Ér-e újrafordítani Dante Isteni színjátékát?
Feket I. Alfonzot és Szörényi Lászlót kérdeztük a Nádasdy Ádám által újrafordított Isteni színjátékról.
Feket I. Alfonzot és Szörényi Lászlót kérdeztük a Nádasdy Ádám által újrafordított Isteni színjátékról.
Úgy tűnik, hogy hagyományt teremtettünk a VERSFÁval, amely videónk, majd az RTL hírei után a SEK Budapest International School udvarán is előtűnt szinte a semmiből.
Mi az a versfa? Nagysikerű „Hogyan posztoljak verset az utcára?” című videónk után itt a Költészet Napi különkiadás, melyből megtudhatjátok hogyan posztoljunk verseket egy fára. József Attila A Dunánál című versét halljuk… József Attilától és kortárs fiatal költőktől posztolunk egy fára, miközben elég jó zenét hallgatunk. Ha tetszett: posztold tova.
A DRÓTon hírt adtunk korábban arról, hogy az internetező közönség március 31-ig szavazhatott a MEDIAWAVE 2. Úton Online Filmfesztivál filmjeire. Most itt van végre a szavazás végeredménye, a filmeket a megadott linken április végéig még megnézhetitek.
Volt indián és volt Indiában. Jógázott, de nem volt jógi. Ismerte a csillagjóslást, de nem jósolt. Lehetett volna festő, de inkább írt és utazott. Lefordította a Bhagavad Gítát és a Huckleberry Finnt is, Homo Ludens címmel önéletrajzot írt, és most kiadtak róla egy majdnem ötszáz oldalas tanulmánykötetet. Saly Noémi szerint pedig egy igazán jó ember volt. Ki az? A könyvbemutatón készült videóból a DRÓTon most megtudhatod.
FIGYELEM: A KÖLTÉSZET SÚLYOSAN KÁROSÍTJA A ZÖN ÉS KÖRNYEZETE HÜLYESÉGÉT! Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan posztolunk verset az utcára április 11-én a Költészet Napján.
Új könyvéről, a magyar oktatás helyzetéről, az általános elhülyülésről és a lehetséges megoldásokról beszélt Szörényi László Balatonfüreden a Tagore-sétányon, hetvenedik születésnapján a DRÓT kamerája előtt.
Szuper filmek ingyen és online! Figyelem csak három hétig! Újra úton a Mediawave! Részletek a DRÓTon.
A DRÓTon most látható fotókat a finnországi Lappföldön Mika Wist fotózta, 2014 októbere és decembere között a Finn Írószövetség Alkotóházában töltött tartózkodása alatt. A képekhez a kiváló finn írónő, Maritta Lintunen írt rövid kísérő szöveget nekünk.
Ma lenne 190 éves Jókai Mór, akit egyáltalán nem könnyű a mai olvasók többségével, különösen a fiatalokkal megszerettetni. Porpáczy Zoltán, budapesti grafikus különleges módját választotta, hogy másokkal is megszeretesse kedvenc íróját. Plakátot készített műveiből. A DRÓTon most megnézhetitek ezeket a különleges plakátokat.