Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Simon Róbert „Az iszlám fundamentalizmus – Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qáʿidáig”. A könyv bemutatóján a szerzővel Simonné Pesthy Monika, a kötet szerkesztője beszélgetett az Írók Boltjában. A DRÓTon most ennek a beszélgetésnek szerkesztett változatát olvashatják.
Simonné Pesthy Mónika: Miről szól a könyv?
Simon Róbert: Ha azt mondanám, hogy a fundamentalizmusról szóló szövegek, akkor tautológiát mondanék. A téma miatt fontosnak éreztem, hogy minél több autentikus forrást mutassunk be. Szintézis kísérlet van az elején, mert ugyan egy 1400 éves re-kurrens folyamatról beszélünk, a ’80-as évek, 90-es évek és a 2001-es ikertorony támadás után már egy minőségileg más jelenségről lett szó, Mohamedtől végül sikerül eljutunk az al-Qáʿidáig. Négy alapvető forrást közlök: két klasszikusat és két modernet: az egyik különösen a szélsőséges iszlamista, fundamentalista csoportoknak a Bibliája lett.
PM: Úgy tudom a forrás gyűjtést már régebben elkezdted, csak abbahagytad egy időre. Most mi indított arra, hogy újra ezzel foglalkozz mégis?
SR: Sokat jártam Egyiptomban: diákkoromtól a 90-es évek végéig összesen több, mint három évet töltöttem ott. Ebben az országban hamar rájön az ember, hogy ez igen fontos téma. A 80-as évek második felében kezdtem el gyűjteni az anyagot, legális és illegális módon. Abd asz-Szalám Faradzs Al-Farída al-ghá’iba című munkájához is az utóbbi úton jutottam. Ő volt annak a Dzsihád csoportnak az ideológusa, akik kivégezték Szadatot. A 80-as évek végén megjelent egy cikkem az egyiptomi fundamentalista csoportokról, mely többek között ilyen kézről kézre járó anyagokból és persze korabeli újságcikkekből építkezett. Akkoriban még érdekelték a külügyminisztérium munkatársait és a diplomatákat az írásaim, sőt egyfajta kötelező olvasmány volt, mondanom sem kell, hogy ma már ez nem így van. Mindenesetre sokat írtam a témáról, a fiókban állt közel 250 oldalnyi anyagom. Majd, a 90-es években tapasztalt új jelenségeken elgondolkodva rájöttem, hogy a korábban kialakított modellt, a klasszikus, egészen a Muszlim Testvérekig jól alkalmazható modellt nem lehet az új jelenségekre alkalmazni, úgyhogy hagytam azt a 250 oldalt tovább pihenni a fiókban, más, érdekes témákkal foglalkoztam inkább. Most az utóbbi években jutottam arra, hogy ez mennyire fontos és hiánypótló téma,
külföldön sincs ilyen könyv, bár számos fundamentalizmussal foglalkozó mű akad.
PM: Mitől ilyen egyedülálló ez a könyv?
SR: A fundamentalizmusról szóló könyvek zömét politológusok, szociológusok írják, nem olyan szakemberek, akik fél évszázadot eltöltöttek a klasszikus iszlámmal. Úgy éreztem, hogy fontos egy kötetbe elhelyezni azt a szöveget, melyet maga Mohamed inaugurált és ennek mai változatát, amit feltehetően ő maga bírálna a leghevesebben. Ennek a jelenségnek minden lényeges kérdéséhez igyekszik hozzászólni.
PM: Újszerű az elképzelésed, miszerint a modern iszlamizmust és a hozzá kapcsolódó terrorizmus egyfajta fantázia ideológiaként értelmezed.
SR: A probléma akkor merült fel a külföld és elsősorban az Egyesült Államok számára, amikor megtörtént a szeptember 11-i támadás. Az ügyetlen tudósítók és riporterek háborúról, balesetről számoltak be, nem értették mi történik, miféle jelenség az, aminek nincs semmiféle politikai üzenete, nem illeszthető be a hagyományos, ellenségek közötti, nem éppen barátságos meccsekbe. A Clauzewitz-i megállapítást nem lehetett érvényesíteni: nem lehetett egyezkedni, kompromisszumot kötni, amik ha nem érvényesülnek, kitör a háború. Az amerikaiak vártak. Várták, hogy a robbantások elérik a kisebb városokat is, vagy elhangzanak bizonyos követelések, de Bin Laden nem fogalmazott meg semmilyen követelést, az Egyesült Államokat senki sem szólította fel, hogy mondjon le, mint ahogy kis hazánkban ez történni szokott. A háború elmaradt, bár többek szerint nem sok hiányzott ahhoz, hogy az USA-t destabilizálják. Az Arab Világban mindeközben hatalmas tömegek tüntettek és álltak ki a fundamentalisták mellett. El kellett hát gondolkodni azon, hogy hogyan lehet mindezt magyarázni. Lee Harris ezek után írta meg a Civilizáció ellenségei című könyvét, mely további fogódzóval szolgált számomra, amikor arra utalt, hogy e mögött az egész mögött a fantázia ideológiát kell keresni. Természetesen sok filozófus foglalkozott a fantázia ideológia kérdéskörrel. A fantázia mindenkiben másképp jelentkező tudományos, racionális valóságkép, ami a zord valóságot hivatott elviselhetőbbé tenni. Sok nép ennek az eszköznek köszönhetően teljesen félreismeri magát, utalhatnék itt a mai magyar valóságra újfent. Az azonban mindenképpen tény, hogy fantázia nélkül nem tudnánk túlélni.
A probléma ott kezdődik, amikor egy-egy olyan beteg egyéni fantázia ideológia, melyet Freud pszichopatologikus esetként említ, telepszik rá egy egész népre, hogy azután fertőzzön másokat is.
Ez történt anno a Szovjetunióban, ilyen volt a fasizmus Mussoliniék alatt, vagy ami történik manapság minálunk. Lényegük közös: egy olyan, a valóságot kényszerzubbonyba tevő gondolkodásmód fejeződik ki, ami az irracionalitást fogja azután kiteljesíteni minden szinten. A fundamentalizmus tehát egy sajátos típusú ellenséget képezett le magának. Három fajta ellenség jelenik meg grosso modo: az egyik a marxizmus egyik kedvenc toposza volt, ami arról szól, hogy gazdasági vagy politikai célból ki a akarom a hatalmamat terjeszteni és megtámadom azt, akit gyengébbnek tekintek. Ezek a háborúkban alternatív taktikák voltak az ókortól kezdve: az asszírok például, mivel semmijük sem volt, különböző hadjáratokat vezettek, eszük ágába se jutott a kereskedelem. A történelem során derült ki, hogy egy középtávú érintkezésnél sokkal jobban megéri a kereskedelem, mint a kiszámíthatatlan háború. A tömjén és selyem út esetében a Türkök nagyon jól megvoltak a kínaiakkal és a selyemút menti oázis városokkal. A kereskedelemben részt venni tehát kifizetődőbb volt, mint a fosztogatás, hiszen másodszor kifosztani már nem lehetett… A második ellenségkép az egyenlőségre törekvés – azaz a rabszolga és paraszt felkelések zöme, (még ez is beleillett a marxizmusba) melyeknek ellenségképei még mindig nem vallási illetve etnikai indíttatásúak voltak és a XIX., XX. századra meg is szűntek. A harmadik viszont már etnikai és vallásspecifikus, ami éppen ezért kiirthatatlan. Hegel egyik alapgondolata volt az úr és szolga viszony, ami Platónhoz, Arisztotelészhez visz vissza, és aminek a lényege az emberben lévő presztízs és elismerés, mégpedig ezeknek az a fajtája, hogy bizonyos egyének fölötte állnak másoknak. Namármost ez borítékolja az irracionalitást, mert ez egyrészt határtalan, másrészt itt politikai és gazdasági szempontok nem kapnak szerepet.
A mai Iszlám világban nincs meghatározott ellenfél, ezért is lehetséges, hogy felrobbantsanak egy városrészt, mecsetet, csecsemőt, kismamát, saját hittársakat.
Itt egyfajta inszcenálás történt- az amerikaiak az ikertornyok lerombolásakor tulajdonképpen csak statisztáltak ahhoz, ami az iszlám világban zajlott: Allahnak és a hívő társaknak kellett demonstrációt tenni a mártír hívők részéről. Ezt a sajátos gondolkodásmódot mutatja itt be két, a modern kort bemutató alapszöveg: Szayyid Qutb és Abd asz-Szalám Faradzs, akit már az előzőekben említettem, hogy elfogták a Dzsihád csoport más tagjaival együtt és kivégezték. Szayyid Qutbot is Nasszer felakasztotta 65-ben, Az Útjelző című munkáját az előtt egy évvel írta, és bizonyos csoportok Bibliájává vált azóta. Megvallom, hogy nagyon nehezemre esett ezt a szöveget fordítani, hiszen a könyv zömében a saját kultúráját is eltemeti a szerző. A mai fundamentalista számára csupán a Korán és a prófétai hagyomány fér bele az elkötelezett látásmódba. A klasszikus Iszlámot, mely a XI. századig tartott és fénypontja a IX., X. századra tehető pont egyfajta nyitottság jellemzett, képes is volt integrálni egy másik kultúrát. Szayyid és társa gyűlölettel beszél a klasszikus kultúráról és egyértelműen elutasítja azt, mert nézeteik szerint ez a tiszta és ideális Iszlám világot meghamisítja és tévútra viszi. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ha ez lett volna az első az Iszlámmal kapcsolatos szöveg, amit lefordítok, nem választottam volna ezt a kutatási területet egyáltalán, de Allahnak hála más területekkel kerültem kapcsolatba akkor.
PM: Úgy látom, rengeteg mondanivalód van a témával kapcsolatban, hát nem is kérdezgetlek tovább, beszélj, amiről akarsz.
SR: Igen, még az előzőekhez hozzátenném, hogy ahogy Minerva baglya is csak alkonyatkor száll le, úgy a történészek is elsősorban a régmúlttal szeretnek foglalkozni. A fundamentalizmus napról napra szolgáltat új híreket, de véleményem szerint nemigen fog megváltozni. Olvassák el a VII. században keletkezett kháridzsita mozgalom dokumentumait, ahol arról ír a szélsőséges Ibn al-Azraqu, hogy azokat a csecsemőket, akiknek szülei nem hajlandók a szélsőségesek mellett elköteleződni nyugodtan ki lehet végezni, tehát már akkor, 1400 éve is működött ez a fajta „aki nincs velünk az ellenünk van” elképzelés. Ez felveti azt a kérdést, hogy
vajon reformálható-e az Iszlám?
Pár éve Közel Kelet szerte megpróbálkoztak kibillenteni az Iszlámot, mely a modernizáció során hajlamos megrekedni, de az eredmény csak rosszabb lett például Jemenben, Líbiában, Egyiptomban is. Ahogy a Francia forradalom is fél évszázaddal visszavetette az ország fejlődését, és sajátos módon, 80 évvel később, III. Napóleon alatt indult csak el a modernizáció, úgy az Iszlám világban is még hátrébbról kell indulni a reformpróbálkozások okán. De modernizálható-e egy társadalom, mely az Iszlámon nyugszik? Az Iszlám a Koránra és a prófétai hagyományra épül, ez a IX. Század közepén dőlt el, nagy vívmány volt annak idején, és egyedül itt jött létre a világtörténelemben a teokratikus közösség túlsúlya. Mégis ez a legnagyobb akadálya annak, hogy tovább lehessen lépni.
Készítette Weiner Sennyey Tibor. Technikai munkatárs Balogi Virág.
Simon Róbert: Az iszlám fundamentalizmus – Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qaidáig. Corvina. 2014.
