnának, végez velük.
Aztán ő is fedezékbe húzódik. Az ellenség minden tűzerejét bevetette, de szerencsére még egyetlen egy ember nem sebesült meg. Han észrevett egy tűzvetőt és Duduval elfoglalta a helyét. Majd felgyújtották az ellenséges tűzvetőt.
– Sikerült! mondta Han. Majd az egyik ijjért nyúlt. Meggyujtotta és kilőtte a nyilat, amelyik felrobbantotta a lőszeres hordót. Egy pár ember, akik megmaradtak, kétségbeesetten lövöldöztek, de hiába. Gyözött a jobbik. Aznap este nagy vigasságot csaptak. Reggel, persze nem keltek fel hamar.
Han két embert látott érkezni.
– Hallottuk híreteket, gondoltuk elkel még két mesterlövész. mondták az idegenek.
– Ha seriffek is lesztek, miért ne.
– Rendben! Igy hát már 11.-en vannak.
Délután megtartották a gyűlést, majd elment Han egy kis felderítő körútra. Este jött vissza.
– Na, mi van? kérdezte a seriff.
– Semmi. válaszolt kicsit búsan Han. Majd lefeküdtek. Késő este volt. Egy pár alak fölment a falu házaiba. Ebben a pillanatban riadót fújt az őr, mindenki felpattant és becsukták a börtönbe a 4. embert. Nem mindenki aludt azon az éjjel el. Reggel azt csináltak, amit akartak. Az egyik kártyázott, a másik beszélgetett. Igy telt el egy hét. Egy nap szokatlan valami bojgatta meg a falu egyhangú életét. Ez különös ágyút lehetett látni. Mindenki azt nézte. Az ágyú nagyerejű rakétát repit ki, amelyik célbaérkezéskor felrobban. Két ember elmegy megnézni az ágyút! Hamarosan visszajönnek és asztmondja az egyik:
– Egy nagyerejű robbanószerkezetet lő ki az ágyú. Han lemegy az egyik tűzvetőhöz és aztmondja Dudunak:
– Menj a másikhoz, mert ezzel csak úgy lehet elbánni, ha kilöjük a rakétákat. Dudu lemegy a másik tűzvetőhöz és mind a ketten figyelnek. Hirtelen egy rakéta repül feléjük. Mind a ketten bekapcsolják a tűzvetőt és tüzelnek. El is találják időben és a rakéta nagy fénnyel megsemmisült. Darabjai szanaszét röpültek. A többiek fellélegeznek, bár tudják, hogy még nincs vége. Mégegy rakéta repül ki a falu felé. Han újból tüzel. Fel is robbantja nemsokára. Majd Kúperhez szól:
– Kúper! Mit láttatok, hány rakéta van náluk?
– Vagy öt.: mondja Kúper.
– Akkor elég könnyű lesz elbánni velük.: mondja Han és a most kilőtt rakétát veszi célba. A hajtóművét eltalálja, melynek következtében a rakéta megbolondult és a falun túli bokorban robbant fel. Han rámosolyog a többiekre, majd a másik kilőtt rakétát lövi ki, amelyik megpördült és leesett az ellenséges gyalogezred közé. Ott robbant csak fel és az ezredből tized lett. Mindenki éljenezett és örült. A megtizedelt ellenség pedig elfutott.
Reggel volt a nyári nap besütött a házak ablakain, de mindenkit állva talált. 10 óra körül lehetett, mikor már mindenki az asztalnál ült és várta a reggelit. Han a falu szakácsa. Mindig ő főz, süt és mosogat. Ezen a napon is éppen sütött! Az ablaknál állt a konyha. Véletlenül épp a tájon volt a szeme. Egy lány jött a falu felé.
– Legalább nem leszek egyedül. motyogta Han. A lány valóban itt akart maradni. Han el is helyezte, de azt kérte, hogy segítsen főzni neki. A lány beleegyezett. Ettől a naptól kezdve a lány vette át Hantól a házimunkát. Han örült, hogy nem ő főz, de ezt nem merte bevallani, mivel a fiúknak azt mondta, hogy szeret főzni. Délután elmentek a fiúk és Han egy nagy felderítésre. Az őr, a seriff, a lány és Dudu otthon maradtak. Hanék pedig felmásztak a gránit sziklára és körülnéztek. Szép látvány volt a 2000 m magas sziklafalról lenézni, ők mégsem a látvány kedvéért másztak fel, hanem az ellenség táborának kifürkészésére. Nem találták meg pedig nem is sejtik, milyen közel van. Este felé nagy vihar támadt, ezért haza mentek. Nem tudtak aludni mert a vihar befújt az ablakokon. Reggel pedig megcsinálták az ablakot. A munka után elhatározták, hogy vadállatokat szereznek és azokat beidomitják. Egész nap az udvart csinálták. Elég nagy munka volt. Sziklákat hordtak és faragtak, hogy kellő nagyságú és erősségű falakat készítsenek. Este szinte nem is aludtak csak vagy 1 órát, hogy kész legyen minél hamarabb az építmény. Másnap délután készült el a nagy fal. Azután mindenféle eszközzel hálókat, csabdákat, gödröket készítettek elő és nagy izgalommal várták az elkövetkeződőket.
Aznap négy állat került csabdába, egy oroszlán, egy puma és két bivaly. Örültek a sikernek, de legalább 20 állatot terveztek a karámba. Han és Dudu megkezték az idomitást. Másnap még 5 állatot sikerült befogni, de Han kijelentette, hogy csakis fiatalokat lehet idomitani. Igy hát 2 állatot szabadon kellett engedni. 2 hét kellett ahhoz, hogy a kívánt menyiségű állatot be tudják fogni. Az idomitás már nem ment olyan jól. Csak akkor fordult jóvá, amikor egy fiú is jött a faluba. Nagyon értett az állatokhoz és őt megértették az állatok is. De ez nyílvánvaló, mert a dzsungelben élt egész életében. Ismerte az állatok hangját és állapotát. Szóval barátjuk volt. Továbbá jól bánt a késsel és olyasmit mutatott meg nekik, amit még egyszer sem láttak. Pl. a dzsungel ugrást. Ez, ahogy mondja, nagy erőlétet és egyensúlyérzéket igényel. Mindenki kipróbálta, de egyedül Hannak sikerült.
– Menjünk aludni! : kiáltotta Han és mindenki lefeküdt. Másnap két fivér érkezett és őket is felvette Han. Majd két néger érkezett. A főnök megtartotta a gyűlést és a többség azt szavazta, hogy két főnök legyen. Délután kártyáztak, majd lefeküdtek. Késő éjjel egy alak bement a faluba és egy bombát helyezett el ott, majd elment. Tehát az ellenség végső elhatározásra jutott. Másnap, ahogy szokták, felkeltek. Han és a fiú észrevette a zsinórt és azt kiáltotta:
– Perceink vannak! Ki kell mielöbb költöznünk!
Aztán mindenki szedte a holmiját, lovát, állatokat és egy perce múlva senki sem maradt a faluban. Egy kicsit távolabb mentek. Han megfordult és elkiáltotta magát:
– Feküdj! A falu egy pillanat alatt felrobbant és minden lángban állt.
Az emberek pedig folytatták bolyongásukat.
Székelyhidi Zsolt (Debrecen, 1973. október 11. –) zenész, zeneszerző, író, költő. Legutóbbi kötete a Vampomorf. Hogy jutott el idáig és mit tervezhet a vámpír ma? Székelyhidi Zsolt új prózavers kötetében egy vámpír éles szemével láthatunk, orrával szagolhatjuk a letépett virágok csábító illatát, a tapintott bőr érdességét. Tegnap éjjel vámpíros performansszal mutatták be a Vampomorfot a Rohamban, ma pedig Hakstol Sára írását olvashatjátok a kötetről a DRÓTon. – Vérbő líra, szívós próza – Székelyhidi Zsolt vámpíros kötetet írt
Weiner Sennyey Tibor
Első versem 1989-1990 környékén 8-9 éves koromban íródott. Később megjelent az Abdai Hírlapok című neves helyi kiadványban, mint korai, mára méltán elfelejtett publikációm. Nem oly régen megtaláltam, és ez a felfedezés adta az ötletet ehhez a kis összeállításhoz. Ha tanácsolhatok valamit, akkor maradjatok mindig meg kissé gyereknek is! 🙂
Félelem
Fütyül a szél,
mert itt a tél.
Ilyenkor több nyúl a réten
mind fél. Fél, mert itt a tél.
Weiner Sennyey Tibor (Eger, 1981. május 10.) Költő, író, a DRÓT főszerkesztője. Legutóbbi kötete a Pihik. 2015-ben először Weiner Sennyey Tibor Pihik című verseskötetét olvastuk el. Fontosnak tartottuk, hogy beszélgessünk (is) a költővel, aki sok helyen hangoztatja, hogy üzenete van, amiről szívesen beszél. Weiner Sennyey Tibor szentendrei otthonában fogadott minket. – Korrumpálta magát a magyar irodalom jelentős része – interjú