A zene egyike a leggyorsabban változó divatirányzatoknak, hiszen – elsősorban a könnyűzene – a fiatalok igényének és ízlésének megfelelően változik. Sokszor elnyomhatatlan társadalmi-társadalomkritikai jellegű, vagy identitásmegőrző irányultsága és funkciója is van, gondoljunk csak a hippi mozgalomra, a magyar beat-zenére (mely sok helyütt magát a népzenét váltotta fel), aztán a vissza-irányú táncházmozgalomra, vagy számtalan más zenei jelenségre a felgyorsuló 20. századból. Izraelben sincs ez másként.
Ebben a különösen összetett, vallásilag-etnikailag érzékeny területen is jól mutatja a változásokat példáula slágerlista összetétele. Három fiatal jemeni lány ugyanis ezen a nyáron a slágerlista élére tört, arab nyelvű, jemeni dialektusú és dallamú, a háttérben dübörgő darbukával kisért dalukkal.
Hogy ez miért olyan nagy dolog? Talán árnyaltabb lesz a kép, ha tudjuk, hogy az izraeli rádióban az arab nyelvű adások évtizedekig tiltottak voltak.
A Habib Galbi, az A-WA (ejtsd: ay-wa, vagyis arabul: ‘igen’) nevű együttes legnépszerűbb száma nemcsak Izraelben, hanem külföldön is extrém tempóban lett népszerű. Magát az alapdallamot a három nővér, Tair, Liron és Tagel a nagymamájától tanulta, aki Jemenben született, és 1949-ben költözött Izraelbe. Számukra ennek a nagymamától tanult dalnak az éneklése a világ legtermészetesebb dolga – akárcsak nálunk.
Az azonban, hogy egy arab nyelvű dal az izraeli sláger toplisták élére kerüljön, és olyan államokban is népszerű legyen, amelyekkel Izrael hetven éve háborúban áll, eleddig példátlan.
Lehetséges lenne, hogy ez a kultúrák közti konfliktusokkal terhelt helyzet megenyhülésének a jele?
Izrael állam 1948-as megalakulása óta az arab nyelvet ahogy lehetett, elnyomták. Az arab etnikumú izraeliek egy része a héber mellett jól ismeri ősei nyelvét, más része viszont már nem adja tovább gyermekeinek. Hogy, hogy nem, Izraelben a legtöbb arab származású zenész ivritül, újhéberül énekli dalait. A három Haim nővérnek azonban esze ágában sem volt lefordítani a dalt héberre.
„Úgy akartuk megőrizni a dalt, ahogy van, legfeljebb egy kicsit magunkból hozzáadunk – mondta Liron – bár ezt a típusú zenét inkább idősebb asszonyok éneklik, szinte sohasem fiatal lányok.
Mi azonban azzal, hogy nyilvánossá tettük ezt a régi dalt, és egyúttal modern csavart adtunk neki, a fiatalok fülét is meg szeretnénk nyitni a hagyományos jemeni zenének.”
A nővérek életében a jemeni zene egészen kiskoruktól fogva jelen volt, elsősorban esküvőkön, henna-szertartáson és egyéb hagyományos alkalmakon. A családban együtt énekeltek és táncoltak a lányok, például a hetente sugározott arab tévéműsor előtt, ahol más stílusú arab zenét is hallgathattak. Végeredményben aztán a jemeni gyökerek lettek a legerősebbek. Érdekes kérdés volna, hogy vajon mennyiben segítette vagy akadályozta a hagyományaik megtartását az arab származásúakkal nyelvileg, zeneileg és egyéb módon elnyomóan viselkedő izraeli kultúra?
Izraelnek nagyjából fele népessége – vallástól függetlenül – közel-keleti, főleg arab származású: mizrahim, szemben a körülbelül 30 százaléknyi európai ősöktől leszármazó askenáziaktól. Az évtizedek során ez a különbség „arabok” és „zsidók” között nemhogy eltűnt volna (beolvasztással, az arab nyelv tiltásával próbálkoztak), de egyre élesedett, és az „arab zsidó” identitást nehéz volt megtartani a másod- és harmadgenerációs arab ősökkel rendelkező bevándorlók között. A hetvenes évektől, igaz, enyhült az arab kultúra szigorú bojkottálása például a rádióban, de eztán is legfeljebb a dallam lehetett arab eredetű, a nyelvnek hébernek kellett lennie (ha sokszor arab akcentussal is szólt). Az arabok, palesztinek és a nem-zsidók elleni idegenkedés Izraelben a mai napig megtalálható, bár nem elsősorban a hivatalos és közéleti fronton.
Ebbe a feszített állóvízbe robbant be a három fiatal jemeni származású lány a Habib Galbival, a modern hangulatot kapott ősi jemeni arab dallal, melynek lelkes fogadtatása Izraelben és a Közel-Keleten igen sokat elárul a felszín alatti küzdelmekről, melyeket Izraelben a nem-zsidók a saját hagyományaik megtartásáért folytatnak.
A dalnak ráadásul igen jó minőségű és alaposan megrendezett videoklipje is van, ami természetesen sokat dobott a népszerűségén. A dallam mellett a szöveg is hagyományos: egyszerű, keserves szerelmes dal, a világi témájú népdalok közül, melyek szájhagyományban maradtak fenn, nőtől nőig érve. Az elhagyott szerető éneke minden nép zenéjében kiemelt téma, csak a megfogalmazás változik kultúránként. Íme, a boldogtalan jemeni szerelmes dala, mely nem is különbözik nagyon a magyar népdalok keserveseitől (a dal hivatalos verziója melletti angol szövegből fordítva):
Szívem és szemem szerelme!
Ki fordított ellenem?
Egyék, s ne lakjon jól mégsem.
Piros hajnal pirkadtával,
a szerelmem nyugtalan lett, elszaladt,
a szerelmem zaklatott lett,
s itt maradtam, zavarodottan.
Szívem és szemem szerelme!
A szerelmem megríkatta szememet,
felkelt és itt hagyott engem,
s nincs más, szerelme hasonló.
Szívem és szemem szerelme!
Szívem és szemem szerelme!
Másfél év eltelt, s ő nem tért vissza.
Ó, emberek! Elhagyott, megőrjített…
Szívem és szemem szerelme!
Kinek sírjak, aki megért engem?
Kinek fájlaljam, ki sajnál meg?
Melyikőtök segít nékem?
Szívem és szemem szerelme!
„Mind emberek vagyunk, és végső soron mindannyian ugyanazokat a dolgokat szeretnénk elérni – mondja Tair – a zene politikamentes, tiszta, közös terület – és ez a legszebb az egészben.”
(Forrás: Middle East Eye Fotók: Tomer Yosef és Luke Brossette, a-wamusic.com)
