Rend és Arány.
A rend a helyes arányokon alapszik.
Emlékszem, egészen kicsi lány voltam, amikor édesapám egy képzőművészeti könyvből magyarázta nekem Leonardo da Vinci egyik alkotásán, hogy akkor SZÉP egy adott művészeti tárgy, ha az egyes, a tárgyat képező alkotóelemek RENDben vannak egymással. Azt magyarázta a konkrét festmény esetén, hogy a kompozíció az egymáshoz képest ARÁNYOSAN összeválogatott, a kompozíciót megalkotó, „elképzelt” formák, például a helyes dinamikában váltakozó háromszögek által válnak számunkra széppé…
Ezeket az arányokat lehet persze tanulni is, de a ráérzés többet ér, és azt nagyban lehet segíteni azzal, hogy az ember (kislánya) általában szép tárgyakat nézeget vagy egy sűrű, természetes világban él.
Egy vérbeli esztéta ezt sokkal szakavatottabban elmagyarázná, és sajnos a két kötetes könyv is elveszett, hiába kerestem otthon később. Valószínűleg édesapám kölcsönadta valamelyik diákjának.
Egy kertben is a (természetes) RENDezettség nem a körömollóval nyírt steril gyepen, hanem a kertet alkotó különböző elemeknek, a térben és a fajtasokszínűségben megjelenő arányain múlik, amik még az időben is egy sajátos dinamikus „rendben” változnak az év és a múló idő során.
Mára ez a REND és ezek az ARÁNYOK borultak fel az ember és az élőlénytársai között.
Az ember aránya a többi élőlénytársához mérten jelenleg túl magas a földön.
Az emlősök 96%-a ma az ember (36%) és az ember által tartott haszonállat (60%), és csupán a maradék 4%-on osztozik minden más, vadon élő emlős, még a patkányokat is beleértve.
Az emberi mikrobiomnak jó esetben tízszer több mikróbát (baktériumok, eukarióták, gombák, archeák… ) kellene tartalmaznia, a mostani tudásunk alapján több ezer mikróba fajból összerakva. Ezek az élőlénytársaink nem feleslegesen vannak bennünk és rajtunk, hanem egy csomó olyan funkciót látnak el, ami nélkül az ember szó szerint nem maradna életképes. Ennek ellenére öljük a mikrobiomot, nemcsak az antibiotikumokkal, hanem a vegyszerezett élelmiszerrel, a mérgezett levegővel és mikroműanyaggal szennyezett ivóvízzel, és a mikróbáink minőségi éhezésnek hívott folyamatos éheztetésével.
A növényi mikrobiomnak, ami az élő talaj, egyetlen maroknyi mennyiségében annyi élőlénytársunknak kellene lennie, mint amennyi ember jelenleg él a földön. A növény sem direktben táplálkozik, hasonlóan az emberhez, csak az ő mikrobiomja egy talajba kiszervezett mikrobiom.
Ha ez a növényi mikrobiom nem áll rendelkezésre, akkor a növény csupán egy növénynek tűnő tárgy, valódi, éltető beltartalom nélkül.
De
a talajt is öljük, az állandó forgatással és a folytonos vegyszerezéssel, műtrágyázással.
Most azt látjuk, hogy ha nem állítjuk meg a jelenlegi helytelen mezőgazdasági gyakorlatot, akkor mindössze 60 évre elegendő termőtalaj van, az egész földgolyót figyelembe véve. És nincs már honnan újabb termőterületeket létesíteni.
Most vegyük számba, hogy ki mindenki foglalkozik az ÉLET-tel jelenleg. Ki támogatja azt? Nem mondanám, hogy létrehozza, mert az élet önmagát hozza létre, az ember ezt csak elrontani, esetleg valamennyire segíteni tudja, leginkább azzal, hogy nem avatkozik be túlságosan, legfeljebb az arányokon igazít, de azt is nagy odafigyeléssel és finom érzékenységgel.
Azaz nem a fotelben, vagy íróasztalnál ülőkre gondolok, akik csupán beszélnek az Életről ilyen vagy olyan formában… hanem azokra, akik tevőlegesen is az élet létrejöttén és/vagy védelmén dolgoznak. Nem vegyszerekkel, nem gyógyszerekkel, nem appokkal, és nem cikkek írásával (mint például én is teszem most, vasárnap délután 😊).
Legelső sorban, legnagyobb számosságban talán a mezőgazdaságban dolgozókat lehet ide sorolni, főleg, hogy lassan az életet kizárólag az ember és az őt etető növénytermesztés és állattenyésztés képviseli. (Megjegyzés: nem számítom ide a földi biomassza olyan csoportjait, amiket az ember nem igazán tud direktben a maga számára hasznosítani, bár az élet szempontjából nélkülözhetetlenek: pl. a nem ehető növények, gombák, baktériumok, ízeltlábúak, puhatestűek, stb. Ez a biomassza majd/már alkalmazkodik a felborult egyensúlyhoz.)
A mezőgazdaságban dolgozók mellé lehet sorolni az erdészeket, az édes- és sós vízi haltenyésztőket, a gyakorlatban dolgozó természetvédőket, kiket még???
Az állatkerti és állatmenhelyi dolgozók száma elenyésző, mint ahogyan az általuk képviselt élőlények száma is.
Nincsenek pontos adataim az erdészek és gyakorlati természetvédők számáról, de nem lehetnek túl sokan.
Azaz marad a mezőgazdaság.
És a lakóházak melletti kerteket gondozó magán-, és a városi, közületi zöldfelületeket gondozó emberek. Már ha számottevők egyáltalán.
Ha a fejlett világot vesszük (mert mi ezért a földrészért vállalhatunk felelősséget, másért nem igazán), ezen belül is kishazánkat, akkor még
a huszadik század elején is a lakosság nagyjából 60%-a a mezőgazdaságban dolgozott. Ma ez a szám nem éri el a foglalkoztatottak 5%-át sem,
de ebben benne vannak a mezőgazdasági gépeket, vegyszereket és műtrágyákat értékesítő személyek, és az irodai támogató személyzet is.
Biztonsággal kijelenthető, hogy az Ember számára direkt módon hasznosítható Élettel valamilyen módon érintkező (azt még nem okvetlenül védő és támogató, hiszen az ipari mezőgazdaság is ide tartozik) emberek száma nem éri el a dolgozó lakosság 4%-át, beleértve mindenkit, aki a természettel a valóságban dolgozik.
Az egyszerűség kedvéért legyen ez 4%.
Ennek a 4%-nak kellene valódi Élettel megtámogatni az összes többi embert, aki ugye a maradék, azaz 96%.
(Megjegyzés: a cikkben szereplő két 96%-os adatnak nincs köze egymáshoz, de én szeretem a logikai bukfenceket, mert az Élet tele lehetne játékkal, ha azt jól csinálnánk…).
Nem csoda, hogy ez a 4% nem képes biztosítani a tiszta és megújuló életet, élelmet a többiek számára. Nem is teszi. Ennek a 4%-nak ugyanis alig 1, talán 2%-a (azaz a foglalkoztatott lakosság 0,04-0,08%-a, számokban már inkább le sem írom, annyira fáj…) folytat olyan, értékesítésben is részt vevő mezőgazdasági gyakorlatot, ami nem öli meg a természetet (regeneratív, biodiverz, talajmegújító…).
Mivel ez a foglalkoztatottak száma, ettől biztosan jóval kevesebb a gazdaságok száma.
És mivel ezek kisgazdaságok, ezért a gazdálkodott összterületre vetített arányuk még ettől is kisebb lehet.
Azaz szinte egyetlen maroknyi ember. Nem mellékesen jegyezném meg, hogy ez a maroknyi ember csupán ebből a tevékenységéből meg sem tud élni, hiszen ez az egyik legrosszabban fizetett munka, a városokban bármilyen munkát végzők pénzbeli juttatása a több tízszerese az ilyen életerő-értéket teremtő dolgozóénak…
Az ember számára nélkülözhetetlen élettel, emberi életet adó és azt meg is tartó természettel foglalkozó 4% maradéka (ami nagyrészt ipari mezőgazdaság) pedig egyre nagyobb gépekkel, és egyre több vegyszerrel dolgozik, hogy egyáltalán az élethez hasonlító valami létrejöjjön a munkája során. Ami persze nem Éltető Élet, emellett ezzel a tevékenységével hihetetlen gyorsasággal öli ki az Élőlénytársainkat…és úgy általában az Élő környezetet.
(Ha valaki most azzal a gondolattal jönne elő, hogy sebaj, majd importálunk éltető életet külföldről, most szólok, hogy nincs már honnan. Javasolnék egy rövid kiruccanást Andalúziába vagy Pugliaba – ezek, az azelőtt éléskamrának számító térségek teljességgel elestek az élet szempontjából… de persze ott van még Dél-Amerika, ó, igen, épp csak a sarkon.)
Az életet megtartó gazdálkodás messze nemcsak egészséges élelmet ad az embernek.
Természetesen köti meg a CO2-t a talajban, tartja meg a vizet, nagyobb léptékben komoly szerepe van/lenne a lokális esők kialakulásában, és a hőmérsékletingadozásokat is jelentősen tompítja. És mindezt nem több technológia bevetésével. (Igen, itt a baj. Nincs benne gyártás, nincs benne üzlet.)
Vajon RENDben vannak-e ezek az arányok? Vajon a valamilyen munkát végző lakosság 99,9x%-a (a fentebb kiszámított 0,04-0,08 %-on felüli rész) valóban a jelenleg kialakult helyzethez szükséges és hasznos tevékenységeket végzi? Mindenki? Tényleg mindenki?
Annyira fontos az a munka, amit ők ebben a jelenlegi helyzetben, ahol már alig van élet rajtunk kívül, naponta végeznek?
Nem kellene ezt nagyon gyorsan átgondolni? Az ÉRTÉKEKet és ÉRTÉKELÉSEKet?
Ez a maroknyi ember nem fog kimenni az utcára, érdek-érvényesíteni. Nincs ideje rá, és egyébként pedig végzi csendben, alázattal a munkáját. És amúgysem töltené meg egy kisváros főterét sem. Tanárból is körülbelül tízszer több van.
És egyébként: ha utcára menne, kinek az érdekeit is védené meg? Kapna bármilyen támogatást azoktól, akikért tulajdonképpen teszi a mindennapos dolgát? Kötve hiszem.
Ha nem is az élőlánytársainkért, – hiszen mára már ÖNzővé vált az Ember -, akkor legalább az ember megmaradásáért nem kellene SÜRGŐSEN átgondolni az értékeket és az értékeléseket?
Vagy inkább kivárjuk a 60 évet? Amit egyre betegebben fogunk tölteni, testileg és lelkileg is?
Gépre kapcsolt, műélelmiszeren vegetáló „élet” talán lehetséges lesz (bár szerintem nem lesz hozzá elég energia). Végül is most oda igyekszünk, a technokrata, virtuális világ rohamos építésével, a mesterséges intelligencia istenítésével, a műélelmiszerekkel kapcsolatos érzékenyítéssel, a transzhumanizmus már érzékelhető elfogadtatásával.
De tényleg ez a cél?
Értem én, hogy ma már nem elég elegáns, ha valami olyasmivel foglalkozik az ember, ami nem színtisztán ember alkotta dolog… például nem szeretne gazdálkodó lenni, hiszen a gazdálkodó ki van téve a természet kénye kedvének, és igen, még a kezét is bepiszkítja. (Tényleg a természet a legnagyobb ellenségünk?)
Ma nem kap elég tiszteletet az ilyen ember munkája. Mert – mai szemmel – nem eléggé magasztos, és nem eléggé kifinomult. (Ebbe az írásba sajnos nem fér bele, hogy amúgy mennyire téves ez az elképzelés. A komplex gazdálkodói lét ugyanis ritka módon képes egyensúlyban tartani a „test/szellem/lélek” hármasát).
Nem változott meg eléggé a világ, pont általunk, hogy egy kicsit átgondoljuk, hogy mi is MA az Ember feladata a világban?
Akkor, amikor a ma még létező nagy kultúrák, vallások és filozófiák, és a mai társadalmi berendezkedések kialakultak, az Ember és Élőlénytársainak aránya jócskán fordított volt. Hinduizmus, buddhizmus, zsidó/kereszténység, iszlám és aztán a modernkori humanista filozófiák… mindezek kialakulásánál még az Ember arányosan volt jelen a világban a többi élőlénytársához képest.
A gondolkodó ember váltig arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi az Emberi Élet lényege, és mi az Ember feladata itt a földön.
Ma is ugyanez maradt a kérdés. De közben jelentősen megváltozott a helyzet. A jelenlegi arányok már nem egy működő Rendet támogatnak, hanem igencsak felborultak.
Most talán már azt kellene kérdeznie az Embernek, hogy mi az olyan Emberi Élet lényege, amiben NEM csak önmagáról gondolkodik és gondoskodik, hanem az Ő életét támogató Élőlénytársairól is? Egyéni szinten is, és nem elvárva az éltető gondoskodást a maroknyi embertársától.
A természetes rendben, a jó arányok mellett a számtalan élőlénytársunk természetes módon keretezték, támogatták az Emberi Életet. Nem kellett velük foglalkozni, hiszen tették a dolgukat, betöltötték a szerepüket a saját és a mi, Emberi életünkben is.
Amúgy meg elég egyértelműen látszik, hogy
a kialakult helyzetben az Ember nem is érzi magát jól. Nem igazán tudja, hogy miért nem, de „mintha kicsúszott volna a lába alól a talaj”.
Nem az történik éppen, hogy tudat alatt igenis érzi, hogy a rend felborult és arányokat vesztett? Hogy nincs meg az a természetes Életszövet, amiben jól és biztonságban megvolt?
Jó ideje már csak az ÉN-nel foglalkozik az ember. Még akkor is az énnel foglalkozik, amikor azt mondja, hogy „nincs ÉN”.
Mert még akkor is ott marad a saját központjában. Alig lát ki belőle, annyira elfoglalt, ott bent. Önmagával.
Ha összegyűjtenénk a ma nagyon gyakran használatos ÉN- és ÖN-el kezdődő kifejezéseket, hihetetlen mennyiségű szót szednénk össze (önkifejezés, önmegvalósítás, önismeret, önképzés, önfejlesztés, önazonosság, önbizalom, önbecsülés, önszeretet, önközpontúság…).
És leginkább a „magasan fejlett világban” van ez így, ahol olyan luxusban élünk (éltünk), hogy ezt az ön-játékot már hosszú ideje játszhatjuk egyre kifinomultabb, egyre magasabb intellektuális szinteken.
Olyan furcsa luxusban élhetjük életünket, amiben egyébként az alapvető emberi értékekből és alapvető szükségletek kielégítéséből van komoly hiány.
Szerintem az élet arányainak felbomlása a földön, amihez mára eljutottunk, rá fog rákényszeríteni minket arra, hogy TÉNYLEGESEN kilépjünk ÖNMAGUNK középpontjából.
És paradox módon önös érdekek fognak minket erre rákényszeríteni.
Nem lesz más megoldás, végre el kell kezdeni foglalkozni a TÖBBI Élettel is, a magunkén kívül.
Legalább az olyan Élőlénytársainkkal, amik a mi Életünket támogatják meg, még pontosabban teszik egyáltalán lehetővé.
Szerintem már ma itt van ennek az ideje. Sőt.
Ha komolyan gondolnánk, a természet aránylag gyorsan a segítségünkre sietne.
(A szerzőről a fotót Váraljai Szandra készítette.)
