A német Paulus tábornok – a Sztálingrádi hadjárat főparancsnoka – halott. Ezzel gyökeres fordulatot vesznek az események 1942-ben a keleti fronton. A németek nem bocsátkoznak harcokba Sztálingrádnál és az oroszországi hadjáratban sikert-sikerre halmoznak. Sztálint meggyilkolja a katonai kudarcok miatt a kivégzésektől rettegő tábornoki kara, és a Szovjetunió széthullik. Az USA polgárháborúba sodródik, a brit szigeteken partra szállnak a németek, és a jeruzsálemi Szent sír templomán hamarosan horogkeresztes zászló lobog. A szabad zsidóság Kanadába menekül, ami a demokratikus világ utolsó mentsvára.
A náci Németország megnyeri a második világháborút.
Ezek azok a háttéresemények, melyek Horváth László Imre: Lett este és lett reggel című apokaliptikus antiutópiájának kereteit adják, hogy aztán a Harmadik Birodalom egyik – kitalált – főideológusának fiktív naplójegyzetein keresztül kibontsa azt a rémálmot, ami a náci győzelemmel megvalósul a világban – tizenhárom naplójegyzetben 1942-től 2013-ig. A könyv akár a Goebbelsi napló (Joseph Goebbels: Napló. Dunakönyv, 1994) fikciós változata is lehetne.
Sokan sokféleképpen írtak már antiutópiát ebben a témában, elég csupán Philip K. Dick Ember a fellegvárbanját említeni, vagy a magyarra kicsit szerencsétlenül Führer-napként (Fatherland) fordított Robert Hariss féle krimi-disztópiát, melyek mind az egyik nagy alternatív történelmi témát járják körül: mi történik a világgal, ha a náci Németország nyeri meg a második világháborút? Horváth László Imre regénye illeszkedik ebbe a lidércnyomásos sorba, a magyar sztori a politikatörténet sebészi kidolgozottságára, a nietzschei gondolatok kibontására, és azok „gyakorlatba való átültetésére” a náci ideológia versus keresztény etika harcában való elmerülésre alapoz.
Klaus Arme a náci Németország egyik befolyásos vezetőjének fia, akit tudatosan készítenek fel a hatalomra, hogy majd Machiavelli náci királycsinálójaként lépjen színre. Arme bölcsészetet tanul, az évek alatt elsajátítja a propagandát és ideológiát, kötelezően megjárja a frontot, hogy aztán doktori disszertációjának megírása után Goebbels Propagandaminisztériumának keresztényellenes főosztályának vezetője, majd az Egyházügyi Hivatal birodalmi biztosa, fogoly papok vitapartnere váljék belőle.
Isten meghalt
A kérlelhetetlen logikájú eseménytörténet, a náci horror-politikacsinálás és ideológia boncolása mellett fokozatosan, oldalról oldalra bomlik ki a lényeg: az ellenséges seregek, partizáncsapatok, demokrácia és szabad gondolkodás legyőzése semmit sem ér, mert
az igazi ellenség a vallás, közelebbről: a kereszténység.
A nyers erővel szembenálló, szeretetből és irgalomból táplálkozó erő. Így a főhős arra a következtetésre jut, hogy a vallást nem eltörölni kell, hanem átalakítani, és az erő Krisztusának egyházát létrehozni: „A hatalom az igazi kereszt” – vallja.
„Isten meghalt, a hatalom akarása és az értékek átértékelése, a kereszténység a gyengék vallása” – nietzschei gondolatok mentén halad a mű, melyeket szintén sokan és sokféleképpen feldolgoztak és értelmeztek már, ám nem árt azokat időről időre előhúzni a fiókból. Horváth nem csupán utalgat a történetben a katasztrófákra, melyek egy ilyen lehetséges forgatókönyv esetén megtörténhettek volna, hanem egy konkrét lázálomban, véres tükörben mutatja meg és bontja ki az Endlösungot, az alávetett népek sterilizációját, a folytatódó emberkísérleteket, és annak nyomán az árja emberfaj kialakítását. Teszi mindezt egy lélektani dráma mélységével, ami Bibliai, mitikus kereteket ad a keresztény hit és a náci terror küzdelmének.
A szerző egy fogoly német pap szájába adja a teóriát, miszerint a teremtés fokozatainak előkészítésekor Isten halott, vagy alszik – nincs jelen. Erre utalnak a Genezis könyvének első sorai is: „és lett reggel, és lett este a következő nap.” A háború és a pusztítás, az isteni terv egy újabb szakaszát készíti elő, ami a civilizáció fejlődéséhez szükséges, mivel Isten nem látja – így az legitim. „Isten új napját készítjük elő, pusztításunk tehát jogos és Isten által elrendelt.” Ami tulajdonképpen a második világháborús német katona övcsatján olvasható mondat (Gott mit uns – „Velünk az Isten”) továbbgondolása.
A napló műfaj, az egyes szám első személyben írt szöveg hamar fejbe csapja az olvasót. Észbe sem kapunk, és máris egy náci-bölcsész gondolatainak sötét bugyraiban találjuk magunkat, szembesülve a fiatal ideológus-hóhér torz vágyaival, a vérfolyamba torkolló gondolatmenetek jeges tárgyilagosságával, ami a szerzőnek nem kis alámerülésébe és pokoljárásába kerülhetett. Hiszen sokszor olvasni is émelyítő a fiktív világ, fiktív elméletgyárosának hajdan volt, de napjainkig élő, nagyon is valós gondolatait – és azok kiteljesedését egy kifordított világban. Horváth németes alapossággal bújt bele egy náci ideológus bőrébe.
Az alaposság az eseménytörténeten is érződik: a szerző néha elvész a fordított kimenetelű háború, és az új náci világrend nagypolitikájának és hadi cselekményeinek részletezésében, amitől az néha egy antiutópisztikus történelemkönyvre emlékeztet – és ha az ember nem (had) történész, ezek a részek sajnos hamar unalmassá is válnak.
A regény csúcspontján Klaus Arme az elfogott és kivégzés előtt álló lengyel pappal, Karol Wojtylával – egy jobb világban II. János Pál vált belőle – vitázik. Wojtyla adja elő az elméletet, ami a keresztény etika és a náci ideológia szembenállása, a fény és a sötétség harca, a vallási dualizmus fizikai elmélettel való továbbfejlesztése. A fizikai szingularitást – amikor az idő és a tér dimenzióját egy jelenség egy bizonyos ponton összezavarja és ezen a ponton a mozgás végtelenné sűrűsödik, így minden lehetségessé válik – az Evangéliumra vonatkoztatja. E szerint az Evangélium „az istentől való irgalmas szeretet végtelenné sűrűsödése Jézus művében, a Harmadik Birodalom pedig a sátántól való, a gyűlöletből fakadó tömeggyilkosság végtelenné sűrűsödése.” A náci „üdvterv” a sátáni atrocitás. De ugyanakkor a szerző hozzáteszi azt is: ez egyben az égi és a földi szingularitás ellentéte is. „Vajon az ember melyik felé tart, melyik vonzza jobban?” A nácik és Arme megoldása a vallás ellenében az állam, ami megfoghatóbb az ember számára, mint az Isten, és amely jutalmaz és büntet, ha kell. „Benne valóban hihetnek a lelkek, ez sokkal jobb is lesz nekik, megszabadítja őket a rengeteg kétségtől.”
„A feladatomat elvégeztem. Horogkereszt van a világ minden templomának csúcsán.” – mondja utolsó naplójegyzetében a náci főideológus. Ám miközben vázolja a totális náci bolygó megvalósulását, a „hatalom akarása” árja megváltójának uralomra kerülését, hozzáteszi azt is egy mondatban, hogy hiába minden, mert a folyamatos rombolás és erőszak, csak a szeretet vallását erősíti. „A harcunk mindvégig reménytelen. A betegség újra el fog terjedni” – mondja Arme. De a végkicsengés, ez az egy mondat, a náci apokalipszis közepette komolyabb alátámasztásra szorulna. A szerző mintha a saját csapdájába esne: a vízió melyet kidolgozott, olyan hitelesre sikerült, hogy az olvasó már csak nehezen tud hinni a humanizmus mindent túlélő eszméjében, az egyetemes szeretetben, a megváltásban és az irgalomban. A regény végén a világ – vagy a humanizmus – vége zajlik, de nincs eszkatologikus harc, sem újabb lehetőséget adó küzdelem, csak a felemelt mutatóujj és a remény.
Horváth László Imre: Lett este és lett reggel. Magvető, 2014.
