Meghatározó hatással volt rá a balatoni táj, a balatoni környezet csodálatos, meghitt hangulata, változatos környezetben és a kényszerű iskolaváltások következtében a különböző intézményekben eltöltött kisgyermek és kora-kamaszkor elmélyült világ- és emberismerete, tapasztalatai, valamint a mélyen átélt ó- és újszövetségi bibliai ismeretek. A kortárs könnyűzenei progresszív és a klasszikus komolyzenei élmények, valamint a hazai és a nemzetközi klasszikusok (pl. Egry József, Giotto) és a modern képzőművészet jeles képviselői (Picasso, Chagall), különösen annak a naiv irányzata (Csontváry Kosztka Tivadar, Gauguin, Piroszmani) nagy hatással voltak rá.
1999. febr. 11-én született Veszprémben, de balatonfüredi származású. Kisgyermekkorában Balatonfüreden, Csopakon, Badacsonytomajon, Zalaszentgróton, Keszthelyen és Vonyarcvashegyen élt. Iskoláit a Türjei Általános Iskolában kezdte, majd Zalaegerszegen, az Eötvös József Általános Iskolában folytatta, és most fejezte be a zalaegerszegi Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskolát. Az utóbbi intézményben találta meg végül lelki békéjét és a személyét körülvevő elfogadó szeretetet. Az iskolai napokat Zalaegerszegen, a hétvégeket és a szünidőket a Balaton-parton, Vonyarcvashegyen tölti, ahol a műterme és egy kisebb galériája is található.
Már hatodik éve foglalkozik elmélyülten festészettel és grafikával. Általános iskolai rajztanárai, Pál Gabriella és Horváthné Kalamár Éva mindent megtettek és megtesznek képességei mind teljesebb kibontakoztatásáért. Először a Zalaegerszegen élő Budaházi Tibor, majd az utóbbi négy évben Karner László festőművész, művészpedagógus fejlesztette és fejleszti célirányosan képzőművészeti alkotótevékenységét. Művészeti munkáját még a Zalaegerszegen élő Németh Miklós grafikusművész, Szemes Péter esztéta, valamint Péntek Imre és én mentoráltuk. A következőket írtam az egyik legkorábbi, 2009-es balatonfüredi tárlatának megnyitójával kapcsolatban anno az Irodalmi Jelen hasábjain: „A naiv festészethez visszamenni mindig nagy kihívás volt, s igazán csak az igen nagy festők tudták végigvinni úgy, hogy abban már bele volt oltva tisztán a tudás és ismeret, amit a felnőtt bölcsességgel, tanulással, szorgalommal szedhet össze. És mindig volt valami elvágyódás, valami nagy kiszakadni akarás a rettenetből, ismét csak a költeni és festeni vágyás, mint amilyen Gauguiné volt. A látókat elhívják a nagy alkotásra, mint Csontváryt, és ami itt marad az a ragyogó dokumentum, kincs.”
Zalaegerszegi kiállítása elé ezt írtam: „Álljunk meg ezek előtt a képek előtt és képzeljük el, milyen lenne, ha tisztán csak színekben látnánk a világot. Látnánk-e ezt a képet? Látnánk-e rózsát? Látnánk-e puha fekete-kéket? Látnánk-e magunkat? Látnánk-e egymást? Vagy a látva-látástól a színeket a könnyeink halk folyama mosná-e el?” Most, hogy megjelent képeinek gyűjteménye a 85. Ünnepi Könyvhétre a téren kerestem meg, s tettem kísérletet arra, hogy interjút készítsek vele.
Vollein Ferenc: A színek bűvöletében. Egy ifjú festőművész világa. 2006-2014. Vitrin. 2014.
