Hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat. A hetedik nap azonban szombat az Örökkévalónak, a te Istenednek; ne végezz semmi munkát, sem te, sem fiad, sem leányod, sem szolgád, sem szolgálónőd, sem barmod, sem az idegen, aki kapuidon belül van. Mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mind ami benne van és megpihent a hetedik napon; azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt.
Mi az ünnep lényege? Mitől válik el a hétköznaptól az áldott és megszentelt nap, amit a világon mindenhol munkaszünettel, illetve kultúrától és ünneptől függően, hagyományos rítusokkal, szertartásokkal, vagy csendes pihenéssel, elmélyüléssel töltünk? Mi értelme az állami ünnepek halmozásának, újabb és újabb kitalált, mesterséges tradíciók életre keltésének, miközben évszázados ünnepeinkről lassan megfeledkezünk?
Kezdjük rögtön a vasárnappal.
Talán speciális magyar sajátosság, (nomen est omen), elvégre Szent Istvánnak sem ment könnyen a hetedik nap megszentelésének keresztülvitele a pogány magyarok körében, és természetesen Nyugat-Európában is sokáig tartotta magát a középkori népszokás, hogy nemcsak a vasárnapokat, de a nagy egyházi ünnepeket is féktelen vedeléssel tegyék emlékezetessé. Mégis, reformáció-ellenreformáció, háborúk és forradalmak után ma Bezzegországban (és nemcsak itt, hiszen elég egy pillantást vetnünk a sógorokra) a vasárnap mindenki által betartott pihenőnap, amikor csak a benzinkutakon és autópályákon van némi forgalom, de a városokban, falvakban megáll az élet, az emberek rosszidőben otthon maradnak, jóidőben kirándulnak, déltájban-kora délután pedig betérnek egy-egy sörkertbe, hogy egy jófajta csülköt vagy pisztrángot (némi búzasör kíséretében), csendes nyugalomban fogyasszanak el a gesztenyefák hűsében ücsörögve.
Magyarország ebből a szempontból az új pogányság korát éli. A vasárnap újra vásár-nap, a plázák és főként a diszkontok dugig vannak, a családok ilyenkor szerzik be a következő heti élelmiszert, s a vasárnapi ebédjüket sem a fehér abrosz mellett, levest kanalazva, hanem valamelyik nagyáruház kínai büféjében költik el, zajban és piszokban. Amit a szocializmus még megkímélt, azon a vadkapitalizmus könyörtelenül keresztülgázolt. A családok szétesésének, a társadalom atomizálódásának akár oka, akár csak egyik tünete ez, változtatni rajta – ha nem is menne konfliktusok nélkül – igen gyors és egyszerű volna.
Mert pihenőnap mindenkinek jár.
Az államnak is jár természetesen ünnepnap. De egy tökéletesen elegendő. Nálunk a mindenki által elfogadott és több napon át ünnepelt közösségi ünnep az államalapításé. Évezredes, akár az ország. Bezzegországban ezzel szemben az állam újra-alapítását ünneplik, vagyis azt a napot, amikor negyedszázada kimondatott, hogy az ország a korábbi megosztottságot követően újra egy és oszthatatlan. Huszonöt év nagyon rövid idő, a társadalom számára nem is szól ez az ünnep másról, mint hogy nem kell menni dolgozni. A politikusoknak azonban az ünnep a mindenkori emlékeztető: úgy kell tevékenykedniük, hogy az utódoknak ne kelljen még egy újraegyesítést ünnepelniük.
Mi magyarok, úgy tűnik sosem tanulunk a hibáinkból, sőt a régi sebeinket kéjjel vakargatjuk. Lehet, szentségtörőnek tűnik, amit leírok, de fel kell tennem a kérdést: mi értelme az olyan ünnepeknek, amik csak a különböző pártpolitikusoknak kínálnak szereplési lehetőséget, akik lehetőleg minél nagyobb számú hallgatóság előtt mondják el uszító vagy kevésbé uszító beszédeiket? Ráadásul sokszor vagy részben olyan közönségnek, akik a törvény szerint nekik járó pihenőnapot nem önszántukból, hanem a kirúgástól való félelmükben töltik a nagygyűlésen? Ki csodálkozik ezek után azon, hogy az utcán járva-kelve csupa fásult, rosszkedvű, kialvatlan arc vesz körül bennünket? Mi értelme az iskolától kezdve arra szocializálni az embereket, hogy unalmas gyűlésekre járjanak, ahelyett, hogy teszem azt kirándulnának vagy egyszerűen otthon maradnának és a családjukkal foglalkoznának?
A hagyományos, keresztény és családi ünnepek Bezzegországban kiterjedtebb, vagy ha tetszik csonkítatlan formában kerülnek megünneplésre. Vízkereszt, nagypéntek, Krisztus mennybemenetele, Krisztus testének ünnepe éppúgy állami munkaszüneti nap, mint karácsony, húsvét vagy pünkösd. Emellett számos törvényileg előírt, ún. csendes nap van, amikor tömegrendezvényt (ez alól alkalmasint a sportrendezvények sem kivételek), zenés-táncos mulatságot és hasonlót tilos tartani, de a fűnyírás és a magyar népi sportnak számító flexelés sem ajánlott. Ilyen pl. hamvazószerda, vagy a nagyhét, nagycsütörtöktől kezdődően, illetve halottak napja és a mindenszentek.
Mindennek megvan az órája és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt.
Az ünnep- és hétköznapok állandó váltakozása visz ritmust mindennapjainkba: a pihenőnapok arra valók, hogy megálljunk kissé, elgondolkodjunk, energiát gyűjtsünk és új lendületet vegyünk a folytatáshoz. A bezzegországi példa azt mutatja, hogy ezt a ritmust központilag lehet szabályozni, anélkül azonban, hogy az államnak és a politikának rá kellene telepednie az ünnepekre. Magyarok az év minden egyes napján lehetünk, és attól sem leszünk egységesebbek vagy összetartóbbak, hogy legutóbbi szétszakításunk napját átnevezzük és központilag ünnepeltetjük. De ha a folyamatos viszálykodás helyett legalább az ünnepeken békés és derűs arcot mutatnánk egymás felé, alighanem már sokkal előbbre tartanánk.