Éjfél előtt ültem a monitorom előtt és vártam a három nap múlva induló malagai járatom törlésének visszajelzését. Már minden odaveszett előtte és utána is, de ez az egy gép beragadt, s ha nem törlik legkésőbb éjfélig, akkor vagy repülünk, vagy sok pénzt kapunk. Megérte várnom… Unalmamban az ókori Római Birodalom itinerarióit kezdtem olvasgatni, amelyek szerint a Hispánia – Aquinqum táv, alig pár hetes utazással megjárható, még gyalogosan is és öreg pannóniaiként tudtam, hogy onnan a célállomásunk Kisoroszi, csupán egy napi járásra van… szóval ekkor megláttam egy Péterfy posztot a falamon az én Kisoroszimban tartandó írótáborról, ahova várják a jelentkezőket és nagyjából ekkor múlt el az éjfél is, cancel nélkül…
Egyszerre túl sok input ért a három hónapos karanténom után. Az együgyű olvasói allűrjeim, valamint az írástól és általában az irodalomtól is több parszekes távolmaradásom ellenére, egy akkora ezo-tévés, démonűzést túlélő eufória szabadult fel bennem, hogy simán elhitettem magammal, nincsenek véletlenek, így bejelentkeztem gyorsan a táborra.
Nincsenek véletlenek
Mint láthatja bárki, nem lettem pár nap alatt Gabriel García Márquez, de legalább már tudom, hogy attól még írhatok, sőt írni kell és nem árt tudnod, hogy hol baszod el, mert elbaszhatod. Különösen akkor, ha magadba mélyedve titkon még vállon is veregeted önmagad az esti magányos borozgatásod közepette, és mindenkinél jobban tudod, hogy de kurvajó vagy… És ez most nem valami Coelhós önismereti tréning, a biblia szürke ötven árnyalatából szürcsölgetve, hanem teljes és totális pragmatika. Ahhoz, hogy jót írj, nem kell messzire menned, de ahhoz hogy jó író légy, nekem úgy tűnt, nem garancia a tehetség, mindenképpen szükség van pár profi arcra a szerkesztőktől a nyomdáig, és azon túl is, sőt ami azt illeti, azon túl csak igazán…
Példának okáért, én is túl vagyok az első könyvemen, ami miatt kaptam jót is rosszat is, mert annak ellenére, hogy tök üres lett, csak belecsúszott két helyesírási hiba. A tudományos publicisztikai karrieremről pedig sokat elárult az a tény, hogy az üres könyvem többet volt lehivatkozva, mint az összes tudományos cikkem együttvéve. Mi több, vették mint a cukrot, mert egy időben kiváló ajándéknak bizonyult a kiállítása pillanatában elévült diploma mellé. Szóval én vagyok talán az egyetlen olyan ember, akit értek irigy pillantások még egy tök üres könyv miatt is és akkor még nem beszéltem a katasztrofális felolvasóestemről. A bugyuta esetem talán rámutat arra, hogy az említett azon túlnak, milyen nagy súlya lehet a sikerben, ha egy üres könyvvel is el lehet érni valamit, még akkor is ha most speciel csak egy újabb üres könyvben tudnám sikereimet összeszedni.
A big picture tehát, hogy egy csodás mű se végezze az olvasatlan könyvek poklában, mint ahogy az író se áldoztassék fel la art pour l’art a művészet oltárán. A tábor feladata pedig igazából ez volt, vagyis ha elbasztad, bátran merd helyre tenni és ne parázz…
A tábor esti szeánszai a tehetség, vagy a szorgalom mellé nélkülözhetetlen további tennivalókról szóltak, részben nyilvánosan (remek előadások nézhetők meg az eseményről alább), részben pedig zártan, mert ha élő lett volna minden, most menne a balhé és a kikéremmagamnak, mindannak ellenére, hogy mindenki tudja azt amit tud a hazai könyvkiadás ellentmondásairól, de akkor ez maradjon a tábori titkom.
A helyzet tehát nem egyszerű, de nem is lehetetlen, még ha úgy is tűnik, hogy mézzel van felöntve a medence és abban kéne pillangózz Hosszú Katinka mellett. Mondjuk nekem könnyű dolgom volt, mert a tíz éve készülő sci-fimmel eddigi is csak másokat idegesítettem, a többség azonban ide kész anyagokkal és komoly tervekkel érkezett, és sokuk már túl volt élete első kiadott regényén is, s így utólag belegondolva is hálás lehetek, hogy nem lett a jelentkezésem a „komolytalanság” kockázata miatt visszadobva.
A tábor kötelező novellaíró feladatának elkészítésekor jöttem rá, hogy nem tudok leállni és egyszerűen ki kell mondjam magamnak, hogy kész és nincs tovább és már azt is tudom, hogy a tanulságokon sem kell rugózzak. Szóval leállok és inkább kitérnék a tábor objektívebb elemeire, pár pontba szedve:
Kaja: kiváló, életemben először ettem vegetáriánus székely-káposztát, ugyanis az eseményen a vegákra is gondoltak!
Pia: a rendezvény helyszínén csapolt meggysör is volt és akinek ebből nem világos a mondanivalóm az olvasson több Hunter S. Thompsont.
Társaság: változatos és irtó kedves, – ami a sokéves menedzsermorálban történő vergődésem után, amely szerint ha egy nő kilenc hónapig hord ki egy gyereket, akkor kettő feleannyi idő alatt – egészen üdítő élmény volt.
Előadók: mind-mind őszinték és profik. A sorrend fontos, mert a korábbi irodalmi élményeim Magyarországon – a középsuliban egy óra alatt kapott három elégtelenem után – legtöbb esetben a magaslóról hencegő, traumás pozőrök siránkozásáról szóltak, ami erősen rontotta a sikerük hitelességét előttem, de minimum kérdőjelessé tette az erről alkotott fogalmak alkalmazását, mert akármit is hittek és hisznek sokan, sok országban élt, messziről jött emberként mondhatom, hogy nem az a siker, ha élvezed a sínek közötti tangót és meg vagy győződve a posztmorten elévülhetetlenségedben.
Oktatók: Péterfy-duó, akik már csak azért is szimpatikusak voltak, mert tudják mi a dörgés és nem is titkolták.
A szomszédokból megszokott summás moralizáló befejezést kockáztatva azt mondhatom, hogy kiváló tábor volt, még nekem laikusnak is, így csak halovány sejtésem lehet, hogy a hozzáértőbb résztvevőknek milyen hasznos lehetett.
Elhangzott nyilvános előadások a táborban
Beszélgetés Mészáros Sándorral, a Kalligram kiadó igazgatójával
Beszélgetés Nádor Zsófiával, a Libri, Jelenkor szerkesztőjével
Beszélgetés Szeifert Natáliával
Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal