Buddha szobor
lemossa sötétség kormát
a sűrű fényzuhany
ráncokhoz bújnak az árnyak
lezárt nyílások a szemek s a száj
valahol messze nagyon messze
hangok és illatok
halvány a mosoly
indulat nem húzza szét
a hullámvonal sarkait
héjak alatt a mélység ébersége
ibolyaszín fény töri át
a homlok centrumát
Vissza
Gauguin-impressziók
A tengerkék vitorlavásznon
emberforma kérdőjelek.
Terpentin szagú fák között
a halál őgyeleg.
Eszmél a szív, magán
kívül kereste otthonát.
Visszavonulást tülkölnek
a győztes harsonák.
Ami nyílik, bezárul,
magára hagyja létemet.
Tű fokán átbújt csecsemőt,
a végtelen partjára vet.
Széljegyzet
Lehetne Pedro Ravez,
de valaki más nevét
visszhangozza
a szádelői szakadék.
Íme, hát meglelte,
gondolja egy Árva,
sebes szél hűsíti
összevérzett homlokát.
Alatta magasság,
fölötte mélység,
glóriáját ölyvek kerekítik.
Sok cipelés, ez a titka,
fél kar is elbírja súlyát,
van idő bőven, míg
a láb kézzel fogható
támpontot talál.
Meg aztán jó is ez a függés,
szabadon függni bármitől,
makacs órainga módjára
mérni ugyanazt a percet.
S mert jogában áll megmenteni
a legfőbb mellékszereplőt,
a hulló kőzápor dacára
koponyája egészben marad.
Ravez vagy Árva,
mindegy már, ki fia-borja.
Magyarul él,
magyar a krónikás.
