„Bezzeg odaát nem a koszos földön kell éjszakázniuk a szerencsétleneknek, nem kell órákat, félnapokat az esőben ácsorogniuk a kukoricás szélén, várva a buszra, ami egy újabb többórás sorbanálláshoz szállítja őket, hanem rendes tábori ágyakon, tornacsarnokokban szállásolják el őket, ellátást kapnak, orvosi segítséget, tolmácsot, majd mindenki távozik a neki kijelölt helyre.”
VS
„Ne gyere nekem a bezzegekkel, méghogy mi vagyunk fasiszták, náluk gyújtják fel sorra a menekült-otthonokat, ráadásul nyolcvan százalékuk a Viktornak adott igazat, csak gyorsan lekeverték az adást, kábítják őket, de a többség jobban utálja a migránsokat, mint mi. Mindig mi vagyunk az ügyeletes nácik, ennyi.”
Nagyjából e két sarkos véleménnyel találkozik az ember a közösségi oldalakon. Az elsőt többnyire a liberálisabb felfogást valló, a hazai menekültellenes uszítást élesen elítélő ismerőseim posztolják, a másodikat pedig a nemzeti érzelműek, vagy általában a hisztériára fogékonyabbak, akik az efféle összehasonlítások mögött sokszor egy újabb nemzetközi összeesküvést sejtenek, lejáratókampányt Magyarország ellen, sínekre lökött családokkal, paprikaspréző rendőrrel, pedig tud az kedves is lenni, meg szendvicset osztani, bár azt is minek, ha a migránsok csak eldobálják, ennyit a menekültsimogatásról, na. Minket amúgy sem szeret senki, a bezzegeknek meg mindenki nyal, mert ott van a zsozsó, velünk meg már megint kibasztak.
Valóban, Bezzegországban rendes ellátást kapnak a menekültek.
És az is igaz, hogy rengeteg támadás éri őket, idén már több mint kétszáz regisztrált eset történt, többnyire gyújtogatások, a tettes rendszerint ismeretlen. És igen,
egyre többen félnek itt is,
bár a kormányzat egyelőre még rendkívül magabiztosan látszik kezelni az ügyet.
Nyilván ez az első és legfontosabb különbség: rádióban, tévében, újságban itt is a migránskérdés a vezető téma, csak éppen nem az érzelmek felkorbácsolása és a szükségtelen hangulatkeltés a kormányzati kommunikáció egyetlen célja, hanem lehetőleg a mindenkinek való megfelelés, az arany középszer és közmegegyezés megtalálása és mindenkinek a megnyugtatása.
Mindenki nyugodjon le, megoldjuk, megcsináljuk – ez az első üzenet.
A második az, hogy nem a levegőbe beszélnek, ténylegesen csinálják is. A kvótát felemelik,
adnak hatmilliárd eurót
(van elég tartalék rá a költségvetésben), felvesznek háromezer rendőrt pluszban, újabb és újabb telepeket alakítanak ki, ha kell konténerekből (amiknek az ára közben lassan a duplájára nő), ha kell régi önkormányzati lakásokból, télre mindenkinek lesz tető a feje felett. A gyerekeknek külön felkészítő-átmeneti osztályokat indítanak, ha jövőre is itt lesznek még, már a rendes osztályokban kezdhetik a tanévet. A szélsőségeseket, táborokban támogatókat gyűjtő szalafistákat éppúgy, mint a telepek körül ólálkodó neonácikat pedig elintézi majd a rendőrség meg a nemzetbiztonság, az a dolguk. Minden csak szervezés kérdése.
Talán csalóka ez az optimizmus, de alapvetően ez jellemzi a (német, akarom mondani) bezzeg néplelket és közhangulatot – egyelőre. Igaz, amikor a bajszos elvesztette a háborút, akkor is így bizakodott mindenki szinte az utolsó percig, Viktor Klemperer tanúsága szerint: az nem lehet, hogy elveszítsük, ahhoz
túl jól szervezettek vagyunk
– mondogatták akkoriban. És valami hasonló működik most is: mindenki tudja a dolgát, minden a helyén van, minden szerep leosztva. Olyannyira, hogy az embernek néha egyenesen az a nyugtalanító érzése támad, hogy az ellátószervektől a rendőrségen és önkénteseken keresztül egészen a radikálisokig mindenki csak egy nagyon jól szervezett előadást játszik, amiben erejének és tehetségének a legjavát igyekszik adni: az önkéntesek és a bevándorlási hivatal emberei a menekültek fogadásának és tisztességes ellátásának a maradéktalan megszervezésével, a jószóval és adománygyűjtéssel, de ugyanígy a szélsőségesek is, a sokszor emberéleteket is követelő gyújtogatással, a „menekültsimogató” hangadó politikusok megfélemlítésével. Mi más lenne a dolga egy „tisztességes” neonácinak?
A harmadik legfontosabb különbség, hogy ezek a „tisztességes” neonácik, valamint az iszlám szélsőségesek is
az állam deklarált ellenségei:
titkosan és nyíltan folyik ellenük a harc, az pedig fel sem merül egyetlen szövetségi gyűlésben képviselettel bíró párt egyik képviselőjétől sem, hogy bármelyikkel bármilyen szinten közösséget vállaljon, nézeteiknek hangot adjon, vagy azokhoz egyáltalán közelítsen. A kormányzó nagykoalíciót balról bírálók szerint a kormány nem tehet különbséget a gazdasági bevándorlók és a háborús menekültek között, mindenkit be kell fogadni. A jobboldali kritikusok szerint ez a különbségtételt fenn kell tartani, hiszen akkora a nyomás jelenleg, ami ráadásul még beláthatatlan ideig ilyen is marad, hogy ekkora terhet az ország már nem tudna elbírni. Pedig ez egy gazdag ország – jelentik ki büszkén. Olyan gazdag, hogy arra is van pénz, hogy a menekültek integrációját segítő online letölthető tanulóprogramokat, okostelefonon is futtatható alkalmazásokat, információs csomagokat fejlesszenek ki hirtelen, hogy a szír, afgán menekültből mihamarabb német munkavállaló lehessen. Mert még mindig ez a deklarált cél, ezért is jönnek annyian, amiért a miniszterek, vállalatvezetők még mindig ugyanazt hirdetik:
a bezzeg gazdaságnak változatlanul szüksége van dolgos kezekre,
kell az adó- és járulékfizető népesség, ha hazai forrásból nem megy, jó lesz külsőből is. Az integrációt megoldja az oktatási rendszer és a bevándorlási hivatal, a vallás mindenkinek a magánügye, a radikálisok, terroristák ellen pedig ott a rendőrség.
Szép és jó ez így. Csakhogy valóban egyre többen jönnek, a bezzegek pedig egyre elégedetlenebbül személik, hogy mindenki hozzájuk akar, hiszen akkor már a balkáni gazdasági menekültekkel jobban jártak volna (akiket most meg éppenhogy kiutasítanak), ők végül is tuti, hogy csak dolgozni jönnének, és majdnem-európaiként bizonyosan könnyebben be is illeszkednének, mint az arabok, háború ide, halott kisfiú a tengerparton oda. A dánok a határt épp tegnap zárták le és úgy általában senki nem olyan eszement Európában, hogy örömében tapsolna, ha egy menekült-konvoj érkezne a városába, ilyenre tényleg csak Bezzegországban vetemednek az emberek. Ám miután itt tényleges ellátást kap mindenki, és amennyiben státusza lesz, azonnal elkezdődik az integrációja is, legkönnyebben a gyerekeken keresztül (a nagyobbik fiamnak az óvodában tavaly már volt két szír csoporttársa, akiknek a tantéjukat lelőtték, igen, ilyen egyszerűen), a menekültáradat tehát még egy ideig bizonyosan kitart, és ezzel együtt nő majd az elégedetlenség, a félelem és az agresszió itt is. Hogy mindez elér-e majd egy kritikus pontot egyszer, amivel már a jelenlegi, megnövelt kapacitással dolgozó rendszer sem képes megbírkózni, rejtély. Az bizonyos, hogy ha be is következik ilyen, addigra lesz már egy B-terv. Ami viszont feltehetően nem a szükségállapot bevezetése lesz.
