Akkor végre felnézel. Nem baj, el fog fogyni, meleg van. Megfogod az egyik poharat, nézed az italt. Nem hiszem, hogy szeretnék négy sört meginni. Hiába van meleg. Egyébként is, nincs nagyon meleg, inkább kellemesen hűvös van. Mintha egy narancsligetben ülnénk. Nem látni, nem hallani a légkondit. Csak a hűvöst és a narancsillatot érezni.
Mégis, mi a fenéért kaptunk kettő helyett nyolcat, kérdezem, és megint megböklek, kevésbé finoman. Ingerel, hogy nem figyelsz rám. És hogy nyolc sört kaptunk kettő helyett.
A kézjelemmel zavartam össze a pincért, magyarázod. A szótárban egészen jól megadták a szavak fonetikus kiejtését, nem azzal volt a gond. Hanem, hogy a hüvelyk- és a mutatóujjamat L alakban szétnyitva tartottam, úgy mutattam a kettőt, ahogy otthon szokás. Kínában ez nyolcat jelent. A kettőt a mutató- és a középső ujjukkal mutatják, V alakot formázva.
A pohár falán gyöngyözik a pára. Magad elé húzod a poharamat, az ujjaddal rajzolsz egy szívet a párás üvegre. Erre muszáj mosolyognom, mert nem szoktál elkényeztetni az érzelmeiddel. Anyám azt mondja, nem elég magas az érzelmi intelligenciád.
Örülsz a mosolyomnak, végre vidámnak látsz. Hatodik napja itt vagyunk, a világ legfejlettebb országában, és eddig egyszer sem mosolyogtam. Beismerem, igazad van. Pedig tényleg mindent megteszel, hogy jól érezzem magam. A legmodernebb repülőn utaztunk. Csak annyi káros anyagot bocsát ki, amennyi a kereskedelmi rendszerben megvásárolt kvótája. Ablak mellé kérted a jegyemet, gyönyörködhessek a felhőkben, a hegyekben és a folyókban. Megmutattad az újonnan telepített erdőket és a vegyszermentes szántóföldeket. A piros egyenruhás utaskísérő szünet nélkül hajlongott. Somolyogtál, és azt mormogtad, figyeljem a mozgását, mert lehet, hogy robot.
Érkezésünk estéjén elvittél vacsorázni a város legjobb éttermébe. A barátod javasolta, aki három éve itt él. Pekingi kacsát ettünk, vékony palacsintába tekertük a húst, megcsorgattuk sötét szósszal. Sűrű, fűszeres szósz volt. A barátod nevetett, amikor dicsértük az ételt: növényi fehérjéből készült. Másnap megmutattad a császári palotát. Alkotótábor van berendezve a termekben fiatal művészeknek.
Harmadnap újra repülőre szálltunk. Kicsi gép volt, kerék nélkül, a levegőben állt, vagy egy méterrel az aszfalt felett, és helyből felemelkedett. A piros egyenruhás utaskísérő szünet nélkül hajlongott. Megnéztük a terrakotta hadsereget. Nemzeti büszkeség. A kijáratnál kisgyerekek gyűltek körénk. Több tucat, hajszálra egyforma kisgyerek. Kezükben az agyagkatonák kicsinyített mása. Az idegenvezető biztatott, vásároljunk tőlük. Az iskolában készítik a szobrokat, minden nap van kreatív foglalkozás a szabad levegőn; minden kínai városban kitűnő a levegő. Somolyogtál, és azt mormogtad, ezek talán nem is gyerekek, hanem robotok.
Negyednap ismét repültünk. Újrahasznosított fémből készült, elektromos gépen. A piros egyenruhás utaskísérő szünet nélkül hajlongott. Megnéztük a pandákat. Sokan voltak. Sikeresen klónozták őket még 2030-ban. Emlékszem, a huszonnyolcadik születésnapomon olvastam róluk a hírek között.
Ötödnap is repültünk. A piros egyenruhás utaskísérő szünet nélkül hajlongott. Most itt ülünk az óceán partján, a világ egyik legmagasabb épületének hatvanadik emeletén. Az ablakon át látszik a „Sörnyitó”. Valamivel magasabb, mint emez. Csaknem teljesen benőtték a fák, bokrok. Zöld óriás nyúlik a kék ég felé.
Bátorítasz, nem fog megártani négy sör. Elvégre egyszer vagyok negyven. Hát legyen. Azért kérek egy vizet is. Somolyogsz, és azt mormogod, figyeljem a pincért, mert lehet, hogy robot. Megkapjuk a vizet, üvegben. Letekered a kupakot. A fémgyűrű felsérti az ujjadat. Nem folyik belőled vér. Somolyogsz, és azt mormogod, figyeljelek, mert lehet, hogy robot vagy.
