A balatonfüredi P.S.E.U.D.O. kiállítás megnyitója

A Fehér Vera, Budavári Csaba és Hegedűs Ákos/morpho, a P.S.E.U.D.O. alkotócsapat tagjainak munkáiból rendeznek kiállítást Balatonfüreden, a Kisfaludy Galériában. A Magyary Ágnes és Weiner Sennyey Tibor szövegeivel kiegészülő tárlat megnyitóját 2024 június 20-án 17 órakor tartják.

Mit kezdjünk a valósággal, ha a szemünk láttára törik végtelen számú darabra? Mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy több, egymást kizáró igazság létezik egyszerre? – veti fel a kiállítás kurátora, Haynal Ákos, aki szerint a médiát uraló zajban eltűnnek a viszonyítási pontjaink, figyelmet pedig csak a szenzáció kaphat.

E problematika köré épül a P.S.E.U.D.O. alkotócsapat kiállítása. Három fotográfus, A Fehér Vera, Budavári Csaba és Hegedűs Ákos/morpho, valamint két író, Magyary Ágnes és Weiner Sennyey Tibor egymásra reflektáló fotográfiái és írásai a különböző valóságok megalkotásáról szóló diskurzushoz kapcsolódnak.

A kiállítás megtekinthető a balatonfüredi Kisfaludy Galériában és digitális változatban a DRÓTon itt.

 

P.S.E.U.D.O.

Photographical Stories of Elements and Unity of Dull Objects

Fényképes történetek az elemekről és az unalmas tárgyak egységéről

A kiállítás kurátora Haynal Ákos

 

Muszáj történeteket alkotnunk. Mindenki nagy mesélő csak nincs tudatában, mert amit mesél, azt maga is valóságnak fogja fel. Egyszerűen így vagyunk összerakva. Evolúciós kényszerünk, hogy okokat találjunk, mert ha nem, a világ kiszámíthatatlanná válik, nem érezhetjük biztonságban magunkat benne. Nyilvánvalóan többnyire jól csináljuk, hiszen itt vagyunk ebben a térben és eszmét cserélhetünk egymással. Azonban ember mivoltunkból fakadóan ez a jó rendszer, amit agyunkkal és testünkkel képviselünk, elég sokszor becsap minket, rendszerhibákat mutat. Döntéseink és ítéleteink korántsem a jéghideg racionalitás mentén születnek, bármennyire is ezt várjuk el vagy ezt képzeljük magunkról. Nem tudjuk számba venni, hogy mennyi minden befolyásolja döntéseinket a napszaktól elkezdve, az éhségünkön át, a kultúránkon és személyes kötődéseinken keresztül, megannyi kisebb nagyobb tényező, amely öntudatlanul épül bele személyiségünkbe. Manapság pedig hihetjük azt, hogy az a normális, amit mi közvetlenül tapasztalunk, hiszen a digitális forradalomnak köszönhetően könnyedén menedzselhetjük az életünket úgy, hogy nem találkozunk emberekkel.

Ebből következik az, hogy a körülményeink sokfélesége és korunk kommunikációs vívmányai miatt – nyilván egyébként sok áldásos hatásuk mellett – megannyi valóság születik. Ezek a valóságok és igazságok gyakran szöges ellentétben állnak egymással és ezt igen nehéz feldolgozni az emberi elmének, hiszen muszáj olyan történetet alkotnunk, ami egybevág a mi valóságunkkal. Sokan feltették a kérdést, hogy miért nem a tudomány, hanem sokkal inkább az ostobaság terjed az interneten. A megfejtés egyszerű. Az emberek nem a tudást, hanem saját meggyőződéseik pilléreit keresik. A kommunikációs forradalomnak és a közösségi médiának köszönhetően pedig mindenki úgy találhatja meg a meggyőződését, hogy közben nem kell tudomást vennie a másikéról. Nincs szükség kilépnünk az utcára, hogy befizessük a csekkjeinket és mondjuk, összefussunk a szomszéd nénivel. Vásárlásainkat érintésmentesen és online végezzük és könyvtárba sem nagyon megyünk, hiszen alig van olyan tudás, ami ne lenne fenn a neten és ezt persze örömmel vesszük, mert nagyon kényelmes. A közösségi terek azonban szűkülnek, így megfosztjuk magunkat attól, hogy más emberek valóságával találkozzunk, infantilis módon önmagunk központjaivá válunk, ami láthatóan pusztítóan hat általános kedélyállapotunkra, közösségi, politikai életünkre.

A negatív gondolatok után viszont jöjjön egy pozitív, ha mégoly halvány is. Csak úgy juthatunk egymás valóságához közelebb, ha elkezdünk érdeklődni egymás iránt. Van egy olyan rendkívül idealista elképzelésem, hogy az elidegenedésnek lesz egy olyan foka, amikor az emberi psziché nem tud tovább hátrálni, ezért, miután menthetetlenül társas lények vagyunk, kénytelenek leszünk elszakítani tekintetünk a monitorokról és egymás felé fordulni. Az AI szemében, bárhogy is hízeleg neked, soha nem leszel értékes lény és ezt te is tudod legbelül.

E kiállítás a fenti gondolatok mentén született. Mint Weiner Sennyey Tibor a táblákon olvasható művében fogalmaz: „Itt kérem, egy kiállítás van, ahol három fotós és két író arra tett kísérletet, hogy megmutassa, mennyire megfoghatatlan lett a valóságérzékelésünk. Hogy semmi sem az, aminek látszik.” És hát tényleg erről van szó.

A kiállítást valóban öt alkotó, az átlagosnál lényegesen nagyobb együttműködésben hozta létre és került egy szellemi térbe a fizikain kívül, hiszen az itt látható fotográfiák és olvasható szövegek direkt módon utalnak egymásra, táplálkoznak egymásból és összefűzik az alkotásokat, szövevényes rendszereket, újabb dimenziókat nyitnak az értelmező elme számára.

Magyary Ágnes és Weiner Sennyey Tibor az alkotásokkal és egymással is párbeszédben álló szövegei a narratívák felajánlásán túl alkalmat adnak vissza-visszatérni a képekre, időt nyernek nekik, hogy elidőzhessünk rajtuk egy olyan világban, ahol egy fotó befogadására kevesebb, mint 3 másodpercet szánunk.

A Fehér Vera a Kiskun Párducról készült fotósorozata a hit utáni vágyról beszél, miközben sok megtörtént esetet gyúr egybe, alkot mítosszá és így válik valóságossá.

Ha az idő nem létezik, viszont végtelen párhuzamos univerzum meg igen, márpedig egészen komoly tudósok állítják ezt, akkor Budavári Csaba Pseudo című sorozatának témái máris nagyon életszerűnek hatnak, amelyek mind arra sarkallnak, hogy szokatlan látószögekből csodálkozzunk rá a dolgokra és az alkotásaira.

Hegedűs Ákos/morpho Milán világa című sorozata a digitális forradalom elmére és társadalomra gyakorolt hatásait vizsgálja egy Asperger szindrómával élő fiú szemüvegén keresztül.

Az alkotások egyszerre mutatják meg a különböző pseudo valóságokat és ezek születési mechanizmusait, miközben elfogadják azt, hogy a realitás alig meghatározható egy olyan rendszerben, ahol az igazság vált a hazugság mozzanatává.

Ám, ha ennyire bizonytalan a valóság eljátszhatunk vele, elgondolhatjuk a legkülönfélébb módokon és így megvizsgálhatjuk saját magunkon a realitás képzésének különös trükkjeit, melynek révén talán közelebb kerülünk saját magunkhoz is.

A Pseudo realitása azzal kezdődött, hogy öt alkotó összefogott, és létrehozott egy sok elemből álló alkotáscsoportot, és ezzel a kiállítással folytatódik, amely közös alkotásra hívja a látogatókat, hogy együtt kaphassuk magunkat rajta a történetünk kreálása közben. Szóval játsszunk és leplezzük le magunkat, hátha így közelebb kerülünk egymás valóságához.

Balatonfüred, 2024. június 20.