„A színházban látom a csodát” – Bodor Géza színész, rendező

Magyary Ágnes, DRÓT: Számodra mi a fontos ebben a műben?

BODOR GÉZA: Én azt szeretem ebben a drámában, hogy nem ad kész megoldásokat a darab során felvetődő kérdésekre, azaz nem rágja a szádba a válaszokat. Nem mondja meg, hogy mit gondolj nézőként. Nyitva hagyja a válasz lehetőségét. Értelmezheted úgy, ahogy az egyik nézőnk tette, aki úgy véli: ez egy feloldozás-történet. Azonban végig tudod követni úgyis a drámát, hogy ez egy megdicsőülés-történet.

A hit és a tudomány összefeszüléséről szól. Nézőként gondolhatod, hogy a tudománynak van igaza. De úgy is lehet értelmezni, hogy a hitnek.

Nekem nézőként az volt a benyomásom, hogy a hit és a tudomány is kudarcot vallott, hiszen egyik sem tudott megoldani egy nagyon súlyos problémát.

Ha innen nézed, akkor valóban kudarc. De fontos feltenni azt a kérdést: hogy valójában a hit vagy a tudomány vallott kudarcot?

Az az ember vallott kudarcot, aki csak és kizárólag a tudományra támaszkodott, és az az ember vallott kudarcot, aki csak és kizárólag a hitre támaszkodott.

Mi emberek kudarcot vallunk lépten-nyomon, hibázunk, felsülünk. Állandóan elbotlunk.

Számomra ez a darab az anyaság kudarca is.

Érdekes, hogy ezt mondod, mert nekem épp, hogy az anyaság összetettségét és küzdelmét jelenti ez a mű. Ha kitágítom ezt a horizontot, akkor az egész életünk kudarc, mivel halállal végződik.

A két idősebb női szerep arról is szólt számomra, hogy ők anyaszerepbe helyezkedve próbáltak segíteni a fiatalabb női szereplőnek, de ebbe végül elbuktak.

Ebben igazad van, de elvégre ez egy tragédia. A tragédiában per definition benne van, hogy nem járhatsz sikerrel. A tragédia tragikus véget ér. A főhős vagy főhősök elbukásával zárul. Ez okozza bennünk nézőkben a katarzist, hogy gondolkodunk rajta.

A leggyakoribb kérdés egy ilyen tragédia után az: lehetett volna-e másképp csinálni?

Mi történt volna, ha másképp dönt akármelyik szereplő ebből a darabból? Tudtam volna-e én nézőként jobban csinálni az ő helyükben?

Hogy találtál rá erre a darabra?

Évekkel ezelőtt egy angolnyelvű színházzal dolgoztam, amely Magyarországon élő angol anyanyelvűeknek szóló előadásokat állított színpadra, és ott Virginia Proud, ausztrál rendező, mondta, hogy ezt a darabot szeretné megcsinálni. Beszélgettünk róla, és elárulta, hogy ő nem rendezni szeretné, hanem játszani szeretne benne. Nekem szegezte a kérdést, hogy esetleg volna-e kedvem megrendezni.

Nagyon megfogott a szöveg. Három zseniális női szerep van benne. Mind a három személyiség összetett. Nagyon érzékeny játékot követel meg a színészektől. Ezáltal a rendezés is érzékeny színészvezetésre tart számot.

Előtte már írtam és rendeztem színdarabot, játszottam, de olyan nem volt, hogy elejétől a végéig én rendeztem volna, főleg úgy, hogy én közben nem vagyok a színpadon.

Az angolnyelvű előadás végül nem jutott el a bemutatóig, különböző okok miatt. De nem hagyott nyugodni ez a darab. Először arra gondoltam, hogy angol nyelven kellene előadni, de ezt az ötletet hamar elvetettem, és megkerestem a magyar fordítását a drámának.

Ezt eredetileg lefordította Göncz Árpád is, de én csak egy olyan húzott szövegváltozatot találtam meg a Színházi Intézetben, amely nem tetszett. Ez egy harminc évvel ezelőtti fordítás, stilárisan sem fogott meg, jelentős dramaturgiai pontokat kihagyott belőle a fordító, voltak félrefordítások is benne. Emiatt döntöttem úgy, első lépésként nekem ezt újra le kell fordítanom – javítgatni sem volt érdemes azt a szöveget. Aztán összeállt a stáb is. Megtalálták a szerepek a színészeket.

Hogy válogattad a színészeket?

Amikor újra elővettem az Ágnes, báránykámat, akkor az egyik barátom Urbán Andi színésznő, súlyosan megbetegedett. Mi nagyon jó barátságot ápoltunk, sok mindent csináltunk együtt. Arra gondoltam, hogy ez neki egy terápia lehetne, de sajnos erre már nem került sor. Ő lett volna a doktornő. Tulajdonképpen ő a főszereplő, mivel az ő szemén keresztül látjuk az egészet, ő kezdi és ő végzi a darabot.

De közben nagyon foglalkoztatott a mű, és mindenképpen meg szerettem volna csinálni. Andi miatt akkor már személyes kötődésem is volt a darabbal. Tavaly tavasszal egy másik szereposztásban kezdtük próbálni. A mostani szereposztásból egyedül Pásztor Edina volt benne. Egyeztetési gondok miatt kellett új szereplőket keresni. Gubík Ágit hamar megtaláltuk. Őt Edina ismerte, én még nem dolgoztam vele. Ágnes szerepe is változott. Hosszas keresés után bukkantunk rá Boglárkára. Vele egy intellektuális Ágnest nyertünk, ennek az Ágnesnek megvan a magához való esze, és ezáltal még nagyobb a tragédia – a katarzis. Én most nagyon elégedett vagyok a színésznőimmel, és nagyon boldog vagyok, hogy velük dolgozhatom.

A színésznők szoktak panaszkodni, hogy a drámairodalom, beleértve a kortárs szerzőket, elsősorban a nagy férfiszerepekre fókuszál. Ez így van?

Itt az ellenpélda. Számszerűen biztos így van. De a modern irodalomban − Ibsentől errefelé – már nem így van.

Nekem van egy mondásom: ha a nők kormányoznák a világot, akkor az sokkal jobb hely lenne. A nők sok mindent másképp látnak: bizonyos dolgokat sokkal jobban.

Akkor lehet mondani, hogy ez a szöveg megtalált téged?

Három kiváló szerep van benne, ami nagyon jól játszható, hiszen hatalmas feszültség jelenik meg a színpadon. Sokrétegű a dráma. A felszínen szól a tudomány és a hit ellentétéről, ha ez egyáltalán ellentét. Szól a csodákról.

Én, mint színházi ember a színházban látom a csodát.

Ez a színészek és a nézők kölcsönhatása. Hiszen az élő találkozáskor hatunk egymásra.

A legmélyebben azonban az Ágnes, báránykám az anyaságról szól. Az anyaság női beteljesülésnek, az ösztönnek a csodája, hiszen a fajfenntartás a nőkön múlik. Ez egy misztikum, az élet misztériuma. Ez a nők misztériuma.

Az én értelmezésemben ezt járja körbe a darab, ahol a doktornő és a zárdafőnöknő másképpen élik meg az anyaság misztériumát, ezzel az anyaság különböző aspektusaira irányítva a figyelmet. Az egyik egy racionálisabb, a másik pedig ösztönösebb szülői magatartás.

Persze az is érdekes kérdés, hogy ebben a darabban, kinek lehet gyereke, kinek nem. Vagy ki a gyilkos? Vagy mi a gyilkosság? Morális lénye a címszereplő?

A kortárs magyar színházban van misztérium?

A misztérium maga a titok és a csoda. A jó színházban mindkettő van.

Simon Balázs azt mondta, hogy az ókori görög színháznak mentálhigiénés szerepet tulajdonítottak, ezért is várták el a polgároktól, hogy látogassák az előadásokat. Van mentálhigiéniás szerepe a színháznak?

Teljes mértékben. Én sok alkalmazott színészi munkát is csinálok. Azaz vállalati kommunikációs tréningeken mutatok be szituációkat. Ott találkozom olyan emberi történetekkel, amelynek mi csak a felszínét kapargatjuk színházi emberként legyen szó rendezőről, színészről vagy dramaturgról. A legmerészebb színházi ötlet sem közelíti meg azt, ami egy bankban egy sima kedd délután megtörténhet.

De nyilván nekem nem célom, hogy az Ágnes, báránykám terápiás előadás legyen. Engem a hitelesség és az őszinteség érdekel a színházból.

Vannak-e további terveid a rendezéssel?

Igen, csak most valamivel könnyedebb műfajjal szeretnék foglalkozni. Olyan komédiával, amelynek azért mondanivalója is van.