Szerintem
akkor jó egy előadás, ha hiteles,
ha arról tud szólni, hogy mi kik vagyunk, akik játszunk, és hogyha ez átjön, ez érdekes lehet másnak is. A színházban mindig az a jó, ha látom az embert, aki ott van. Mert annál többet szerintem nem lehet adni. Láttam például egy előadást nemrég, ott végig vetítés volt, össze volt passzítva az élő játék a vetítéssel. Amikor a végén meghajoltak az emberek a tapsnál, az felüdülés volt. Hogy a sok vászon-vetítés után végre valódi embereket láttunk – az a meghajlás nekem több volt, mint az előtte lévő két óra.
Nagyon személyesnek kell lenni,
és akkor talán a személyesség iránt érzékeny embereknek, akik embereket akarnak látni, érdekes lehet.
Stenszky Cecília: Hagyományosan ez nem egy könnyen színpadra vihető darab, emberiségköltemény – hogyan tud ez megjelenni két-három órában egy színpadon?
Szilágyi Gábor: Az ember tragédiája nagyon nagy feladat – emiatt is gondoltam, hogy ezt kéne csinálni. Mindig azok a jók, amikor az ember még nem tudja a választ, nem az, hogy még nem tudja, mi a végeredmény – hanem meg akar valamit tudni a dologról. Ha nem mocorog semmi, az nem jó, de ne akarjak mindent tudni, mert akkor már unalmas. Ha az ember remekműveket választ, akkor ez a fajta termékeny nem-tudás adott. Mert akárhonnan nézem, mindig más fényszögben van, és olyan öröm, mint amikor az ember beleveti magát a tengerbe, és lehet benne úszni. Együtt töltünk az életünkből fél évet Az ember tragédiájával, ez fantasztikus dolog. Mivel töltik az emberek a napjaikat? Szörnyű dolgokkal, üresen. Mi pedig azzal töltjük, hogy Az ember tragédiájával foglalkozunk, és még esetleg válaszokat vagy kérdéseket akarunk találni.
Jól esik kiabálni, jól esik sírni, megérinteni a másikat.
Együtt vagyunk.
Szeretem az egyszerű dolgokat.
Lehetne filozófiai dolgokat mondani Az ember tragédiájával kapcsolatban, de nem az az érdekes – mert úgyis ki fog derülni, hogy milyen az előadás – hanem fürdőzni, napozni ebben. Egyébként ez mágikus előadás: Isten, sátán, nagyon örök témák, erős dolgok. És azt szeretném, hogy minél erősebb legyen, hogy földhöz szögezzen egy kicsit.
Stenszky Cecília: Tudom, hogy még csak a közepén vagytok, de mégis, van-e valami, amit ez a mű előhoz, személyesen belőletek?
Kálmánczhelyi Gábor: Nekem, valamennyi előadásban játszom, mindig az az első kérdés, hogy mi az, amit saját magamból át tudok vinni, úgy, hogy alapvetően ő én is legyek, viszont abba a karakterbe lényegítsem meg. Hogy megmaradjak magam, miközben egy karaktert személyesítek meg. Ha Lucifert vesszük, az volt az egyik ilyen pont, hogy ő alapvetően mindennek a tagadását képviseli. Én inkább szkeptikusnak és kritikusnak mondanám magam, de ezt az aspektusát viszonylag könnyen lehetett társítani.
Keindl Péter
Ha nem tudom mögé rakni magamat, akkor nem is érzem hitelesnek, őszintének
bár lehet, hogy ez nem professzionális megközelítés. Nyilvánvalóan nem minden arc a sajátom, de valahogy meg kell keresnem a gyökerét magamban az érzésnek, hogy: irtsatok ki mindenkit! – hogy hitelesnek hangozzon a számból.
Kálmánczhelyi Gábor: Ez nagyon fontos, talán Hegedűs D. Gézánál hallottam, mondta neki egy tanítványa, hogy azért szereti ennyire a színjátszást, mert valaki más lehet. És ő mondta, hogy ez nagy tévedés, mert épp az a lényeg, hogy
bizonyos értelemben ilyenkor vagy igazán saját magad.
Ilyenkor mutatsz meg a legtöbbet abból, aki te vagy.
Én ezt mindig keresem.
Kámvás Bálint: Én meg pont azért szeretem a színjátszást, mert valaki más lehetek, mert átélhetem azt, hogy meg akarok ölni egy gyereket vagy egy nőt, miközben én ezt nem élem át a mindennapokban.
Bartha Barbara: Az emberben nagyon sok érzés, vágy van, ami nyilvánvalóan nem fog manifesztálódni, tehát nem fogok megölni valakit, de ha játszom a színpadon, akkor kiadom magamból, projektálom. Rengeteg olyan érzés meg gesztus van bennünk, amit nem jelenítünk meg a mindennapi életben, de ha itt eljátszhatjuk, akkor az egyfajta kielégülés.
Stenszky Cecília: A szerepeket ti választottátok?
Kálmánczhelyi Gábor: Ők választottak minket.
Szilágyi Gábor: Ha öt ember van, akkor öt emberrel játszod el Az ember tragédiáját, ha nyolc van, akkor nyolccal. És mindig azokról az emberről szól, akik játszanak benne. Nem arról van szó, hogy az ember keres egy struktúrát, amihez bábokat keres, és akkor behelyettesíti, na, gyere, te csináld. Hanem abszolút lehet látni, hogy kinek a karakteréből mi következik, merrefelé viszi az egész történetet. Ha más szereplő lenne, egész más lenne az egész előadás, de nemcsak úgy értem, hogy másképp mondja valaki, hanem az egész más lenne. Ez egy vállaltan olyan előadás, amibe az ember beleteszi magát. Nagyon fontos, hogy kik vannak benne. Ez egy játék. Most ennyien vagyunk, mi csináljuk, akkor ilyen lesz. Semmiképpen nem akarom azt mondani, hogy csak így lehet csinálni, hanem ez egy fajta szemlélet.
Átmossuk saját magunkon, s meglátjuk, mi lesz belőle.
Stenszky Cecília: Az, hogy ez egy több, mint száz éves nyelvezet, zavaró-e?
Keindl Péter: Tanulás szempontjából.
Szilágyi Gábor: Én kifejezetten örülök neki, hogy ilyen régies. Van egy stilizáció benne, verses szöveg. És nem baj, hogy van egy kis távolság is. Mai szöveget szerintem sokkal nehezebb mondani. A nagy büdös közvetlenség sokszor nagyon nehézzé teszi a dolgokat. Egy kicsi távolság nem árt, a szövegben is jót tesz. Mint amikor két ember tegeződik, sokszor sokkal nehezebb helyzetben találja magát, mint hogyha magázódna.
Kámvás Bálint: Ez is egy fajta fürdő, én is élvezem a gazdagságát a nyelvnek, önmagában az frankó, hogy elgondolkozunk rajta. Felüdülés, mintha visszamennénk az időben.
Szilágyi Gábor
Mindig a szabályoktól való eltérés okozza az érdekességet.
Ha megnézed, hogy Angela Merkel és Orbán Viktor a sajtótájékoztatón: pontosan látszott, hogy attól érdekes, hogy mennyiben tért el egy szokásos sajtótájékoztatótól, hogy milyennek kéne lennie, milyen szavakat szoktak használni és milyeneket nem, és mégis használták – ettől lett érdekes a dolog: az eltéréstől.
Egy színházi előadás semmiképpen nem a nyelvében közvetíti a dolgokat, hanem az emberekben, a zenéjében,
hogy hogyan hangsúlyozod, a dialógusban, miből hova megyünk. Egy ilyen műnél nagyon fontos, hogy milyen dallama van, és sokszor sokkal jobban segít a megértésben is, mint az, hogy magát a szöveget egzaktul érted. Vannak olyan előadások, például operaelőadások is, ahol nem értem a szöveget, de ha jó az előadás, akkor meg fogom érteni. Most már nagyon könnyű például filmet csinálni, csak megnyomod a mobiltelefonodat, és már kész is van. De régen, amikor egy kamera három tonnás volt, és egy tekercs film hatvan másodpercig tartott, akkor nagyon meg kellett nézni, meg kellett tervezni, hogy ezt hova fogod ellőni, hogyan fogod beállítani. És ez valahogy a filmeken is látszik, az az igazság. Látszik a mögötte lévő energia, hogy muszáj odafigyelned, mert nem csak úgy, sitty-sutty. Amit a Peti mond, hogy
anélkül nem tud megszólalni, hogy mögötte lenne valami – hát ez az a bizonyos dolog, amiről beszélünk, a három tonnáról.
Az a három tonna, az ő maga.
Mögötte kell lenni, különben az látszik, hogy bekapcsolva felejtetted a rec gombot, és az magától is megy.
Stenszky Cecília: Nagyon-nagyon sokat gyakoroltok egy-egy nüansznyi dolgot. Amikor te instruálod, az a beállítása annak, hogy minden mozdulat, szó, hangsúly a helyén legyen?
Szilágyi Gábor: Persze. A magam nevében éreznem kell az ívét a dolognak, nekem is el kell hinnem, hogy ez a dolog innen oda megy, látnom kell. Amikor érzem azt, hogy döccen egyet, muszáj megállni és kisimítani.
Kálmánczhelyi Gábor: Említettük, hogy voltam egy másik Az ember tragédiája előadásban, és általában amennyire ismerem ezt a darabot és az értelmezéseit, ilyen feldolgozással még nem találkoztam, nagyon tetszik, hogy sokféleképpen lehet értelmezni.
Stenszky Cecília: Mi a különbség, amiben ez a darab, ez a társulat más, mint a többi?
Kálmánczhelyi Gábor: Nem tudom, én eddig sokkal inkább klasszikusabb értelmezésekkel találkoztam. Itt van egy nagyon érdekes dolog, amivel még nem találkoztam: az
Isten szerepe sokkal meghatározóbb,
mindenhol ott van, nem csak az elején meg a végén, ráadásul meg is van kettőzve bizonyos értelemben. Két síkon, megy, bele van téve még egy síkon Lucifer és az Úr ellentéte, jobban kidomborodik, vagy még inkább: személyesebbé van téve.
Kámvás Bálint: Szerintem az is meghatározó, hogy vannak olyan színházi csoportok, ahol csak a próbáról szól, tehát próbálnak nyolctól tízig, aztán hazamennek. Innen is hazamegyünk, de mégis más, hogy olyanokkal próbálsz, akiket ismersz, nagyjából egyek a céljaid, meg hogy lehet röhögni közben. Ez is fontos. Meg a varázslat.
