Az egészségügyi ellátás rendszeréről régóta tudjuk, halljuk, hogy a szakadék szélén áll, összeomlás fenyegeti. Néhány hete azonban úgy tűnik, végképp vége ennek az „optimista ” álláspontnak. A dolgozók és betegek egyöntetű véleménye, hogy ez már nem a szakadék széle, hölgyeim és uraim, benne vagyunk. A megoldhatatlannak tűnő helyzet mégsem megoldhatatlan: széleskörű társadalmi összefogásra hívnak a szakmabeliek minden civilt, hiszen ez egészségügy közös ügyünk. A jelenlegi állapotokról, a konkrét problémákról és a május 12-re meghirdetett nagyszabású demonstrációról Kiss Lászlóval, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnökével beszélgettünk.
DRÓT: Hetek óta zajlik a fekete szalagos mozgalom az egészségügyi dolgozók körében, mi ez tulajdonképpen?
KISS LÁSZLÓ: Most valami olyasmi történik, amit eddig nem láttunk, ugyanis most eljött az a pillanat, amikor ágazatban dolgozók jelzik, hogy nincs tovább, a helyzet tarthatatlan, egész egyszerűen
a betegbiztonság, a teljes magyar egészségügyi ellátás működőképessége van veszélyben.
DRÓT: Akár betegként, akár csak tájékozódó civilként mindnyájan találkozunk a problémákkal – hiszen nagyon régóta hallunk róluk. Mi a valóság? Mik a legégetőbb problémák?
K. L.: A mindenki által ismert alacsony bérezésen túl az egyik legnagyobb probléma a szakma kiürülése. Ennek egyik oka, hogy nincs utánpótlás, a korábban jól működő képzőrendszert szétverték, nincs életpálya-modellünk,
a fiatalok számára az egészségügyi pálya semmiféle jövőképet nem tud felmutatni,
a szakmánk elöregszik és a távozó dolgozók helyére nincs jelentkező. A másik oka az elvándorlás, amit egyre többen választanak, hiszen a magyar egészségügyi dolgozók mindenütt keresettek a világban – a korábbi kiválóan működő képzés miatt – sőt, már az arab országokba kifejezetten magyar szakembereket toborzó iroda is működik. A legtöbben itthon szeretnének dolgozni, mégis, aki teheti, elmegy, mert megélni/élni is akar.
DRÓT: Az alacsony bérekről valóban sokat hallunk, mik a konkrét számok?
K. L.: Egy pályakezdő ápoló nettó 90-100 ezer forintot keres. Az egészésgügyi alapellátásban dolgozók átlagkeresete havi 140 ezer forint. Ebből nem lehet családot eltartani, vagy akár csak a hétköznapi megélhetést biztosítani, ezért minden kolléga másod- sőt, harmadállást vállal, én is közelről ismerem a helyzetet, az én családomban hárman dolgozunk az egészségügyben. Sokan csak hetente egyszer találkoznak a családjukkal, a többi napot a különböző állásaikban töltik.
Túlhajszoltak vagyunk, nagyon elfáradtunk, kevesen vagyunk
és attól félünk, hogy ki fogunk esni a rendszerből.
DRÓT: Az, hogy kiürül az egészségügy, mit jelent pontosan?
K.L.:
Jelen pillanatban 24-26 ezer ápoló hiányzik a rendszerből. A szükséges létszám egyharmada.
DRÓT: Ez elképesztő szám…
K. L.: Igen, ez már a betegbiztonságot veszélyezteti. A mostani összefogás tehát nemcsak a munkavállaló érdekében zajló harc, hanem a teljes társadalom érdekében, hiszen az emberek nálunk születnek, nálunk halnak meg és közte ott van egy teljes élet, számos ponton találkozunk. Hogy a munkánkat el tudjuk végezni, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást tudjuk nyújtani, mindnyájunk közös érdeke.
DRÓT: Tehát a civilek és eü-dolgozók összefogásáról is szólnia kéne a május 12-ére tervezett demonstrációnak?
K. L.: Így van. A mi munkánk nem engedi meg azokat a lépéseket, amiket más szakmákban dolgozók megtehetnek.
Mindig megfordul a fejünkben a sztrájk gondolata, de végül sosem tesszük meg.
Mi nem szüntethetjük be a munkát, ez lelkiismereti kérdés. Most először adódott egy olyan lehetőség, amiben széleskörű társadalmi összefogással érvényesíthetjük a jogokat – a civilek a tisztességes betegellátáshoz, a munkavállók a munkavégzéssel kapcsolatos jogaikat.
DRÓT: A FESZ mint érdekérvényesítő szervezet 2011 óta működik. Miért jött létre?
K. L.: Az a hiányérzet hívta életre, hogy az ágazatban jelenlévő szakszervezetektől nem kaptunk valós jogvédelmet, jogsegélyt, a képviselet nem a munkavállalók elvárása szerint érvényesül, voltak/vannak ugyan lépések, de nem megnyugtatóak. A FESZ alapítói mindannyian a betegágy mellett, körzetben, kórházban, mentőknél, műtőben, az alapellátásban hosszú évek óta lelkiismeretesen dolgozó munkavállalók, célunk pedig az, hogy valódi képviselete legyünk a munkavállóknak, és közösen keressük a megoldásokat.
DRÓT: Május 12-én két menet is indul Budapesten. (Az eseményhez itt lehet csatlakozni a Facebookon.)
K. L.: Igen, az egyik az Őszintén az Egészségügyről akciószövetség szervezésében, a Clark Ádám téren gyülekezünk 16:30-kor, a másik a MESZK megmozdulása, a Hősök teréről indul. A két menet találkozik, tehát bárki bármelyikhez csatlakozhat. Fontos lenne a civilek részvétele, ahogy az esemény neve is mutatja:
Értetek, Értünk, Veletek!
– a közös ügyünkért kell most lépéseket tennünk.
DRÓT: Ha most sikerül elindítani egy pozitív folyamatot, annak mikorra várható eredménye?
K. L.: A dolgozók várnak egy gyors hatást, amely érzékelhetően jelentkezik a jövedelmekben és várják a munkakörülmények javulását, a képzési rendszer rendbetételét, mely nélkül nem várható utánpótlás. Ha minden a legjobban alakul és meghallgatásra találnak a követeléseink, akkor is legalább 5-6 év, mire beérnek az intézkedések. Túl vagyunk az utolsó pillanaton is, nem várhatunk tovább.