Varázslás Kiss Judit Ágnessel
Kiss Judit Ágnes a Bor, mámor, Bénye fesztiválon olvasott fel.
Kiss Judit Ágnes a Bor, mámor, Bénye fesztiválon olvasott fel.
A nap még ontja sugarait, de a völgyekben már árnyék honol. Vainel Gergely Gyula fényképész-hegymászó naplójába olvashattok bele és kapcsolódó fotóit is láthatjátok a DRÓT sorozatában.
A Lanou love folk; egy zenei találkozás a folk, a pop és a világzene határán. Népzenei gyökerekkel rendelkező, dalközpontú felfedezőút, melyben nagy helyet kap az improvizáció is. Az együttes hangzásvilágát tagjainak különböző zenei háttere is színesíti népzene, reggae, funk, rock. A zenekar 2018 januárjában alakult, azóta két teltházas koncertet adtak a Szimpla Kertben, majd ugyanebben az évben meghívott fellépői voltak az Everness Fesztiválnak, az Ozora fesztiválnak, az ősz folyamán pedig a prágai Ungelt Jazz Clubban léptek színpadra. 2019-ben felléptek a Művészetek Völgyében, a Tilos Rádió születésnapi adásában, a Jade Spirit fesztiválon, az Ozora fesztiválon és más helyszíneken.
Vainel Gergely Gyula hegymászó fantasztikus fotókat készített túrái során. A hegymászásról, a fotózásról, az alkotásról és a hegyen megélt spirituális élményekről beszélget kiállításának záróeseményén az alkotóval Weiner Sennyey Tibor, a budapesti iF kávézóban, 2019 július 30-án este hattól. A beszélgetés után a Makovics Dénes sextet zenél. Részletek és kapcsolódó írások a DRÓTon. Mindenkit szeretettel várunk nyári művészeti estünkre.
Mit tehet a művészet a természetért? Miért fontos a tájvédelem? Miért „nemzeti” a nemzeti park?
Mit keresett Csoma Keleten? Mit talált? Kik vagyunk mi magyarok? A pócsmegyeri Malomban Az élet vendége c. film vetítése után Schramkó Péter beszélgetett Weiner Sennyey Tiborral – a Magyar Buddha c. könyv szerzőjével és Mákó Katóval, aki részt vett a Csoma-szoba építésében.
Matematikusnak készült, de mentősnek állt, majd a színház lett legfőbb szenvedélye. De ki ő valójában? Formanek Csaba színész-rendezővel beszélgettünk a májusi DRÓTesten a MrSale Caféban. Videó a DRÓTon.
Vainel Gergely Gyula fényképész-hegymászó naplójába olvashattok bele és kapcsolódó fotóit is láthatjátok a DRÓT új sorozatában. Ha tetszett a hegymászó naplója: add tovább.
Óriási érdeklődés mellett beszélgettek Szepes Mária és Hamvas Béla barátságának történetéről a Városliget Caféban Juhász Anna vezetésével, Paulinyi Tamás és Weiner Sennyey Tibor. A rendezvényen Huszárik Kata színművész olvasott fel Hamvas Béla és Szepes Mária írásaiból, leveleiből és a Szepes Mária Alapítvány munkáját is megismerhettük.
A százhalombattai Hamvas Béla könyvtárban Hamvas Béla és Weöres Sándor barátságáról tartott előadást Weiner Sennyey Tibor. A folytatás Budapesten, április nyolcadikán lesz. Részletek a DRÓTon hamarosan, addig is megnézhetitek a százhalombattai előadásról készült felvételt és kapcsolódó anyagainkat a DRÓTon.