Gésának öltözött kertészek és a zuglói Jon Snow
A naptár szerint kora őszi, a valóságban nyárvégi este, baráti hangulatú sörözés, családiasra sikerült irodalmi est – utóbbi nem csak tudósítói közhely, mivel mindkét fellépő kötődik a Városligethez és Zuglóhoz, mindketten JAK-füzetesek, de még a hallgatóságból is a József Attila Kör kötelékébe tarozik szinte mindenki, sőt a formálisan nem létező ZISZ-nek, vagyis a Zuglói Írok Szövetségének is szimpatizánsa, tagja, vagy éppen társelnöke majdnem az összes jelenlévő. Nagy Márta Júlia zuglói kötödése igazán markáns: több lakást is bérelt már a kerületben, és éppen úgy alakult az élete, hogy egy nehéz időszak és sok másik albérlet után éppen itt talált magára. Bachelard francia filozófusra hivatkozik, aki azt kutatta,
milyen szerepet tölt be a tér az írók, költők életében és szövegeiben.
Számára a biztonság és az otthonosság érzését az utcák és az épületek adták, mivel a debreceni gyerekkor boldog éveire emlékeztették.
Pontosan tudom, miről beszél, én szintén a kisvárosi miliő miatt ragadtam itt:
Zugló tágas és zöld, ugyanakkor mégiscsak egy világváros része, busszal vagy akár biciklivel pillanatok alatt a belvárosba érhetünk.
Jól megférnek itt a Stefánia út követségi palotái, a Füredi utcai lakótelep paneltömbjei és az alsórákosi kertes házak. Zugló tehát kicsit olyan, mintha a város lenne a városban, bár sok más külső területtől eltérően soha nem volt önálló közigazgatású település. A Pest határában található erdőbe főurak jártak vadászni, illetve a fiatalon elhunyt Hermina főhercegnő és apátnő elmélkedni – az ő emlékére építette édesapja, József nádor a Hermina-kápolnát, és róla nevezték el Herminamező városrészt. Az akkor még lakatlan területen pesti arisztokraták kezdtek villákat építeni, ezek ma is állnak. Érdekes Rákosfalva története is: a legenda szerint Zsivora György ügyvéd birtokán Szigligeti Ede és barátai hoztak létre bohém művésztelepet – a városrész ma paneldzsungel.
Bár Nagy Márti első, Ophelia a kádban című kötetének verseiben nem mindig ismerhető fel a táj, mégis a hely és a hozzá kötődő személyes élmények inspiráltak többet is közülük. Ilyenek a Búcsú a bálványoktól, a Zuglói ballada vagy a Zuglói átirat. De nemcsak írni szeret róla, lelkesen fényképezi is Zuglót: a romos házak, gazos kertek megörökítése nosztalgikus hangulatot teremt már akkor, amikor ezek a helyek még léteznek. A versek mellett zuglói anekdotákat is hallunk tőle. Például egy kertészeti szakképző iskoláról, amelynek diákjait (valamennyien fiúk) gésának öltöztették be egy japán herceg látogatásakor, aki aztán az legrégebbi hazai japánkertbe őshonos növényeket küldve hálálta meg az igyekezetet. Vagy a Zuglói Jon Snowról, a Trónok Harcában szereplő Kit Harington hasonmásáról, aki a Park Sörözőben és a Zugló Gyöngyében időről időre feltűnve a kortárs irodalmat, színházat és filmművészetet átkozza.
Ha Zugló nem is számít igazi művésznegyedek, vonzza az írókat.
Hosszabb-rövidebb ideig Babits Mihály, Bächer Iván, G. Dénes György, Hamvas Béla, József Attila, Karinthy Frigyes, Keszi Imre, Nagy László, Szép Ernő, Tóth Árpád és Zelk Zoltán is élt a kerületben.
De itt lakott a fotográfus Kinszki Imre, és olyan színészek, mint Bajor Gizi, Latabár Kálmán, Törzs Jenő vagy Zenthe Ferenc. Sőt zuglói volt Deák Ferenc és Puskás Öcsi is. Ami a kortárs irodalmat illeti, szintén hosszú a névsor – őket lenne hivatott összefogni a már említett ZISZ. A fiatal irodalmárok Zuglóba tömörülését Lesi Zoltán is megemlíti: ő ugyan soha nem lakott Zuglóban, de volt olyan időszak, hogy valamelyik kollégáját, barátját látogatva hetente megfordult itt. És hogy a Városliget fontos neki, azt jelzi, hogy Ballada az átépítésről című verse kifejezetten erre az alkalomra íródott. A Halványkék pedig az emigrációról szól, Zoli ugyanis jelenleg Bécsben él, és ez lehetőséget ad arra is, hogy egy újabb aktuális témáról kezdjünk beszélni. De ez már egy másik történet.
