Csak szervezés kérdése? Idegengyűlölet Németországban

A menekültkérdés immár az egyik legégetőbb problémává vált az európai politikában, amelynek megoldását illetően a magyar és német vezetés gyökeresen ellentétes álláspontot képvisel. Egyre többet hallani azt is a magyar médiában persze leginkább kormányközeli forrásokból, hogy a közhangulat élesen megfordult Németországon belül is, a kancellár-asszony népszerűsége a béka alfele felé tendál, miközben az „egyre erőszakosabb migránsok” jelenléte is mind több derék német polgárnak szúrja a szemét, akik legszívesebben magyar mintára kerítést húznának a bajor-osztrák határra. De vajon tényleg így van mindez? Bezzegországi tudósítónk szubjektív összefoglalója.

Autózz Bezzegországban

VW-botrány ide vagy oda, a bezzegek bizony imádnak autózni és tehetik is, hiszen szuper utakon, jobbnál-jobb járgányokban ülve suhanhatnak és száguldozhatnak, sőt még egy-egy sört is leguríthatnak előtte, a rendőr úgysem állítja meg őket és trafipax is alig van. Vagy mégsem? Német… akarom mondani bezzegországi tudósítónk autóügyi szubjektív összefoglalója a DRÓTon.

Csak szervezés kérdése – menekültek Németországban

Tényleg több a náci Bezzegországban? Hogyan látják az ottani emberek a menekült-problémát? Tartanak a beáramló sokezer embertől, bíznak az integrációjukban, vagy utálják őket és minél hamarabb megszabadulnának tőlük? Vajon tényleg csak a sötét múltjuk miatti túlkompenzálás rejlik a migráns-krízis humánus megoldását célzó bezzegországi politika mögött, vagy valami más is? Helyszíni tudósítónk szubjektív összefoglalója.

Berlin nem Budapest

Marx-idézet a Humboldt-egyetem aulájának falán? Goebbels épületében a munkaügy? Eláznak az első osztály utasai a pályaudvaron? Hajléktalanok az utcán? Egészen felháborító ez a Berlin! Hogyan valósul meg a politikai transzparencia a szimbolikus építészetben? Mi az az „állandó képviselet”? Mennyiben más ott a helyzet, mint nálunk? Szerkesztőnk Petneházi Gábor, tegnap tért vissza a német fővárosból, ahol a szabadság szele meglegyintette.

Sörönkívület

Első ránézésre meglehet, hogy az évente július második felében itt Mintafalván megrendezésre kerülő Sörhét nem tűnik nagy durranásnak, különösen, ha Kapolcs, a Thealter, a Sziget, vagy valamelyik írótábor gazdag programkínálatával, változatos kulturpalettájával, koncertjeivel, színházi előadásaival, tartalmas és mély kerekasztal-beszélgetéseivel, író-olvasó találkozóival vetjük össze. Mintafalván azonban ez „a” fesztivál.