„Apa néha evett csak otthon. Anya gyakran főzött neki. Az asztal hétköznapi temető, kerülgetem a sírokat, nem ülünk körbe.” (konyharuha)
A Varratokban nincsenek éles kontúrok, ehelyett a valóság kézzel fogható tárgyai, az álom újrafogalmazott képei, a mesék varázslata, az érzések alig kimondható, legbensőbb magva ötvöződik a művekben. Meglepő, hogy a szavak túlnyomó többsége ennek ellenére a helyén van.
Pedig, ha valamin, ezen elcsúszhatott volna a szerző: az áradó, szürreális, többféle határon kívül mozgó művek esetében hiba lehet a túlhalmozás, az „egymás mellé dobált szavak” effektusa, mely végül megfekszi az ember gyomrát, akárha az olvasásukkal sokféle ételt falt volna föl válogatás nélkül, s nincs más vágya, mint valahogy megszabadulni tőlük… Szabó Imola Julianna kétféle „fegyverrel” is védekezett ez ellen: alapos szöveggondozással, nyesegetéssel, és finom intuícióval, mely a Varratok kötetet megvédi az ízléstelenségtől.
Kilenc ciklusba foglalta a műveket, s ez ebben a kilenc fejezetben sok mindenki elfért: a lírai én gyerekkori alakja, szülők, rokonok, szerelmek, a gyerekei.
„Apa szép. Arca van és karja. Apa gyönyörű táskája lóg az ég vállán. Lopnék belőle. Mindig bezárta. Hallom a csatot, ha csattan. Tenyeret, leves nélküli kanalat a nyelvre. Apa rajzol. A halál apró pálcikás.” (ceruzarajz)
„Anya lámpa, vékony lábakkal támasztja a nagyszobát. Anya fekete, anya bíborvörös üvegkapu. Anya tollmadár, cérnavégre kötött csomó.” (végtelenített háttér)
„Volt egy szerelmem. Ha most látna a szárnyaimmal, csudahasra esne. Jól állnak az ívéhez a portörlők, akár isten bajszából egy csipetnyi.” (egytündér)
Mintha valóban egy roppant vásznat terítene maga elé a költő, és határozott koncepció nélkül hagyná, hogy vezessék az érzései, az érzékei: ide egy öltés, oda egy öltés; csak ne szabályosan, csak ne sormintaszerűen!
Könnyen olvasható szövegek, mivel rövidek, és van egyfajta könnyed, táncoló belső ritmikájuk, helyenként kifejezetten rímesek. A légies, rebbenő hatást gyakran ismételt szavak is erősítik: sok versben fordul elő a szárny és a madár, illetve az ég, a repülés, de gyakori szó még: a szél, levegő, és a csillag, felhő, holdfény. Ezeket gyakran, különböző asszociációkkal és jelentéstartalommal használja, és olyan fogalmakkal kombinálja, melyek felerősítik és árnyalják, vagy másfajta jelentéstartalommal töltik meg ezt az illanó, szárnyaló hatást.
„Holdludakat láttam éjjel. Fehér folt, keresztutak a szárnyak mögött. Az erdő felett zuhan alá a rézfény, lábnyomok a betonon. Csak két karom van, lomha vállaim beleolvadnak az ágyba.”(égitest)
„Felemel egy régi árnyék. Alig fekete, alig mozdul. Lassan lebegünk át a házak felett.” (süppedés)
„A madarak fönt puhán simultak a kéknek, szinte fenték a levegőt. Fájt, ahogy az arcába ért az árnyékuk. A könnyed és egyszerű lebegésük, az illanó remények, a lágy vonalak.” (kalicka)
A nagy távlatokban – halál utáni élet, mennyország – gyakran elidőzik apró részleteken, színeken, formákon. A testrészek, az állatok, a tárgyak és az égi tünemények szomorú és konok egymásra utaltságban próbálják megjeleníteni az igazságot és a fájdalmat. Azt az igazságot és fájdalmat, mely egy-egy találkozás, betegség, haláleset, elválás, várakozás alján van, s amelyről úgy véljük, lehetetlen beszélni. Lehetetlen is a józan nappalon, egzakt és logikusan felépített mondatokkal, de nem lehetetlen Szabó Imola világában, aki a Varratokban egyedi és játékos megoldásokkal ölti össze a kimondhatót a kimondhatatlannal.
A könyv külleméről néhány szó: bátran mondható, hogy kézműves termék, lelke, sajátos hangulata van. A borító és az illusztrációk Palman Zsuzsi és Szabó Imola közös műve, jó kézbe venni, forgatni; a füleket kinyitogatva egy-egy rejtett sort, rajzot találhatunk, és a tartalomjegyzék is egyedi kivitelezésű. Igényes, szép könyv, s éppoly légies és szabálytalan, akár a benne található írások, melyek az illusztrációk nélkül is akvarellhatást keltenek, csupa pasztellszín, helyenként egy-egy sötétebb folt, paca, melyet az alkotó mert szétfolyatni.
Bátor és érzékeny olvasót kíván e kötet, olyan valakit, aki egyszerre tudja elviselni a test lassú romlását, erózióját, és azt, hogy ennek a testnek mégis vannak szárnyai, melyek szabaddá teszik. Aki a Varratok világában szeretne barangolni, nem árt, ha nyitott a merész, asszociatív képzettársításokra, és a tudat mélyéről s a tudatalattiból előhívott intenzív, sötét képekre is.
„Hiába ezek a szárnyak, ezek a rohadtul vékony és súlytalan toldások, úgysem férnek egy pulóver alá sem. Félek repülni.” (egytündér)