A szociális cirkuszi munkában vajon a szociális vonal vagy a cirkuszi vonal erősebb? A Magyar Zsonglőr Egyesület szociális, egészségügyi vagy pedagógiai szférában dolgozó szakemberek számára meghirdetett tanfolyam kapcsán Gallyas Veronikával, az Egyesület egyik alapító tagjával beszélgettünk a szociális cirkusz eredetéről, céljairól, munkásságáról.
A szociális cirkusz ötlete
Fontos tudni a szociális cirkusszal kapcsolatban, hogy nemcsak gyerekekről van szó, hanem bármilyen csoportról, hátrányos helyzetűekről, testi vagy szellemi fogyatékosokról, a felnőttek is ide tartoznak, vagy a szociális helyzetüknél fogva kirekesztett csoportok is – például a migránsoknál is most mennek foglalkozások, nemcsak gyerekeknél, felnőtteknél is. Ez a lehetőség mindenki számára adott.
A szociális cirkusz eredete kétféle: az első, hogy voltunk annyira szociálisan érzékenyek, hogy magunktól is rájöttünk, hogy erre szükség lehet. Amikor 1999-ben megalakult az egyesület, s 2001-ben hivatalosan, az egyik alapítótagunk édesanyja a Cseppkő Gyermekotthonban dolgozott itt Budán, a XII. kerületben. Akkor jött az ötlet, hogy ha ott vannak ezek a kisgyerekek család nélkül, járjunk hozzájuk, mert ez oldhatja az ő kis szomorúságukat, s jártunk is minden szombaton a Cseppkő Gyermekotthonba. Később is sokszor volt, hogy hallottak rólunk, és elhívtak különböző rendezvényekre. Ezeket mindig másképp kezeltük, mint egy céges fellépést, vagy egy nagy rendezvényt, ahova játszóházat kérnek tőlünk. Ez az egyik vonal.
A másik oldalról a ’70-es, ’80-as években Európában is megjelent az összművészetiség, kitört a manézsból (cirkuszi porondról), betört a színházba, a tánc vagy a vetítés világába. Ugyanígy az oktatási vonalon is megjelent az, hogy a cirkusz titkai nemcsak a családok trükkjei. Régen azért volt ez ennyire titokzatos, mert egy-egy társulat nem árulta el soha, hogy valamit ő hogy tud megcsinálni. A ’70-es ’80-as évek végén viszont bejött a cirkusz mint oktatás is, főleg Franciaországban és Németországban, elkezdtek cirkusz-tanfolyamokat, cirkusz-iskolákat alapítani, s ezáltal elkezdtek egy másfajta réteghez is szólni – megjelent a szabadidős cirkusz. Ez a szemléletváltás arról szól, hogy nemcsak azért tanul valaki cirkuszi trükköket, mert artista lesz, hanem mert jó szórakozás, mert egy hobbi. Ezzel egyidejűleg, ahogy nőtt a cirkusziskolák száma, megjelent az utcán is a zsonglőrködés hobbieszközökkel, mint például a virágbot.
A cirkusznak lett egy olyan emberközeli vonulata, ami arról szól, hogy: te is meg tudod csinálni.
Szaporodtak az Európa többi országában is létező cirkuszegyesületek, és a ’80-as években már beindult az is, hogy foglalkozzanak az utagyerekekkel, kallódó fiatalokkal, hogy ez nekik délutáni elfoglaltság lehet. Az elején a szociális cirkusz tényleg a szociális irányból indult, mint egy közösségeket összefogó dolog, aztán pár éve célzottan is elindult a terápia irányába is: amellett, hogy azt látták, hogy mint közösségi program mennyire alkalmas arra, hogy a szociális készségeket fejlessze és élményt adjon, az is egyre inkább látszott, hogy ez egy nagyon komplex testi fejlesztés, fejleszti a kognitív készségeket is, a térérzékeléstől kezdve a koncentráción át a figyelem megfeszítéséig, ellazításáig.
Nagyon sok készség fejleszthető általa, melynek van gyógyterápiás lehetősége.
A szociális cirkusz „hasznossága”
Aztán az ember használhatja arra is, hogy élményterápia legyen: azt éli meg az ember, hogy ő is képessé válik olyan dolgokat megtenni, amiket előtte a cirkuszban látott. Ez egy nagyon fontos dolog. Az is, hogy gyakorlással mennyi minden elérhető. Mindezek az önhatékonysági kérdések is erősen tudnak fejlődni, meg persze az, hogy az embernek van egy szabadidős közege. Ez az élmény-hozadéka. A következő lépcső, amikor már azt mondja a terapeuta vagy a szakember (itt konkrétan gyógypedagógusokra, fejlesztő pedagógusokra kell gondolni), hogy ő ezt a fejlesztő terápiájában kezdi használni, mondjuk a diszlexia kezelésére: az alternáló mozdulatok erősítésében, hogy a két agyfélteke összekötöttsége erősödjön. Erre például nagyon jó a zsonglőrködés, hiszen váltottan használják a jobb kezet és jobb kezet. Egyre több olyan területet találunk nemzetközi szinten, ahol konkrét gyógypedagógiai fejlesztésre alkalmas egy-egy eszköz használata.
Nekünk most az vált a következő céllá, ha azt már cirkuszosként felismertük, hogy ez egy terápiás lehetőség, akkor a szakemberek bevonásával új távlatot nyissunk a zsonglőrködésnek. Mi alapvetően zsonglőrök vagyunk, akik ezt kedvtelésből csináljuk, de ahogy egyre több csoporttal foglalkoztunk, immár jó tizenöt éve, lett egy rutinunk, hogy hogyan lehet csoportokkal foglalkozni. Három éve indult el a szociális cirkuszi munkacsoportunk, aki kifejezetten ezzel foglalkozik. Mára már van három nagy állandó csoportunk, a borsodi dr Ambédkár iskola fiataljai, a pesterzsébeti Pince klub fiataljai és a Heim Pál pszichiátria gyermek kezeltjei, ővelük folyamatosan foglalkozunk. Ezen kívül számos eseti foglalkozást tartunk, amikor csak egy alkalomra megyünk egy csoporthoz. Most pedig vannak további állandó csoportjaink, az egyik egy menekülttáborban, a másik kettő pedig roma közösségnél. Jelenleg e hat csoportunk van, mindezekről blogot is vezetünk.
Már ezeken az eseti foglalkozásokon is el lehet érni hatalmas örömöt, boldogságot. Az összes zsonglőreszköz, meg egyensúlyeszköz határátlépést okoz az emberben, amikor kipróbálják. Mert az alapvető hozzáállás, amit mindig hallunk az elején – és ez nemcsak gyerekekre vonatkozik – a hitetlenség: hogy ezt nem fogja tudni megcsinálni, nehéz. Át kell lépni önmagunkon ahhoz, hogy ezekkel az eszközökkel trükköket csináljunk. Viszont ha van ott egy jó tanár, akkor az ember fél óra múlva olyan trükkök között találja magát, amiről nem hitte volna, hogy megcsinálja. Ez mindenképpen nagy élmény. A másik oldalról az is egy nagy élmény, hogy maga a cirkusz kerül közel hozzád, te a cirkusz részese lehetsz. A cirkusz mindig a csoda világa, s két oldala is van, amit az ember csodának él meg. Az egyik az artisták, akik tényleg világraszóló mutatványokat csinálnak, a másik pedig, hogy az egész cirkusz mögött van egy archetipikus világ is, amelyben csoda-lények vannak, s ezek mindannyiunkban benne élnek.
A zsonglőr egyfajta varázsló, és én hiszek abban, hogy az ember, mikor zsonglőrködik, megéli a varázsló-voltát: hogy a levegőben tud tartani dolgokat.
Gyakorlatilag nem ügyesnek kell lenni, hanem el kell hinni, hogy meg lehet ezeket csinálni, vagy pedig még annál is egy lépéssel előbbre lehet jönni: hagyni kell. Az elején még csak erősen kell remélni, és ha erősen reméled, akkor a hited is ki fog alakulni. Akik elkezdik, nem szokták elhinni, hogy menni fog, de nagyon remélik, és akkor látja, hogy ha gyakorolja, akkor tényleg menni fog.
Például a borsodi kis falvakban élő roma fiatalok közül sokan nagyon erős tanult passzivitásban vannak, és náluk igen fontosak, hogy magának a gyakorlásnak az ideáját bevigyük: lehet, hogy nem sikerül elsőre, de ha megcsinálod ötvenszer, százszor, akkor sikerülni fog.
Ez mindenfajta tanulási folyamataikban hatni fog, hiszen nem biztos, hogy ezeket az alapvető motivációs készségeket megkapják otthon, vagy ha meg is kapják, nem veszik föl olyan erősen. De nemcsak a roma fiataloknál, majdnem minden fiatalnál probléma manapság, hogy az információáradattal együtt nagyon sok körülöttük a gyors váltás, a villódzás, emiatt nagy a koncentráció hiánya, és kevés az elmélyedés. Ez a fajta kitartó munka, hogy valamiben elmélyednek és próbálgatják, és attól lesz jobb valami, mindenképpen nagyon jó. Nyilván ez nemcsak a zsonglőrködésben nyilvánul meg, hanem rengeteg más területen is, amivel lehet ezt gyakorlolni. De ezek a színes eszközök, a cirkuszi csodának ez a varázsa könnyebben bevonzza az embereket, mint mondjuk a sakkozás, ennek talán többen nekiugranak – itt színesek az eszközök, így forog, úgy forog. Mi hat-nyolcféle zsonglőreszközzel dolgozunk, amelyek másféle térformákban, más mozgásrendszerben használatosak, mint a megszokott sportok, de ugyanúgy visszahatnak az alapvető készségekre, a koncentrációra, testtudatra.
Az alapeszközök
Van egy alapkészletünk. Ott van a szalag, a poi, két madzag végén színes vagy tüzes szalagok, ezzel tulajdonképpen köröket formálunk magunk körül, a síkokat váltva. Aztán vannak a labdák, nagyon jó feladatok vannak két-három labdával is, nem kell rögtön tudni három labdával zsonglőrködni. Van aztán a diaboló, régen a kínaiaknál lehetett látni, ez olyan, mint két félgömb kifelé egymásnak fordítva, s egy madzagon lehet húzogatni a két kézzel. Van tányérpörgetés, egy pálca végén a tányér forog, ha bepörgeti az ember, ezzel is lehet trükköket csinálni. Szoktunk vinni magunkkal slackline kötéltáncot, hula-hoppot, gólyalábat. Van rola-bola, egy hengeren van egy deszka, azon kell egyensúlyozni. Van még buzogány, ezzel sem kell feltétlenül egyszerre hárommal tudni, egy buzogánnyal is van rengeteg manipulációs vagy egyensúlygyakorlat. Aztán van még kontaktlabda, ami szintén egyensúlygyakorlat, kicsit az RSG-hez (ritmikus sportgimnasztika) hasonlít, aki eljut egy jobb szintre, testhullámokat tud végezni, egyik karján végiggurítja, a másikra megérkezik. Ez az alapszettünk, és az a jó benne, hogy ezek lerakhatók tíz perc után, általában negyedóránként váltjuk az eszközöket. Meg hát nagyon sok fejlesztő hatású játékot, ritmusjátékot játszunk, vagy olyat, amelyik a csoportdinamikát fejleszti, hogy összeálljon a csoport, a figyelem, vagy hogy felmenjen az adrenalin, és utána nagyobb energiával kezdik a zsonglőrködést.
Az előadás
Ami még nagyon fontos, hogy mindig csinálunk előadásokat is, mert azt gondoljuk, hogy a gyakorlás és az eszközhasználat nagyon jó élmény, de egyéni élmény (kivéve, amikor csoportos zsonglőrködés van). Viszont fontosnak tartjuk, hogy egyrészt, amit megtanultak, azt bemutassák, másrészt hogy együtt dolgozzanak valamin. Mindig viszünk tehát bele egy kreatív részt, akár egy folyamatba, hogy a végén létrejön egy előadás, akár úgy, hogy egy foglalkozásra megyünk valahova, s akkor a végén csinálunk egy bemutatót. Mindenki bemutathatja, hogy mit tanult, megtapsolják, és kap egy visszaigazolást arról, hogy mit ért el aznap – meg ha nem is ért el sok mindent, akkor is megtapsolják. Így kap egy megerősítést.
A nemzetköziség
Sok videó készült a munkánkról, a szociális cirkuszi küldetésünkről például egy rajzos videó készült. Volt egy egy hetes nemzetközi táborunk, egy 2013-as etnocirkusz film készült belőle, a partnerországból érkeztek oktatók, akkor alapítottuk Sajókazán és Alsózsolcán a dr Ambédkáros csoportunkat. Ez volt az első nagyobb tábor, fél éves szakmai felkészülés előzte meg, hét országból tizenöt tanár, hat zenész, és az egy hét során a nulláról, a passzivitásból induló fiatalokkal dolgoztunk, összeraktunk egy előadást, és ebből készült egy videó.
A Social Educircation a nemzetközi hálózatunk, és erősen támogatja az itteni munkánkat is. EU-s projektből van ez a partnerség, most már hatodik éve hozunk létre képzéseket, ott mindenféle külön területre koncentrálunk. Ebben a kétéves ciklusban a belga partnerünk arra szervezett például képzést, hogy börtönben hogyan dolgozunk cirkuszi eszközökkel, mit lehet egyáltalán fejleszteni, mire jó, hogyan csináljuk. A prágai partnerek értelmi fogyatékos gyerekekkel való munkára szervezték a képzést, tavaly a vakokkal való cirkuszi munkával kapcsolatos képzésen voltunk náluk. Nálunk tavaly decemberben a terápiás használhatóságról volt egy szeminárium a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán.
A szociális cirkusz alapképzés
A mostani képzéssel kapcsolatban úgy láttuk, hogy úgy tudunk továbbfejlődni a terápiás cirkusz területén, hogy ha a szakembereket elkezdjük bevonni. Nekünk van már egy erős tapasztalatunk és jó csapatunk a szociális cirkuszi téren, de mindannyian a cirkusz felől jövünk – mennyire jó lenne, hogyha szakemberek is érkeznének! Lehet, hogy nem lesz mindenki olyan ügyes zsonglőr, bár mindenki pár év alatt felfejlődhet – viszont ad az egésznek egy másfajta aspektust. A Bárczin akár felvehető tantárggyá is válhat egy kidolgozott képzés. Nekem volt már egy képzési anyagom, amelyet a szociális munkások és testneveléstanárok felé akartam felhasználni, és ezt felfejlesztettük, hogy hogyan tud ez egy 20 órás képzéssé válni a Bárczin, arra jött rá ez a nemzetközi szeminárium, ahol az egész anyagot megdolgoztuk a külföldi partnerekkel. A Bárczin tulajdonképpen idén indul ez a képzés, emellett a norvég támogatási rendszerbe beillesztettük ezt a projektet, és azt reméljük, hogy lesz egy jó csere, aminek kapcsán rájövünk egy csomó mindenre, hiszen ők más irányból is vissza tudnak csatolni, és tudományosan is meg tudják figyelni, hogy mi történik.
Ezt a mostani képzést amikor meghirdettem, nagyon hamar betelt az első kettő kurzus, a második kettő pedig várólistásan telt be. Ez is azt mutatja, hogy igény van rá, hogy időszerű, és a résztvevők is keresik a lehetőséget, az innovatív módszereket, amelyekkel a terápiás folyamataikat tudják erősíteni. Ez lesz az első képzés, de nem frontális módszerként képzelem el, hanem van egy elméleti és egy gyakorlati része, hiszen nagyon fontos, hogy legalábbis bevezetést kapjanak az eszközökbe, de lesz egy olyan része is, ahol ők naplóznak, és a bennük születő ötleteket lejegyzik, és ezeket megbeszéljük – és ezzel nagy mennyiségű visszacsatolás érkezik majd.
