Ukrajna mellett törtem pálcát

Ukrajna mellett törtem pálcát

2022. 02. 15., k - 21:06
0 hozzászólás
2022-ben újra egy kontinentális háború a téma, mi pedig elődjeinkhez hasonlóan, most is hanyagul alábecsüljük a kockázatokat és a lehetséges következményeket - Jánosi-Mózes Tibor írása.
Ukrajna
Miért kell minden erővel támogatni Ukrajnát?

Belegondolni is ijesztő abba, hogy egy európai háború eshetősége sarkalt írásra ahelyett, hogy az andalúz gyorsvonat 250 km/órás lelassulása, a szomszédok hangos szexuális élete, vagy a habzóbórból túl gyorsan távozó buborékokról értekeznék...

2022-ben újra egy kontinentális háború a téma, mi pedig elődjeinkhez hasonlóan, most is hanyagul alábecsüljük a kockázatokat és a lehetséges következményeket. 

Ukrajna többségünk számára nem sokat jelent. Sajnos.

Magam részéről érzem a Magyarországról örökölt beidegződéseimet is az ország megítélésével kapcsolatban. Ez az a fura alsóbbrendű felsőbbrendűség, ami a szomszéd tehenének kimúlásakor, meg úgy általában a szomszéd vergődésének pillanatában, eufória formájában teljesedik ki az emberben. 

Amikor valaki a másik bukására készül és életvitelszerűen arra rendezkedik be, nem érdekli a sorsa, különösen nem a jósorsa. Ezzel magyarázom részben a magyar határ túloldalán élő nemzetek nyelvének, kultúrájának összmagyar elutasítását is. A szomszéd kerülése, meg nem ismerése szinte erény Magyarországon, s már-már ciki a legkisebb közeledés jelét is felmutatni. Eszembe jutott egy románul beszélő magyar ismerősöm, aki bármiféle erdélyi magyar vagy román felmenő nélkül, csupán önszorgalomból tanulta meg a román nyelvet, s szomorkodott amiatt, hogy milyen sokszor kétkedés fogadja és hitetlenség, mintha bizonyítania kéne bármit is választott nyelve miatt... Aztán eszembe jutott, hogy jómagam pedig módszeresen próbáltam elfelejteni a román nyelvet és jórészt ez sikerült is, mert románul tudni ciki volt. Erről az egész önpusztító elzárkózásról regények születtek már, nem is folytatnám, úgysem olvassa el az, akinek nagyon jót tenne...

Érdemes lenne azonban a "szomszéd tehenével" kapcsolatos közönyt és megvető attitűdöket felülvizsgálni, vagy csak félretenni egy kis időre, mert - fenti hasonlattal éve - nemcsak a tehén, hanem egy egész trágyadomb is áteshet most a határon, a szarveremben pedig már nincs kire mutogatni, abba mindannyian belefúlhatunk.

Ukrajna a mai formájában nagyon fiatal, de iszonyatos megpróbáltatások árán lassan elindult egy olyan úton, ami Európa méltó partnerévé teheti, mindezt az utat ráadásul egy széleskörű társadalmi konszenzus kövezte ki. Ez a "konszenzus" nevű dolog Oroszországban teljesen ismeretlen fogalom, és ha most azon nevet az olvasó, hogy de hát milyen sokan voltak és vannak e változások ellen Ukrajnában, akkor gondoljon arra, hogy ez is csak e konszenzust, egy vergődő, botorkáló, ugyanakkor mégiscsak demokratizálódó rendszer létezését igazolja! Diktatúrában csak egyféle vélemény van. Ha pedig valaki azon tanakodik, hogy Ukrajnában de sok a magyargyűlölő, akkor tegye fel a kérdést magában, hogy ez egész Ukrajnára igaz, vagy csak egyesekre? A gyűlölet ugyanis orvosolható jó politikával, a féktelen hatalomvágy mérgével szemben azonban nincsenek gyógyszerek, csak ellenméreg.  

Az elmúlt évtizedek ukrajnai folyamataira sokan legyintenek. Sokan gondolják Magyarországon azt, hogy egy fiatal ország eleve nem is ország. De miért is nem az? Melyik ország nem volt fiatal valamikor? Az életkor tényleg jog efféle ítéleteket mondani egy ország felett? Sokan ürügyet keresnek és találnak az ország megvetésére. Újabban a magyar politika az ukrán "tehén" aljasságát az ottélő magyarok elnyomott helyzetével indokolja. De jobb lesz nekik, ha meghal a tehén? A lengyelek miért nem így gondolják, annak ellenére sem, hogy több lengyel él hasonló nehézségek között Ukrajnában, mint magyar… 

A független Ukrajna megszületésének krisztusi korához érve úgy tűnik újra itt van Oroszország, a medve, amely Koreáig tartó barlangjának biztonságát, Ukrajna európai közeledése miatt fenyegetve érzi...

Vajon jogos azonban ez az orosz félelem? Ha még jogos is, vajon ez elég indok arra, hogy megszálljon egy országot?

Van az olvasók között valaki, aki emlékszik még nyolc évvel ezelőtt a Krím-félsziget annektálására? És arra emlékszik-e valaki, hogy akkoriban tele volt minden felület olyan okoskodásokkal, hogy Oroszország csak revansot vett és ezt a sértő történelmi (hruscsovi) tüskét aljasul ugyan, de így húzta ki magából. Sokan legyintettek egyet, "vigyék Krímet, aztán a dolgok szépen lenyugosznak...". No de lenyugodtak? 

Fontosabb kérdés, hogy ha Oroszország annektálja Ukrajnát, akkor majd lenyugodnak az orosz kedélyek? Ha igen, akkor meddig? 5, 10, 50 évig?

Tényleg arra kell berendezkednie egy egész kontinensnek, hogy lesse mitől fél és retteg egy gigantikus méretű ország?

Hányszor kell a történelemnek bizonyítania (bár erre az Oroszország térképe önmagában is elég lenne), hogy az oroszok mindig a falig mennek. Keleten ez Koreáig tart, nyugaton pedig a NATO-nak kellett Berlinnél felvonulnia, hogy ne az Atlanti-óceánig tartson, mert tarthatott volna akár addig is, ha nincs kellő ellenállás.

Be kell vallanom, engem nagyon meglepett Ukrajna az elmúlt években. Sokat elmond az országról, hogy az ukrán hadsereg tele van oroszokkal, akik nem félnek fegyvert emelni az inváziós erőkre, s ez bizonyára sok fejtörést okozhat Oroszország számára is, mert Putyin anschluss-a nem tapsvihar közepette fog zajlani az szinte biztosra vehető. Számomra az ott élő oroszok helyzete hasonlít a felvidéki magyarokéra, akik Trianon után így, vagy úgy de megismerkedtek a demokráciával és érthetetlenül bámultak a bevonuló magyarok pökhendi, gúnyos végül pedig embertelen viselkedésén (Márai Sándort érdemes olvasgatni efféle értekezésekről).

Jobb ezt nem is folytatni. Egyszerűen úgy érzem zászlót kell bontsak. Európa, különösen pedig Magyarország szempontjából számomra Ukrajna létezése a legjobb garancia a medve csapkodásainak elkerülésére. Minél messzebb van tőlünk Oroszország, annál jobb nekünk és ehhez minden erővel támogatni kell Ukrajnát, hogy ezt a védelmező szerepet ne csak kényszerből, hanem büszkén is viselje. 

Ukrajnával lehetünk barátok, az oroszokkal azonban nem tudunk azok lenni. Nekik félmillió vagon egy Magyarország népessége, egy statisztika. Az a hatalom csak megtűr, használ és a kilométeres tárgyalóasztala végén hallgatja a díszpuccba vágott bólogatók hebegését-habogását, azt is csak addig, amig halk és csendes, különös, hogy ezt épp a magyarok felejtették el pár évtized alatt...

 


Ez az írás nem tükrözi a DRÓT alkotó közösségének valamennyi tagjának véleményét. Amennyiben leírnád te is gondolataid a témában és szeretnéd, hogy megjelenjen a DRÓTon, akkor ide küldjed: [email protected]