Eredeti megjelenés:
Demeter Szilárd és a Petőfi Kulturális Ügynökség bezáratta a hetvenéves zsennyei művésztelepet
Magyar Hang, 2024. szeptember 27.
A hetven éve működő
Zsennyei Alkotóházat 2024 szeptemberében bezárták. Pontosabban a magyar kormánnyal és miniszterelnökkel szorosan együttműködő Demeter Szilárd és az általa vezetett Petőfi Kulturális Ügynökség záratta be.
Demeter Szilárd még két éve szippantotta be a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t, közismertebb nevén a MANKot, minden jelentősebb nyilvános vita és gond nélkül a PKÜ-be. Szeretik ezeket a betűszavakat, csak azért írom őket így. Akkor azt nyilatkozta az igazgató úr, hogy „az alkotóházak funkcióit újragondoljuk a válságállóság jegyében.” Úgy tűnik arra jutottak, hogy nincs válságállóbb, mint a bezárás, az alkalmazottakat el kell bocsátani és az alkotóházat be kell zárni, ugyanis veszteséget termel. Lehet, hogy más ötletük is van, sajnos azonban ezt még nem osztották meg velem, pedig kérdeztem többször is.
Hol van Zsennye? Mi a zsennyei kastély története? Mi az a Zsennyei Alkotóház? Mi minden lehetne, ha nem zárnák be? Az alábbi, rövid írásommal igyekeztem ezekre a kérdésre részletesen válaszolni, hangsúlyozva, hogy mindezek az én ismereteim és személyes véleményem csupán.
Zsennye Vas vármegyében, a Rába folyó és a Sorok patak találkozásánál fekvő ősi település. Eredeti neve Sennye, csak a vasi dialektus hatására, a huszadik századtól lett hivatalosan is Zsennye. A település két részből áll, a kastélyból és faluból, és újabban kiépült még a Rába felé egy nyaraló rész, Rum irányába pedig egy horgásztó is.
A Rábán átkelőhely volt a római korban, közel a kastélyhoz, nem messze pedig egy 1972-es régészeti feltárás során római kori villa és padlómozaik is előkerült. A Honfoglalás korában egykori vezéreket, hadfikat telepítettek a nyugati és a keleti végekre, így vélhetőleg ide is, így kerülhettek ide őseim, a Sennyeyek. Innen érintettségem az ügyben. Hogy a falu vette nevét a Sennyey családról, vagy a család a faluról nehéz megmondani, mindenesetre már a XIII. században Sennye-ként említik, s az innen származó nemesi családot ugyanígy, az első ismert ‘Sennyey-oklevelek’ egyike Zsigmond király idejéből való, itt említik Sennyey Miklóst és a települést is. a Sennyey család – így még édesanyám is –aposztróffal írta a nevet: ’Sennyey, jelezve, hogy Zsennyeinek kell érteni. Arra, hogy Zsennye Árpád-kori településként is létezhetett, bizonyíték lehet egy izgalmas régészeti lelet is 1925-ből, három karkötő, amelyek a Magyar Nemzeti Múzeum kincstárában vannak elhelyezve. Egyébként a kastélyt a helyi szóbeszéd a Templomos lovagoktól származtatja, úgy tartják, hogy itt eredetileg ispotály működött, de erre nincs bizonyíték. A falu mellett fekvő Cicellén a Szent Cecíliának szentelt templomot bizonyítottan a XIII. században kezdték el építeni, a templom alatt volt a Sennyey-család kriptája, a templomot később megújították és Dorfmeister festett ki értékes freskókkal, az oltárképen pedig kivehető a régi kastély és a Sennyey-család tagjai is.
A kastélyt és a körötte lévő birtokot 1829-ben eladták Békássy Ferenc ükapjának, Bezerédy Györgynek, aki Széchenyi jó barátja volt. Zsennyére már Bezerédy György tájképi kertet építtetett, fiát Angliába taníttatta. Bezerédy Elek Angliából hazatérvén megalapozta a később tízezresre duzzadó könyvtárat, Bécsből és Párizsból hozatott facsemetéket a kertbe, s a kereszt jegyében megkettőzte a kastélyt. Majd ezt vésette kerek márványba a portikusz falára: „DVPLICAVIT CRVCEM ALEXIUS DE BEZERÉD”, a kronosztikon a feliratban 1867-et mutat, amikor a kastély megkettőzése a kettős kereszt jegyében befejeződött. Praktikus okokból a kereszt jegyében való megkettőzést a tízezres könyvtár miatt volt szükséges, de nyilván lehetett spirituális indíttatása is. Ekkor, tehát
a XIX. században nyerte el a kastély a mai angolos arculatát, az őspark jellegű kert értékes fákkal gazdagodott és angolkertté lett.
A Bezerédy család leszármazottja volt a nagy műveltségű, rendkívüli asszony: Bezerédy Emma, aki Békássy István főispánhoz ment feleségül, hét gyermekük született, akiket Angliában oktattak. Ezek közül a gyermekek közül Békássy Ferenc elvégezte Cambridge-ben a King’s College-ot is, közben angolul és magyarul is írt verseket, esszéket, majd az első világháború hírére hazatért, bevonult huszárnak, s huszonkét évesen ölték meg a keleti fronton, 1915-ben. Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és mások siratták a Nyugatban, aztán a második világégés után – szerintem politikai okokból – mellőzték, elfelejtették. A szegedi egyetemen diplomamunkámnak választottam életét és életművét, megírtam életrajzát és összegyűjtöttem írásait, leveleit is, melyek megjelentek külön kötetekben és végül egyben is. Békássy Ferenc fontos költőnk volt az első nagy háborúban és sírja a zsennyei kastély kertjében van. 2015-ben – az akkor még létező és a kastélyt működtető MANK segítségével – halálának századik évfordulója alkalmából, kitakarítottuk a sírkertet és felírtuk nevét sírjára, amely addig jelöletlen volt. Sírja a magyar irodalom fontos emlékhelye. Talán érdemes megjegyezni, hogy már 1919-ben Békássy Ferenc édesanyja, Bezerédy Emma felajánlotta a kastélyt a Vörösmarty Társaságnak, hogy a magyar és az angol irodalom képviselői együtt alkothassanak itt, ennek Babits Mihálynak írott levelekben is nyoma van, ez azonban nem valósult meg.
1944-ben meghalt Bezerédy Emma, nem sokkal később bombatalálat érte a kertet, majd a kastélyba betörtek az orosz katonák, s a tízezernél is több kötetes könyvtárat elégették, ami maradt azt szétlopták, bár még így is akadt néhány száz könyv a kétezres évekig, amiket csak akkor vittek el az örökösök.
A kastély és a kert sosem látott pusztulásnak indult miután a kommunista rezsim államosította.
A kastély iratai között található Majthényi Károly szobrászművész írógéppel írt emlékiratai „A zsennyei kastély története” címmel, melyben leírja azokat a háború utáni állapotokat, melyek nem csak Zsennyére voltak jellemzők:
„1949-es földrendezés során a kastély kétharmad részben a tsz-nek, egyharmad részben pedig a szombathelyi művészeknek adják. A tsz beköltözik magtárával, tyúkjaival, itt lakik a tsz-elnök, itt szállásolják el a tsz-elnök tehenét is. A művészeknek pénzük nincs, így a harmadik szinten egy vagy két-három szobába szénát hordanak, és itt éjszakáznak. Mint mondják, egy kézzel festettek, egy kézzel horgásznak. A Képzőművészek Szövetségének megalakulása után Sárospatakon értekezletet hívnak össze. Itt felvetődik, hogy mi történjen Zsennyével. Ugyanis a tsz bontási engedélyt kért és meg is kapták. A minisztérium és az alap képviselői jelentették, hogy miután Zsennye messze van és egy millió forintba kerülne újjáépítése, így a tsz le akarja bontani. Bontsák le!”
Ez volt az a pillanat amikor Zsennye majdnem teljesen megsemmisült.
Majthényi Károlynak és a hozzá csatlakozó művészeknek 1953 végére nemcsak azt sikerült kijárnia, hogy ne bontsák le a kastélyt, s a TSZ elnököstül, tehenestül kiköltözzön, hanem azt is, hogy a képzőművészek megkapták az épületet, sőt, a kastély megmentésébe is belekezdtek.
1954-ben erdész érkezett Zsennyére és a kert újratelepítését is megkezdték.
A kastély tehát 1954-től 2024-ig, hetven éven át működött alkotóházként, ha jól tudom, „kincstári tulajdonként”.
A kastély különösen a hatvanas évektől igen jól funkcionált, a helyieknek munkát adott, a kertben termeltek, állatokat tartottak, a művészek nem túl nagy költséggel hónapokat tölthettek zavartalan alkotással, kiváló konyhát vittek a helyi szakácsnők.
Itt alkotott László Gyula, Bálint Endre, Nemes Nagy Ágnes, csak hogy néhányukat említsem, de nagyon sok művésznek és családjának számos szép emléke kötődik a házhoz és a kerthez, rengeteg barátság és fontos találkozás jött létre falai között. Nekem például itt volt az esküvőm. Utóbbiból, Békássy Ferenc kapcsán végzett filológiai munkám végett és családi kötődésemből is érthető Zsennyével kapcsolatos elfogultságom.
Zsennye egyértelműen szolgálta a magyar művészeket azzal, hogy tökéletes, nyugodt, természethez közeli pihenő és alkotóhelyet biztosított hetven éven át. A 2000-es években szűnt meg a kastély körül a gazdálkodás, drágult meg a beutaló, tűntek el az idősebb művészek. Az elmúlt két évtizedben még jelentős „alkotói workshopok” szerveződtek ide, de már nem az volt Zsennye, ami lehetett volna, részben a rugalmatlanság, részben a hely gazdátlansága, részben pedig, mert mindezekből kifolyólag megújulásra képtelen volt. Hozzá kell tenni, hogy a kastélyt jelentős támogatásból szépen felújították, amire igen nagy szükség volt, a kertet rendben tartották, bár a kert gazdálkodói része eltűnt.
Már évekkel ezelőtt probléma lehetett a működtetéssel, akkor arról értesültünk, hogy megszűnik a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft, pontosabban beleolvad a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökségbe, továbbá a Zsennyei Alkotóházat is bezárják egy időre. Minderről írtunk a DRÓTon. Valójában még két évig működtették a kastélyt és alkalmazták az ott dolgozókat, akikkel tudtommal most (2024 nyarán) íratták alá a felmondólevelet.
A mostani (2024-es, Megj. szerk.) „bezárásos” hírek hatására
levelet írtam Demeter Szilárdnak, aki röviden tájékoztatott, hogy Zsennye „nem zár be, de kihasználatlanság miatt felfüggesztik a működését”, jelenleg azon gondolkodnak, hogy mi legyen vele.
Szerintem – és hangsúlyozom, hogy mindez a saját véleményem – a legjobb az lenne, ha Zsennye megmaradna a magyar művészeknek, művészetnek, de az egykori gazdaság jellegét is valamennyire visszanyerhetné, s az alkotók is megismerkedhetnének jobban a természettel, gazdálkodással. Lehetne például újra veteményes, gyümölcsös, lovak és méhek is. Újra ki kellene írni a fák, növények neveit magyarul és latinul, gyógynövényes kertet kialakítani, amiben minden gyógynövény nevét, alkalmazását meg lehetne tanulni. Sőt, fenntartható ökológiai mintagazdaságot lehetne Zsennyén vinni, rendszeres művészeti, kulturális és tudományos programokkal, úgynevezett „workshopokkal”, találkozókkal és konferenciákkal.
Valódi műhelye és tere lehetne annak, hogy felkészülhessenek a magyar művészeti és tudományos élet résztvevői azokra az elkerülhetetlen változásokra, amelyek a XXI. században már be is következnek.
Ha az ember méhészkedik – erről írtam ‘A méhészet művészetében’ is – sokat tanulhat a méhektől, például az „adaptív rezilienciát”, magyarul az „alkalmazkodó rugalmas ellenállás képességét”, amely segíthet a nehéz időket átvészelni és példátlan fejlődést, bőséget, prosperitást hozhat. Zsennyében megvan a lehetőség, hogy ezt tanítsa, ráadásul igen szorosan kötődik a magyar történelem, művészet, irodalom hagyományaihoz, értékes emlékhelyünk. Gazdasági és politikai akarat, tudás, szellemi nyitottság, szorgalom és erős elhatározás kell ahhoz, hogy újra értékes központja, tere és találkozóhelye legyen a magyar művészet és tudomány művelői számára. Mindez azonban – ismét hangsúlyozom – csak az én véleményem, egy szentendrei költőé-méhészé, aki több szállal kötődik ugyan Zsennyéhez, de nem diszponál felette. Aki Zsennye sorsát most eldönti, az a magyar kormány és az általa megbízott, Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség. Az ő kezükben van Zsennye, így az ő felelősségük is, hogy mi történik vele. Egyelőre úgy látszik: semmi. Vagy még rosszabb. Csak reménykedhetünk benne, hogy nem így lesz — és tehetünk érte, hogy ne így legyen.
Az írás eredeti megjelenése:
Demeter Szilárd és a Petőfi Kulturális Ügynökség bezáratta a hetvenéves zsennyei művésztelepet
Magyar Hang, 2024. szeptember 27.
Kapcsolódó írás:
