A budapesti rakpart a múlt században olyan fontos szerepet játszott a város életében, mint Párizsban a legendás Szajna-part. Két alkalommal is jártam ott és fényképeztem, ezért tárgyilagosan állíthatom, a mi Duna-partunkon az élet mozgalmasabb, „valódibb” volt.
Nem vitatom, hogy vonzó és idilli kép a Szajna partján zsánerképeiket áruló képzőművészek sorfala közt egymásba karoló szerelmespárok látványa, de számomra sokkal izgalmasabb volt a mi Rakpartunk. Három emelet magasságú híddaruk futottak síneken, hogy kirakják az uszályokat. Óbudán a Gázgyár, Pesten pedig malmok sorakoztak a parton. De legalább annyira fontos helyszíne volt a közösségi életnek, a pihenésnek, mint a munkának. Horgászok sorakoztak a köveken üldögélve, és sokszor szedett-vedett felszereléssel várták a kapást, miközben régebben még kisebb-nagyobb halászbárkák fogták a halat a budapesti szakaszon. És persze itt is sétálgattak az egyszerűen csak pihenni vágyók, az első tavaszi napfényben sütkérezők, olvasgatók és vizsgára készülő diákok. Távolabbi városrészekből jártak ide, hogy trécseljenek, vagy csak megmártsák egy kicsit a lábukat a hűsítő vízben. Az ötvenes években volt, akit az ínség vitt oda, például, hogy elvégezzen egy kisebb-nagyobb mosást.
Fiatal fotósként (több mint hetven éve) nagyon szerettem a Duna-parton bámészkodni, fényképezni, így ez az album nem csak mások szabadidős tevékenységének emléke, de a sajátomé is. Lassanként pedig emlékalbumává vált egy letűnt időnek, amelyet Budapest Főváros Levéltára érdemesnek tartott önálló kiállításon bemutatni 2022 őszén.

 

Kép

---

Meghívó a kiállításra: