Az igazság az, hogy a tudomány, Noah Hararival meghaladta önmagát. A tudomány világa többé nem demokratikus, és ez így van rendjén, mert hiszen – Hararitól tudjuk, hogy – a demokrácia is csak idejétmúlt eszme volt, s valljuk be a Sapiens és a Homo Deus című könyveinek sikere éppen ezzel magyarázható. Harari – jobban, mint Machiavelli elképzelte, és hatásosabban, mint Richelieu bíboros valaha is meg tudta valósítani -, végre valahára felszabadítja az emberiséget olyan terhektől, hogy „lélek”, „isten”, különösen pedig olyantól, hogy „lelkiismeret”, hiszen ezek csak képzelgések, amelyekre hamarosan már semmi szükség sem lesz. Nincs olyan sem, hogy „én”, ahogy Harari mondja:
A benső én ugyanannyira valóság, mint a halhatatlan lélek, a télapó vagy a húsvéti nyúl. Homo Deus. 251. o.
Szóval ezt is, amit most mondok csak az ideiglenesen engem összeállító biomassza képzeli, kár is hozzá ragaszkodni. A jövő a szűk elité és a tudatlan tömegé és az őket irányító gépeké, vagy a Nagy Adat Istené, mindent az algoritmusok fognak irányítani, amelyek majd egészen biztosan jobban döntenek mint mi, az tuti. Az emberiség pedig két rétegre oszlik, a gazdagokra, akik örökké élhetnek, mert több erőforráshoz jutnak, és a szegényekre, akik haszontalanok, mind gazdasági, mind katonai szempontból.
Ezt a disztópikus katyvaszt hatalmas történettel, az emberiség történetével – jobban mondva annak egy bizonyos szemszögből megírt olvasatával – támasztja alá Harari,
úton-útfélen bizonygatva, hogy az emberiség pusztító, pusztuló faj, amely bár uralja a bolygót, el is pusztítja azt. Igaz, ebből még nem következne az, hogy akkor tegyük rá magunkat a mátrixra, de ő erre jutott. Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy vajon Harari erkölcsi relativista-e, az szerintem jogos kérdés, s alighnem könnyen megválaszolható. Igen, az, ahogy Machiavelli és Richelieu is az volt, ahogy napjain politikusai is az önzésre építve kovácsolnak politikai tőkét, azaz nem egyenlő minden ember, vannak egyenlőbbek, mint ahogy Orwell Állatfarmjából megtudhattuk.
De tovább lépve Hararival nem az a baj, hogy szcientifista-ateista-materialista, amit nyakonönt a tudományos ismeretterjesztő sorozatok hosszan habzó löttyével és úgy von le messzemenő következtetéseket, hogy azok egyáltalán nem mindig fakadnak egymásból, majd ebből pénzt, népszerűséget és hasonlókat gründol saját magának (aki nincs is, ugye), hanem az, hogy ebből a turmixból vallást, mitológiát csinál.
Harari egy sötét, lelketlen, istentelen és – ami nagyobb baj -, hogy embertelen mitológiát és vallást kreált mindazoknak, akik ugyanebben a szcientifista-ateista-materialista hablatyban hisznek.
Kidobja a demokráciát és különösen a liberalizmust, miközben gondolatai létre sem jöhetnének a liberalizmus és demokrácia közege nélkül, amelyek következtében ezeket is megfontolják, körbeadják, megvitatják, több nyelven is, adott esetben megkritizálják.
Az élet értelmetlensége süt könyveiből, s talán egyedül a boldogságnál torpan meg, mint valami, aminek lehet, hogy van értelme, s legértékesebb gondolata az, amikor azt javasolja, hogy kutassuk a boldogságot.
Mi a boldogság? – teszi fel a kérdést és nem nagyon tudja megválaszolni,
s leginkább arra jut, hogy oxitocin és endorfin, amiről nekem mindig az jut eszembe, hogy vannak olyan emberek, akik reggelire ma már nem vajas kenyeret esznek és nem egy jó kávét isznak, hanem bevisznek egy kis tápanyagot és koffeint a szervezetbe.
A Szegedi Egyetemen tudósok beszélgettek e két könyvről, és elég pontosan észrevették, hogy Harari összekeveri az ösztönök kielégítését a boldogság fogalmával. Legtöbb problémája a boldogsággal van egyébként, nem igazán érti. Éppen ezért nem elvetendő az a felmerült kritika, hogy „az ember azáltal, hogy ösztönlényként funkcionál és az ösztöneit elégíti ki, dehumanizálódik.”
Egy másik recenzióban kiemelik, hogy Harari „kognitív diszkomfortot” okoz olvasóinak, akár hisznek azokban a dolgokban, amiket „leleplez”, akár nem. Azt hiszem, ez Harari legfőbb és valóban pozitív célja, ez a kimozdítás, lehetőleg negatív, provokatív irányba. Önmagában ezzel sincs semmi gond, azzal már annál inkább, hogy miközben egyik kezével kidob mindent az ablakon – akár elfogadjuk ezt, akár nem – a másikban semmi sincs. Harari tudatosan – ne feledjük, hadtörténész elsősorban – zárkózik fel Machiavelli és Richelieu bíboros mellé. Előbbi mindössze annyit mondott, hogy „a világ a huncutoké”, az utóbbi azt mondta, hogy „a huncut én vagyok”. Harari tovább megy, és azt mondja: „mindenki huncut.”
A humanizmust huncutizmussal váltja fel.
Mit jelent az, hogy „mindenki huncut”? Körülbelül azt, hogy az ember nem más, mint sejtek és atomok véletlenszerűen összeállt egésze, nincs lélek és nincs szellem, mindenki meg van tévesztve, minden ember áldozata a nagy közös képzelgésnek, mint amilyen az isten, a pénz vagy a különböző népek. Ebben sincs semmi új, már Richard Dawkins hosszan értekezett arról, hogy isten is egy mém, de erről és a mémekről itt olvashatnak bővebben.
Az emberiség egyetlen célja a megistenülés lehet, vagyis az „örök élet és az ingyen sör”, a „haszontalan tömegeknek”, ahogy Harari fogalmazza meg az emberiség többségét, pedig nem adhatunk mást, mint számítógépes játékokat és drogokat, hogy el legyenek addig is.
Természetesen sarkítok, bár a fentebbiek szóról-szóra elhangoztak szerzőnk londoni előadásán, de a sarkítás Harari eszköze valamennyi könyvében, aminek része, hogy érzékletes példák ezreivel bombázza olvasóit. Ez a huncut huncutsága. Létezik a szellemtudománynak az az ága, amikor a világot egyetlen aranyfonál mentén nézi, s mindenhol-mindenben azt látja. Például megírhatnánk az emberiség történetét a humor felől, ahogyan azt a Képregényes világtörténet teszi, mindent és mindenkit kinevetve. Utóbbi alig különbözik a Harari egykulcslyukas olvasatánál, melynek semmi más célja nincs, mint hogy alátámassza saját, nem csekély, tudományos gőgből fakadt elképzeléseit, amely az embert, az ént, a lelket, és bármilyen metafizikai vagy transzcendens tapasztalatot egészen egyszerűen semmibe vesz, leginkább a képzelet birodalmába utal.
Miért?
Miért „jó” ez?
Azért mert, ha nincs ember, csak faj (homo sapiens), nincs lélek és nincs semmi valóság fölötti, akkor mindent meg lehet tenni. Harari műve – kimondva-kimondatlanul – felmentés a lelkiismeret alól, sőt, konkrétan azt állítja, hogy nincs is olyan, hogy lelkiismeret, ez csak különböző véletlenek folytán létrejött megszokás, képzelet szülötte valami, amit a társadalmi, történelmi, biológiai okok hoztak bennünk létre.
Nagyszerű.
Javaslom, hogy tudományos szempontból – hiszen az minden tettet igazol – adjunk igazat Hararinak és vágjuk le a fejét – vigyázat: fikció! -, hiszen – ő maga mondta – hogyha felvágjuk akkor nincs ott más, csak sejtek, nincs ott sem emberi jogok, sem lélek, majd tegyük rá egy gépre és adjunk neki esélyt, hogy örökké éljen. Vajon mit fog látni a híres történész? Mindenekelőtt legalább olyan kellemetlenül fogja magát érezni, mint az emberiség a Hawking által képzelt jövőben a Marson. Végül pedig azt fogja látni, hogy maga az emberiség is egy képzet csupán, s valójában egyének vannak, akik megmagyarázhatatlanul viselkednek időről-időre, s ezekre a megmagyarázhatatlan viselkedésre nincs más válasz, csak az, hogy lélek és lelkiismeret. Azt fogja látni, hogyha a világból kivesszük ezt a lelket és a lelkiismeretet – nevezzük azokat akár tudatnak vagy sílának, ahogy a buddhizmus teszi -, nem marad más, csak a színtiszta pokol és szenvedés.
Végül még egy személyes észrevételem van. Hararinak, csakúgy, mint nekem, nagyon fontos a vipassana meditáció, ez segítette munkájában, megvalósításában, köszönetet is mond Goenkának egyik könyvében. A vipassana meditációk végén van egy közös gyakorlat, a metta, ami az önátadó szeretet és együttérzés meditációja. Úgy érzem, hogy bármennyit meditált Harari, könyveiből süt a metta hiánya, vagy az, hogy ő ezt sosem vette komolyan. A vipassana képes felszabadítani az emberben rejlő rejtett értékeket, képességeket, de mindez semmit sem ér a síla, vagyis az erkölcs és a metta, vagyis a szeretet nélkül. Szerzőnk köszönte szépen a vipassana pozitív hatását, de az együttérzésből és a szeretetből embertársai iránt nem kér, legalábbis könyvei alapján nagyon úgy tűnik, hogy ezt igen sajátosan értelmezte és
Harari tökéletes ideológiát adott a modern zsarnokok kezébe.
Hiába nagyon okos valaki, ha nincs benne együttérzés, sosem lehet teljesen saját maga és a közösség hasznára, végképp nem érheti el a megszabadulást, amely végül is a vipassana célja, csak az egó és az önzés egy újabb megvalósításához lesz elég, amiből meg már bőven van elég az emberiség történetében.
Mert végül is mit leplezett le Harari? Hogy Isten halott? Nietzsche óta tudjuk, s mégis itt van velünk. Hogy nincs lélek? Mégis az egész emberiség nagy része különböző lelki betegségekben szenved.
Hangsúlyozom, hogy egyetlen dolog van, ami egyébként elméletének alapja, s amit nem győz elkenni, elmismásolni Harari, ez pedig az, hogy az emberiség nem csupán egy homogén faj, hanem végtelen sok különböző egyén és egyéni megvalósítás múltban és jelenben. Igaz, hogyha az ilyen elméletek aratnak diadalt világszerte, akkor egyre kevésbé lesz jelen az ember a jövőben.
Yuval Noah Harari, Cím: Sapiens, Kiadó: Animus Kiadó, Kiadás éve: 2017, Terjedelem: 384 oldal, Ár: 4980 Ft, Szerző: Yuval Noah Harari, Cím: Homo Deus, Kiadó: Animus Kiadó, Kiadás éve: 2017, Terjedelem: 368 oldal, Ár: 498
