I. Traktor Works Fesztivál (Zalamerenye, 2016. augusztus 19-21.)
A mezőgazdasági vontató, avagy traktor egy mezőgazdasági haszongépjármű. Mezőgazdasági eszközök mellett használják többek között erdészeti és egyéb berendezések vontatására, mozgatására, szállítására is. Sok tekintetben inkább munkagép, semmint jármű, a KRESZ szabályai szerint nem is minősül gépjárműnek. (Wikipédia)
Keresve sem találhatnánk remekebb nevet efféle össznépi eseménynek, mint amit a „traktor” szó összeköt. Benne van minden. A traktor magával húz, hasznot hajt, előmozdít, munkát végez, szállít. Erős és időtálló. Tradicionális, mégis modern. Szép, megbízható, és legfőképp: szexi!
A Traktor Works Fesztivált Zalamerenye piciny falujában, Zalakaros fürdőváros közvetlen közelében szervezte meg pár elszánt, tehetséges, szakmájában egyre komolyabb elismerésnek örvendő, fiatal kortárs alternatív művész.
Ők a következőképpen határozták meg az eseményt: „Művészeti Tréningfesztivál az AMARGANT SZÍNHÁZI MŰHELY és a NEM PRIVÁT SZÍNHÁZ szervezésében”.
Butoh performance – Traktor Works tréningfeszitvál (1. videó)
A programsorozat rövid időn belül tehet szert ismeretségre határon innen és túl mindazok számára, akik nyitottak az élő, interaktív kulturális életre. Összesen nyolc workshop valósult meg a hosszú hétvége alatt, amelyekre előzetes jelentkezés alapján regisztrálhattak a résztvevők. Ezek közt
volt mozgásműhely (Butoh táncműhely, Testidő tréning, Mozgásszínház), drámaíró és színházi tréning, de fotós műhely, kreatív ének és improvizációs színház is.
A műhelyek a fesztivál végén egy-egy önálló produkcióval rukkoltak elő, bemutatva magukat egymásnak.
Kreatív ének munkabemutató – Traktor Works tréningfesztivál (2. videó)
Az események láncolatát két ember, Ilyés Lénárd Leó és Scholtz Krisztina színészek szervezték meg és tartották kézben, ami nem kis teljesítmény, tekintve a bőséges programkínálatot és a relatíve magas, több mint ötven fős résztvevői létszámot.
A műhelymunkák pénteken kezdődtek az idő rövidsége miatt, szakadó esőben, ami látszólag nem egy kedvező indítás. Azonban a táborozókat megihlette a rossz idő, a fesztivált lezáró előadások szinte mindegyikében előkerült az eső motívuma.
Péntek este a házigazda, Ilyés Lénárd Leó, Alessandro Baricco Novecento című monodrámáját adta elő. Másnap Formanek Csaba, a Drámaíró és színházi workshop vezetője mutatta be a Diogenész monodrámát. A darabok nem csupán a Traktor Works idején arattak komoly sikert, hiszen megjelenésük óta számos rangos elismerést vívtak már ki maguknak.
Drámaíró workshop munkabemutató – Traktor Works tréningfesztivál (3. videó)
A műhelysorozat alig három napja kemény munkával telt. Ahogy a drámaírók reflektáltak a jelenségre:
„Vörksopp, mi?! – Igen, vörksopp. – Munkabolt, azt jelenti? – Azt.”
Volt olyan író például, aki a fesztivál teljes ideje alatt mellőzte az alvást, hogy egy percet se vesztegessen el az értékes időből. Más résztvevők önként vállalták, hogy kis híján meztelenre vetkőzve ugrálnak egy óriási pocsolya kellős közepén a színdarab kedvéért. A kreatív énekesek pedig, amellett, hogy a világ minden tájáról hoztak egy-egy kellemes dallamot, lenyűgöző merészséggel adták elő, hogy az észak-indián énekek és a magyar népdalok tulajdonképpen egy és ugyanaz a népdalkör.
Rendkívül szimpatikus vonása volt a fesztiválnak, hogy
nem kell szakértőnek lennünk egy adott területen, mindenki nyugodtan élvezhette ezeket a programokat amatőrként is.
A szó legnemesebb értelmében nem szokványos eleme volt a workshop napoknak az eseményeket az első perctől az utolsóig aktívan követő, büfés és önkéntes segítői feladatokat is magára vállaló zalamerenyei polgármester. Mint megtudhattuk tőle, a fesztiválnak több éves előkészítési múltja van, de a falu szeretné, ha a programok sora jövőre még tovább bővülne.
A Traktor Works-öt legpontosabban az „otthonosság” jelzővel írhatnánk le. A zalamerenyei fesztiválon, kiszakadva megszokott köreinkből, feszélyezettség nélkül beszélgethettünk színházról, drámáról, mozgáskultúráról, egymásról. Építő jellegű kritikával segítettük a másik munkáját, végül egyöntetűen megállapítottuk, hogy ennek a kulturális építő munkának a jövőben is folytatódnia kell – már rögtön a tábor után.
A traktor beindult. The Traktor works.
Testidő záró party – Traktor Works tréningfesztivál
(Videók Szamosi Judit, fotók Traktor Works)