Csillár
Vörös fejjel és bandzsán könyökölt
csillárján az öreg ember, mikor
a Balaton felé tartó vontra
felszálltam – örültem, hogy elértem
jó kedvvel, bringával, kalandra fel –
gondoltam, de a vörös fej
mordult: „Ide csak babakocsit lehet.”
„Tessék?” – kérdeztem. Próbáltam
mosolyogni, mire ő: „Ne vigyorogj!
Menj máshová!” – Láthatóan
meglepődtem, mert bandzsán
és dühösen pislantva hozzátette:
„Told el a bringát! Itt csak baba-
kocsival lehet!” – és megszorította
csillárját. Eltűnődtem ezen
az emberen, útban a Balaton és
közben a nyár, sem szó, sem mosoly
nem fog rajta már, neki csak
ez a csillár maradt, egész nap
kereste Pesten, és mégsem olyat
talált, mint eredetileg elképzelte.
Pedig ő olyan mindent előre
eltervező ember. Eltervezte a
szocializmust és szar lett. Ezért
mérges. Eltervezte a rendszer-
váltást és elbaszták. Ezért is
morcos. Eltervezte, hogy majd
most és még mindig nem. El-
tervezte, hogy csak és csak
azért sem. Ezért oly dühös.
Eltervezte, hogy majd valaki
Más az ő gondjait helyette oldja
meg. És nem. Átverte valaki,
csak még azt nem tudja, hogy ki
vert át kit, és miért pont őt és itt.
Szorongatja a csillárját – ami,
szolidan megjegyzem: szintén
nem babakocsi – erre még vörösebb,
még bandzsább és még bunkóbb
lesz velem. Feladom és leülök
vele szemben. Nézem és titkon
azt remélem: talán majd a csillár.
Annak örülni fog, ha hazaér.
Ha beszereli. Ha felkapcsolja.
Ha lesz fény, ebben a végtelenül
sötét éjszakában.
Balaton mellett, 2014. július 25.
esés
elestem bringával a Völgyben
és mentőben ébredtem egy
parkoló autóban akadtam fenn
biciklire szálltam részegen
az autó tulajdonosa most
az általam összetört lámpát
akarja kifizettetni velem amit
megértek és tiszteletben tartok
még ha nincs is annyi pénzem
csak összetört oldalam sérült
térdem kezem és zúzott fejem
egy kórházban írom ezt
a CT után az orvosi vizit előtt
szeretnék bocsánatot kérni
mert túl nagy volt az önbizalmam
a körémáramló sötét éjben
Magyar Imre Kórház, Ajka, 2014. július 30.
Téves csatatéren
Felelőtlenség vagy vakmerőség
volt a részemről, hogy az éj
leple alatt, egyik faluból a másikba,
pej lovamon vágtattam volna?
Úgy tudtam odaát a nagy indián
emlékét idézi meg néhány
kóbor dalnok és vándor cigány;
Kilovagoltam. Nem tehettem mást.
Nem tudom meddig lehettem odaát,
hol vár rám már pár öreg indián,
de vérbe fagyva magamhoz tértem,
ismét „téves csatatéren”.
2014. augusztus 1.
