Schmidt Éva néprajztudós volt, aki arra áldozta életét, hogy segítsen visszavezetni az ugor hantikat ősi kultúrájukhoz, s ezáltal a rokon magyar nép identitásának egyik fontos gyökere is letisztulhasson. Öngyilkossága körül a mai napig sok a homályos pont. Tudományos hagyatékát végrendeletében húsz évre zárolta. Életéről, kutatásairól, személyiségéről nemrégiben jelent meg egy rendhagyó, átfogó kötet.
„A hantik a valósághoz való hozzáférésemet blokkolják” – így a könyv Schmidt Évától elhangzó egyik mondata, melyből a kutatónő és sok más szereplő megszólalásán keresztül megtudhatjuk, hogyan szemlélték és szemlélik a magyarok legközelebbi nyelvrokonai a világot. Arról a hitvilágról és világképről olvashatunk, mely mai életünktől fényévnyi távolságra van, és mellyel a 2002-ben elhunyt kutatónő teljes mértékben azonosulni tudott.
Halmy György filmrendező évtizedeken át foglalkozott az etnológus kutatónő életútjával, több, mint 11 filmet forgatott róla szibériai helyszíneken is. Ezekből az anyagokból született meg az „Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán” című könyv, melyet interjúkötetnek is nevezhetünk.
„Szibériát kutatni időutazás. Az archaikus mítoszok tükrözik a hajdan volt ősi népek világképét, gondolkozását, ezért is fontos a hantik spiritualitásának megértése. A szibériai kutatás fontosságának mélységeit mutatta meg a hantikon keresztül” – mondja Schmidt Éva gyűjtéseiről Somfai Kara Dávid keletkutató, etnológus
A Leningrádban tanult Schmidt Éva feladatául tűzte ki, hogy átmentse a hanti kulturális és spirituális hagyományt. Fő kutatási területe a medvetor volt. Egy idő után nem csupán kutatta, hanem elkezdte élni is az archaikus világot. Az ősi szakrális szférák tudományos ismerete gyakorlatba csapott át: elkezdte tisztelni a hanti isteneket és szellemeket – hinni bennük. A hantik (régebbi szövegekben osztjákok), tanítványai és mesterei voltak a hosszú évek alatt. Sokan úgy tartják, Schmidt Éva halála után védőszellemmé változott, és egyfajta szent asszonyt látnak benne.
„Érdekes azzal a jelenséggel találkozni, amikor egy másik népet-kultúrát vizsgáló kutató egyszer csak identitást vált. Ilyen jelenségnek voltam tanúja Mándoky Kongur István2 esetében, és Schmidt Évánál is. Ezek az emberek oly mértékben tudnak azonosulni az általuk kiválasztott kultúrával, hogy beolvadnak abba, és egyszerűen új identitást vesznek fel – mondja Somfai. „De Éva még ennél is továbbment: a hanti nép kultuszát élte, és saját magára vonatkoztatta a mítoszok egyes elemeit.”
„Nekem ez a mítosz ez a mindennapi valóság. De hát ti nem vagytok benne ebben a buliban, és ezért csak hallgatjátok, mint fantáziát” – vallja a könyvben a kutatónő egyik mondatában. A zsákba varrt öcs legendája testvérháborút mesél el, melyben az idősebb testvér és orosz felesége háborút folytatnak a hantik ellen. Orosz segítséggel elfogják a kisebb testvért, és zsákba varrják, hogy a démonoknak adják eleségül. A történet végén azonban a báty ráeszmél saját identitására, és kiszabadítja öccsét. Schmidt Éva szerint a történet tulajdonképpen egy tisztító folyamatot ír le, melyben az idősebb testvér visszahozza az alvilágból a kisebb testvért. Szerinte a zsákba varrt testvér medve energiájú volt, a zsákba-varrtság pedig egy blokkot – leblokkolt területet jelenít meg.
„Éva mítoszban élt a hantik között mint, ahogy ők maguk is abban élnek. Nem csupán kutatta ennek a szibériai népnek a hagyományait…Nekem meghagyta például, hogy halála után három évig nem készíthetek róla semmilyen anyagot, mivel a hantik hite szerint a lélek három évig visszajár. Mélyre ment, nemcsak a kutatásban, hanem a saját életében is, amit sokan – a legtöbben – nem értettek meg tudományos berkekben – vallja a barát és a könyv szerkesztője, Halmy György, aki elmondta azt is, hogy egyfajta „elnézzük, hogy ilyen, mert már annyi mindent letett az asztalra” – nézőpont jutott ki Évának a legtöbb kollégától.
A mai ember számára a mítoszok helyébe a tudomány került. A rendhagyóan lelkiismeretes életutat élt hősnő nem csupán a keleti és a nyugati gondolkozásmódot ötvözte magában, hanem a tudományos és a spirituális látásmódot is.
Schmidt Éva megölte magát. Hogy miért, világosan a mai napig nem tudjuk. Mint ahogy azt sem, miért zárolta hagyatékát húsz évre. Az egyszerű és kényelmes álláspont az, hogy megőrült és ezért végzett magával, mint ahogy a tudományos életben is számosan gondolják. De, mint a hozzá közel állók állítják: tettei mitikusak lehetnek. Ami azonban a hantik – vagy itthoni ősibb hiedelemrendszerek szerint gondolkozók – számára legendás tett és áldozat, az a nyugati ember számára lehet, hogy felfoghatatlan őrület.
„Úgy gondolom, hogy nem volt neki nehéz a halál, mivel már annyi mindent megtett az életben. Tudta, hogy a halála után sok minden jóra fordul, az sok mindent megold, és a halála utáni élete erőteljesebb lehet” – mondja Halmy.
Bár napjainkban újra felfedezzük a sámánizmust és az ősi hiedelemvilágot, ezekbe a felfedezésekbe nagyon sok torz és zagyva fantazmagória vegyül, melyek a külső szemlélőt – és gyakran magukat a „felfedezőket” is – hajlamossá teszik arra, hogy összemossanak valóst valótlannal, hogy így kreáljanak zavaros világképeket és rendszereket. Schmidt Éva egy archaikus és hiteles hiedelemvilágot élt meg, integrált saját személyiségébe, hogy ezáltal közvetítse számunkra a hanti spiritualitást – a hantik számára pedig a tudományos kutatást. Személyével sok ezer éves kulturális elszakadást, gondolkodásmódot és szellemiséget kötött össze. Súlyos és fojtogató felelősség volt ez, ami folyamatosan lelki és szellemi próbák elé állította az amúgy is labilis állapotú kutatónőt. Életműve bizonyítja, amint Halmy fogalmaz: „Ő egy kelet-nyugat közti komp volt.”Ahogy pedig Éva állította magáról: „Úgy látszik, én voltam az első ember, akin modellálódott: a nyugati fogyasztói kultúra és az ugor szellemiség mélyebb rétegeinek találkozása milyen eredménnyel jár majd.”
Schmidt Éva interjúrészletek a könyvből
„A nyugati kultúra, ahogy ezt önmagamon tapasztaltam, észrevétlenül elvágja az embernek az ősei felé vezető ösvényét, s ezzel egyidejűleg a szellemi világhoz vezető ösvényét is. Abban az időszakban, amikor ez engem leginkább veszélyeztetett, valahogy előállt a medve, mintegy védve ennek az ösvénynek a kapuját. S ekkor nyilvánvalóvá vált számomra: tulajdonképpen minden emberben ugyanez az állat él…csupán be van zárva a ketrecébe… Nyilvánvalóvá vált a totemizmus titka is… A medveünnep a kozmikus rendbe visszacsatolja az embert.
(…) Ez a buli, hogy ha rendesen van csinálva, akkor ezeket a medveenergiákat mozgósítja tudat alatt a nézőben, aki akár tud róla, akár nem. Benne van, pusztán azért, mert embernek született…és az van most ezekben a társadalmakban, (a nyugatiakban) hogy ez az alsó – medve típusú – energia most egy ilyen erős blokkban van, de az én energiám is.
(…) A régi ember, hogyha ő önmagának akar valamit szervezni, önmagán belül, vagy önmaga számára kívül, akkor rájön arra, hogy az ő energetikája az állatvilágban melyiknek felel meg, és avval ott cselekményeket, képzeteket él. Csinálja, mint egy program a számítógépen, belenyomogatja ezeket rendszeresen, akkor ez az ő energetikáját visszaprogramozza arra, ami őneki kedvező. Van a totemállat, avval megcsinálják ezt-azt-amazt a szertartást, a gyereket úgy nevelik fel, hogy ilyen-olyan-amolyan viszonyban van avval a totemállattal, s szintén megcsinálják vele ezt-azt amazt a szertartást, se evvel van az energetikájuk karbantartva, s a külső környezet is úgy rezeg, hogy nekik ott életterük legyen. Hát ez volt, s ezt később bőszen lenézték, amikor kicivilizálódtunk a természet világából, mert ez egy alsóbb szintű mágia, mint a felső istenségekkel operálni.
(…)Megérkezem (a hantikhoz), befészkelődöm a befogadómnak a házába…Előbb-utóbb felállnak, s fejet hajtanak a szent sarok előtt, s megkérdik a védőszellemeket, hogy most ebből (az én érkezésemből) nem lenne-e baj… Ha most valamilyen baj lesz, akkor inkább engem érjen, mint ezeket az embereket. Hogyha már valaminek kell lenni, inkább velem legyen, mint ővelük.”
(Az idézetek a Schmidt Éva élete halála után; Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán – Halottaskönyv; – Az Aranyfejedelemnek ő éneke – című filmekből származnak)
Medveünnep
A medveünnepek nem csupán a szó hagyományos értelmében vett torok, vagy ünnepek voltak, hanem kultikus célokat is szolgáltak. A medvéket a hantik az égből aranybölcsőben leeresztett medveleány utódjának tartják, aki nem találta meg helyét a földi világban, feldúlta a földet, ezért egy vadász büntetésből megölte. Így jutott vissza apjához – a legfőbb istenséghez, a Felső Égatyához – az égbe. A medve halála után egyfajta furcsa átmeneti állapotba kerül, mintegy tiszta lappá válik. Ezt a lapot rajzolják tele a medveünnepen a hantik mindenféle színes képpel, színjátékkal, hogy az atyjához visszatérő medve részletesen be tudjon számolni a világ állapotáról. Eltúlzott, karikatúraszerű mozdulatok, sokszor erotikus felhangú történetek, komikus álarcok jelennek meg. A medvének eléneklik saját élettörténetét is, egészen odáig, hogy visszatért apjához. Az ünnep utolsó napján pedig az istenek, szellemek világát jelenítik meg táncokkal, jelenetekkel. Így a medve teljesen felkészülten indulhat vissza az égbe.
Ezek a mítoszok egy nagy erejű medveistenséghez, a Szentvárosi Öreghez kapcsolódnak. Őt az összes hanti és manysi tisztelte, és hétévenként óriási, több hónapos medveünnepet tartottak számára.
A könyvet a könyvhéten, június 13-án a Vörösmarty téren a Napkút kiadó sátránál dedikálja a szerkesztő.
