Forrong a világ, olvadnak a jégsapkák, a világgazdaság stagnál, a várt újabb technológiai forradalom késik, de a nagyhatalmak biztos ami biztos azért fegyverkeznek. Az emberiség mind céltalanabb és mind frusztráltabb. Emberek milliói-ezrei hagyják ott szülőföldjüket minden évben s kelnek útra az ismeretlenbe, ami sokszor a halált jelenti egy lélekvesztő rakterébe zsúfoltan vagy a nyílt vízen egy selejtes mentőmellény fogságában. Mi magyarok sem lehetünk nyugodtak: ha a háborúk és klímakatasztrófák kevéssé érintenek is bennünket, sokszor az az érzése támadhat a kevés még józanon gondolkodó honfitársunknak, hogy államunk hajója a menekültekkel zsúfolt, kormányát vesztett lélekvesztőkhöz hasonlóan hánykolódik és sodródik tehetetlenül sötét végzete felé, rakterében az ismeretlen jövőbe már előre beletörődött, egymás mellett szótlanul heverő félhalottakkal, levegőért és egy talpalattnyi helyért tülekedő tömeggel a fedélközben, és a kevés megmaradt mentőcsónak feletti rendelkezésért késpájbart vívó legénységgel a fedélzeten. Pedig kis összefogással és némi kommunikációval talán a kormányt is meg lehetne javítani és a hajóval is kedvezőbb vizekre lehetne lavírozni.
Hat éve hogy útjára indult gyorsjáratú naszádunk, a Rendszer, aminek már az elnevezése is tökéletes hazugság. Nem lehet nemzeti az, ahol a döntések mögött részben nyilvánvalóan oligarchikus, részben kevésbé nyilvánvaló, illetve sokszor titkos, külső nagyhatalmi érdekek állnak. Együttműködésről sem lehet szó ott, ahol egy szigorúan hierarchikus berendezkedésben a hatalmi logika egyes csoportokat és egyéneket többnyire ötletszerűen kiemel és támogat, másokat pedig elsorvaszt. Éppen ellenkezőleg, a mesterségesen felerősített létbizonytalanság a társadalom mind szélesebb csoportjait fordítja egymás ellen és taszítja egy olyan bizalmi válságba, ami lassan minden közösségi funkciót ellehetetlenít. És természetesen alapból nem beszélhetünk sem rendről, sem rendszerről ott, ahol a fontos ügyekben többnyire egyetlen ember pillanatnyi szeszélye, indulatai és érzelmei döntenek, ill. lásd még az előző két pontot.
Nem rendszer ez, hanem káosz, amiből vagy elmenekülni lehet, vagy maradni a végéig és még az utolsó utáni pillanatban is hazudni önmagunknak.
Mert az első és legnagyobb baj, ami miatt itt tartunk, a mindent ellepő hazugság. Nemcsak arról van szó, hogy a politikusok hazudnak. A hazugság lett az alapja lassan mindennek. Beszivárgott az élet minden területére, de észre sem vesszük már, hiszen ott van mindennapjainkban, az utcán, a hivatalban, boltban és kórházban, sőt a nappalinkban, hálószobánkban, legbensőbb gondolatainkban. Nem csupán az olyan nagy és kiüresedett fogalmakról beszélek, mint „igazság,” „haza,” „becsület,” „tisztesség,” vagy „szeretet,” amelyek már régen pont az ellenkezőjükre fordultak át. Egészen konkrét dolgokról van szó, bár nyilván ezek is a fenti értékek elvesztéséből következnek.
Arról van szó, hogy ha elviszed az autódat a szervízbe, nem lehetsz biztos benne, hogy két hét múlva nem fogsz ottmaradni valahol az útszélen, mert az autódat „megjavították” (egyébként nemrég vetted „alig” használtan). És ha már „utak” – szerinted mennyit „spóroltak” ki belőle, és mikor jönnek majd „kátyúzni” a természetesen „bejelentett” munkások? De azt sem tudhatod milyen „liszt” van a „kenyér”-ben. Ahogyan a „tej” amit a gyerekednek veszel, lehet, hogy nem is az. És így tovább a „ sör”-től a „pálinká”-ig, a „parizer”-től az „eredeti” „100 százalékban magyar” „szalámi”-ig. A gyereked új „tankönyvei”, vágod? Vagy ne adj’ Isten bekerülsz a kórházba, mint sógorod, semmi komoly, „rutin” beavatkozás, csak „megoperálnak” aztán tepsin tolnak ki. És hiába gondolod, hogy elegendő pénzzel a kritikus pillanatban te majd meghosszabíthatod az életed. A „fizetésed” úgysem lesz elég rá. Sebaj, van egy kis földed, amit még a „kárpótlás” idején „vettél.” Papíron te is „őstermelő” vagy, „letettél” egy „vizsgát” is ezért, igaz a földalapú EU-támogatásnak csak a felét kapod meg Pityutól, aki a „földedet” „műveli,” a többit meg megoldja ő „okosba.” Az adó „bevallásodba” természetesen sem ez, sem más nem kerül bele. Egyébként is, mihelyt bekerül a rendszerbe az adód, úgyis „elveszíti közpénz-jellegét.” Amiről nem tud a hivatal, az nincs.
A „feleséged” sem tud róla, hogy megcsalod, és te is csak azért tudod, hogy ő is, mert megkerestek a „titkos” „szolgálattól” és „bizalmasan” megsúgták, a te „védelmedben.” Most várod, hogy a téged is beáruljanak.
Közben azért próbálsz „pályázni” ide-oda, bár úgyis tudod, hogy itt is csak az alapján „bírálják” majd el a jelentkezésedet, hogy mennyire „ismered” a „bizottság” elnökét. A bekrepált autód miatt a „biztosító” és a „szerviz” egymásra mutogat. Az „ügyfélszolgálatról” elhajtanak. A villamoson természetesen „bliccelsz,” jön az ellenőr, szembeszállsz vele, leszállítanak, megvernek. Hosszú évek óta ez a pofon a legőszintébb dolog az életedben. De talán elgondolkozol rajta.
Egy egész társadalomnak hasonló elgondolkodtató pofont kiosztani már szinte lehetetlen.
Ráadásul a mindent átható hazugság csak az egyik probléma, bár kétségtelenül megkönnyíti a hatalom dolgát: aki egyébként is hazugságban él, az könnyen vevő lesz az újabb és újabb figyelemelterlésre, kampányra, gyűlöletbeszédre, vagy ha nem, a nagy zajban, vizuális és akusztikus terrorban eltompulva, és/vagy idegeit valami szerrel csillapítva, lassan mély apátiába zuhan. Vagy a fedélköz, vagy a raktér, a lényeg, hogy ne szóljon bele a fedélzetiek dolgába. Na itt van a pont, ahol változtatni kéne. Ki kellene nyitni azokat az elválasztó ajtókat, hadd menjen minden utas oda, ahová szeretne, fedezze fel mindenki a hajó minden részét magának, több szem többet lát, talán idővel még beszélgetni is kezdenek egymással addig vadidegen emberek, és ha már kommunikálnak, megpróbálnak idővel tenni valamit a hajó vészes ingása és hánykolódása ellen.
Hogy mire gondolok? Arra, hogy nemcsak a politikusok tűnnek pályát tévesztettnek, bár azért az durva, hogy a jegybankelnök ezotériában utazik, a diplomatatestület feje híján van mindenféle diplomáciai érzéknek, a miniszterelnököt meg inkább hagyjuk is. Az elvben független ügyészség a kormány prókátora, az elvben független média a kormánypropaganda szócsöve, stb.
Az ellenzék pedig csak egy vicc (és tényleg).
Más területeken sem rózsás a helyzet. A pályatévesztés egyre terjed. A szeretet vallásának egyes papjai gyűlöletre uszítanak. Akadnak olyan taxisok, és vendéglősök, akiknek a hazánkba érkezett idegen fogadása, kalauzolása és ellátása lenne a dolga, de útonállóvá lesznek, és ezzel részben szakmájuk, részben az egész ország presztizsét rombolják. Ugyanígy, szakácsok, akik nem tudnak és nem is akarnak főzni. Borászok, akik pancsolják a bort. Kereskedők, akik meglopnak. Focisták, akik nem tudnak focizni és nem is akarnak. Tanárok, akik nem tudnak tanítani. Postások, akik nem képesek a levelet kézbesíteni, vagy lenyúlják a nyugdíjat. Vasutasok, akik inkább csak utasok. Senki nem ért semmihez, és természetesen mindenki ért mindenhez. Csak a saját szakterületéhez alig. Totális a káosz, mindenki tudja, de nem valljuk be, mert él még egy olyan kép bennünk, hogy ez az ország nem a Balkán, meg utolérjük Ausztriát. Persze, valójában mindenki tudja, hogy sohasem érjük utol, és jó lenne néha bevallani, hogy tényleg a Balkánon vagyunk. Deklarálhatnánk a káoszt.
A következőt javaslom.
Nem, hogy valljuk be, hogy mi is Balkán vagyunk, és ülhetnénk ezután a káoszban nyugodtan, egy teraszon dohányozva és kávézgatva egész nap, és lehetne mindenki nyíltan korrupt és közönyös. Nem, ez az önképünkön akkora csorbulást idézne elő, hogy azt nem tudnánk elviselni.
Valósítsuk meg helyette
a valódi nemzeti együttműködést.
Egy napra, egy hétre, akár hónapra cseréljen mindenki egy polgártársával munkát és fizetést. A vájár menjen szövőnőnek, a kocsmáros akadémikusnak, a jegybankelnök ezoterikus írónak, a miniszterelnök focistának, a focista kocsmárosnak, a tanár postásnak, a postás külügyminiszternek, a miniszter sofőrnek, a taxis gazdának, a pék postásnak, stb. Mindenki valósítsa meg titkos vágyait, vagy csak lépjen ki a komfortzónájából, fedezzen fel egy új világot és tapasztalja meg, hogy az a világ is az övé.
Káosz lesz? Összeomlik a rendszer? Nem lehet semmit kapni majd a boltokban? Talán. De talán, és ezt tényleg nagyon szerényen mondom csak, a másikkal cserélve talán meglátjuk egymásban végre az embert, és felfedezzük végre, hogy tényleg egy a sorsunk, egy hajóban utazunk. Akár jól megy, akár rosszul. Akár befogadjuk a menekülteket, akár nem. Akár Brüsszelből diktálnak, akár Moszkvából.
De legjobb lenne mégis Budapestről. És mind a 3200 településről.
Együtt. Szolidaritásban egymással és a világgal.
(Egy idő után olyan szolidárisak lennénk, hogy még az Unióba is visszavennének minket.
De mit is beszélek, hiszen még ki sem léptünk.
Vagy igen?)
