5.
A fűszerkesztő
üzemel, üzenget, nem
tud tuti tippet –
mi rossz, mi jó szöveg, vers,
mi a pálya, a gyep, s mi
egy fűszálban a mérték?(Fűség – s egyéb törlendők)
– Nem zavaró-e, hogy nem érted? – kérdezte egy barátom, e versekről beszélgetvén.
Tulajdonképpen – nem. Kovács András Ferenc új kötetét olvasom, olvasgatom (elolvasni úgysem lehet, legfeljebb a betűket), és rá hatványozottan igaz a válasz: tényleg nem zavar, ha nem mindet értem, mert a verseket nem az értelmemmel érzékelem. Szerencsére nem egyenlet, hogy csak egy megoldása legyen.
Pedig fel van adva a lecke: magyar költészet, színház, az egész világ, és hétköznapok. Az a Shakespeare nevű alak nagyon tudott valamit, mélyen belenyúlt a nagy kérdésekbe, hogy fél évezreddel később is újra meg újra elővesszük. És íme, e kötetben is, hol komolyan, hol tréfára véve, de minden sor az örök kérdéseket feszegeti, korábbi válasz-kísérletekkel játszódva és rá-rárímelve. Például sekszpirályi, alkotja a nyelvet (Az Utolsó Premier c. versben) a költő, Shakespeare születésének 450. évfordulójára.
Szatmáron születten színésznőből lettem
Vérfátyol fény függöny verdesett felettem
Tapsvihar fogadott már-már lármás tetszés
Hogy világra vágott ádáz császármetszés
(Sibi canit et musis)
Azonban nemcsak Shakespeare, hanem magyar és középkori latin költők is átszövik a szépen felépített szövegeket, a csupa sziporka, játékos verseket. Kovács András Ferenc pókerarccal lődözi a poénokat, rájátszik, jó színházi emberként álarcokat vesz föl és le, s mindeközben megadja a szabadságot az olvasónak: így is értheted, meg úgy is. Vedd észre – vagy ha nem, hát nem. Játékos, a szó legnemesebbik értelmében, homo ludens, aki nem veszi túlságosan komolyan magát, mégis képes a mélyben gyökerező kérdéseket megragadni és a felszínre hozni.
És ott az Apa, újabb szál a szőttes milliójából: kimondatlan kísérletek a kimondásra, az apa és a fiú kimondhatatlan és összetett viszonyáról. Nem véletlen a kulturális előzmények beemelése, hiszen sokan sokféleképpen próbálták e témát megfogalmazni és feldolgozni, és a York napsütése zengő tombolás c. kötet versei szintén hozzáadják a saját cseppjeiket az apa-fiú téma tengerébe.
Intellektuálisan is lenyűgözően szivárványos lett a kötet, új formákkal és tengernyi alteregóval kísérletező. A mesterségbeli tudást nem fitogtatóan, hanem könnyedén alkalmazza. Nem enged az olcsó rímek kísértésének, hanem meglep, játszik, újít, és alapvetően hitelesen ábrázolja a színház – és a világ – örök káoszát.
Néha sok. Néha hosszú és érthetetlen. De végül is nem feltétlenül kell érteni, nem szükséges egyszerre megvilágosodni. Nem egyforma hangulatot igényel a két rész, York napsütése, melyet elsősorban a színház keretez, s a Zengő tombolás, melyek „hétköznapi versek”; olyannyira, hogy a fűre, Weöres „géza malacára” és a nagyszombatra is juthat ciklus. Persze mindig többről van szó, mint ami elsőre látszik. Rájátszás a játékra. Kutatás. Nyomozás. Kiút. Kút.
7.
Légy fű magadhoz,
kisfiam, s másokhoz is
légy fű! Igaz fű
csak így lehetsz. De fényben –
föld felett vagy föld alatt
létünk lényege fűség.(Fűség – s egyéb törlendők)
Kovács András Ferenc: York napsütése zengő tombolás. Magvető Kiadó, 2014
