Lementem tegnap a térre, hogy barátaimmal megvitassam, mely könyvekről és szerzőkről fogunk bővebben beszélni, írni. Végül arra jutottam, hogy mi mással kezdhetnénk a mai Magyarországon e könyvek ünnepén végigvonuló sorozatunkat, mint az alig egy hónapja megjelent, és most majd a téren is kapható, újrafordított és újra kiadott, s talán nem kissé újra is értelmezett Állammal, Platón alapművével.
Az Atlantisz kiadó megkerülhetetlen sorozata, melyben Platón összes művét adják ki, mérföldkő a magyar könyvkiadásban, elsősorban tartalmilag; s valamennyi értő és érdeklődő olvasó megremeg majd, ha az európai kultúra eme meghatározó műve, ebben az új kiadásban kezébe kerül. Mert, ahogy a Szókratész védőbeszédéből megtudhattuk, a retorikai csavarások és az érzelmi manipulációk, vagyis a mindennapok őrülete, zavaros hírzápora, kaotikus politikuma egyes-egyedül csak a filozófia révén látható át, győzhető le. Egyedül a filozófia tud felülemelkedni, rálátni. A filozófia, ami elsősorban és alapvetően nem lepedőbe csavart, szakállas fickók huncutsága, hanem életmód, amelynek egzisztenciális, erkölcsi, politikai és vallási tétje van. Ez a Platón más műveiben is megfogalmazódó életmód és ez a tét éppen itt, az Államban bontakozik ki leginkább.
Amikor majd az új fordítást a magyar olvasó felcsapja, első és leginkább feltűnő változtatás a korábbihoz képest az lesz, hogy a fordítók visszaállították az eredeti szövegalakítást. Pontosabban, ami régebbi magyar fordításban így hangzott:
„THRASZÜMAKHOSZ: Édes ember vagy te! De azért a tanulás mellett szurkold csak le szépen a tandíjat is.
SZÓKRATÉSZ: Majd ha lesz miből.” – az most így néz ki:
„ – Roppant szellemes vagy – jegyezte meg. – De azért a tanulás mellett fizesd csak ki szépen a tandíjat is.
– Majd ha lesz miből – feleltem.”
Tehát a dramatizált korábbi változatok helyett itt és most prózával találkozunk, ami, amellett, hogy teljesen más olvasmányélményt nyújt, sokkal többet is jelent. A mű fordítója, Steiger Kornél, akinek érdemeit nem lehet eléggé kiemelni és hangsúlyozni, és aki – nem mellesleg – Szabó Miklós korábbi fordításait is figyelembe vette, megkerülhetetlen utószavában ezt így magyarázza: „a beszélgetések történetét ugyanis az elejétől a végéig Szókratész meséli el valakinek, aki a dialógusban nincs jelen. Helyesebben: nem a szövegben van jelen. Feltételezem, hogy Platón szándéka szerint Szókratész az olvasóhoz beszél. Neked, az olvasónak beszéli el, hogy lement tegnap Peiraieuszba, és a beszéd végén reád is kiterjeszti annak a nagyszerű és vigasztaló ígéretnek az érvényét, hogy ha mindig belátással társult igazságosságot gyakoroljuk, akkor a földön is és alvilági utunk során is boldogok leszünk eu prattómen.”
Annak ellenére, hogy bár ezen mű külsőségei mégoly fontosak is, s a visszaváltoztatott szerkezet magára az olvasmányélményre is maradandó hatást gyakorol, mégsem ez a legfontosabb erénye e kiadásnak. A frissített nyelv, a bőséges lábjegyzetek, és az ezekben rejlő háttérinformációk mind segítik az olvasót, ahogy a két igen erős értelmezési irányt mutató utószó is. A fordító imént idézett utószava az államot mint a lélek paradigmáját értelmezi a mű alapján. Steiger Kornél szerint, és ez az egyik legfontosabb kijelentése számomra: „a Politeia nem államelméleti, hanem morálpszichológiai mű.”
Nem mehetünk el azonban amellett a tény mellett, hogy ez a könyv nagyon komoly demokrácia-kritikát is tartalmaz. Ennek hátterére, a mű kerettörténetére hívja fel a figyelmet a másik utószóban Németh György, ő ugyanis nem csak a Bendisz-ünnepről beszél – azaz a mikorról -, hanem arról, hogy hol is volt pontosan az Állam kerettörténetének helyszíne, hol volt ez a Peiraieusz – Athén kikötővárosa -, hol volt Polemarkhosz háza, és az hogy is nézett ki. „Peiraieuszra azonban nem nagyméretű villák voltak jellemzők, hanem azok a típusházak, amelyeket Kr. e. 470 k. tervezett a milétoszi építész és filozófus, Hippodamosz. Az egész városrészt sakktábla alakú utcahálózattal látta el, és az egyenméretű telkek 10 x 20 méteresek voltak. (…) az is felvetődött, hogy az athéni állam miért rendelt meg egy ilyen, építészetileg egyenlőségre törekedő városrészt éppen a demokratikus intézményrendszer kiépülésének időpontjában, és hogy vajon az egyenlő telkek hatottak a demokrácia kifejlődésére vagy fordítva?” Bárhogyan is történt, ez a kiindulási alap jól mutatja, hogy itt minden benne van a történetben, az építészet éppen úgy, mint a morálpszichológia, s az egész mestermű nagy kísérlet az összegzésre. Érdekes, hogy a demokratikus Európa filozófiájának meghatározó alapköve lett ez a könyv, mely a demokráciát nem éppen jó színben tünteti fel. De lényege talán nem is az eszményi állam, nem a különböző társadalmi berendezkedések kritikája. Bár kétségtelen, hogy nagyon elgondolkodtató, amikor leírja, hogy az államnak öt alakzata van. „Az első az arisztokrácia, midőn a legjobbak uralkodnak; a második a timokrácia, midőn a becsvágyóak vannak uralmon; a harmadik a demokrácia, midőn a nép az uralkodó; negyedik az oligarchia, midőn kevesek kezében van a hatalom; az utolsó a türannisz, amely mind közül a legrosszabb.” Hogy e könyv a magyar választások idején jött ki a nyomdából, merő véletlen, az viszont már kevésbé, hogy az egyik legfőbb erénynek cselekvésben és kontemplációban egyaránt azt tartja, amely „az államot jó, boldog és önmagában álló közösségé teszi.”
Ha az Ünnepi Könyvhéten a térről csak egyetlen könyvet viszünk magunkkal haza a nyárra, legyen ez. Ha többet, vagy mást, akkor javaslom, tartsanak velünk. Lemegyünk a térre minden nap, lesz saját akciónk is, beleolvasunk, és ajánlani fogjuk a legjobb könyveket, mert olvasni emberi dolog.
Platón: Állam. Fordította: Steiger Kornél. Atlantisz. 2014.
