Pedig létezik a bájos OJD is. Na, nem kell megijedni, a Swedenborg kávéház követi a korábbi nyelvi hagyományokat, csak sokkal kevésbé elrettentő mennyiségben, mint az Alkalmi mesék idegbeteg fölnőtteknek című kaján, pornográf szöveggyűjtemény. A Swedenborg Kávéházban ugyanis feltűnik egy egészen finom szál puttókkal meg ámorkákkal („…Ágnes válla mögül apró, pajkos Ámorok röppentek föl”).
A kellemesen giccses, meglepő, ugyanakkor édeske sorok hatása nem marad el, az olvasó lányos zavarában irulni-pirulni kezd a bűbájtól, elfelejtve, hogy ugyanannak az írói kéznek a teremtménye a regény minden sora, puttóstul.
Ezen a ponton elmerenghetnénk e csodálatos jelenségen, de sajnos idejekorán betolakszik a képbe egy kövér, sok mindent megélt bölcsész professzor, akinek az életfilozófiája az olvasás mellett a földi gyönyörök hajhászásában, elsősorban ivásban és nőzésben merül ki, aki bőszen biztatja erre tanítványait is. Kiváltképpen Jausst, a főszereplőt nem kell túl nagy hévvel noszogatni, hamar beletanul a mesterségbe. Jauss és két másik ifjú titán társa így éjt nappallá téve dorbézol. S nők tekintetében az apácalelkületű irodalomkedvelőket sem kímélik, ocsmányságokba torkolló „zsoltári” műveik felolvasásával tartanak irodalmi esteket, és – egyéb önpusztító, vagy csupán jellegtelen időtöltések mellett – napokig tartó démoni, számítógépes kincskereséseiknek is tanúi leszünk. A szereplők élete ugyanis csakhamar teljesen sivárrá válik sorozatos szerelmi csalódásaik miatt, így inkább a háromtestőri létfelfogást választják maguknak az éppen színre lépő hölgyeményekkel kapcsolatban: egy mindenkivel, mindenki eggyel.
Ezért igen erős a regényben megjelenő és mindvégig fontos szerepet betöltő plátói hölgyideál képe, ami helyenként, a szó legnemesebb értelmében, angyalivá varázsolja a szöveget. Egy Ágnes nevű fehérnépről van itt szó, akit földi veszélyekkel szemben a korábban már említett duci puttócskák védelmeznek nyilacskáikkal. Ágnes maga is egy égi tünemény, akit Jauss halálosan szeret, annak férjét pedig halálosan szeretné eltenni láb alól. De mindhiába, Ágnes tisztességes asszony, így
a szereplők lezüllése a végsőkig folytatódhat.
Jauss jogosnak érzi, hogy minden módon feledje az elérhetetlent, ha már az általa bérelt balfék bérgyilkos miatt a férj mégsem tűnt el az élők sorából.
OJD ügyesen keveri regényében a rózsaszín és a szürke ötven árnyalatát.
Magával ragadó mű ez, élmény olvasni. Egy percig sem hisszük persze, hogy szerelmes lányregényről lenne szó, nem is holmi szappanoperaparódiáról. Komolytalannak, egyszerűen csak fordulatos történetfolyamnak, látszólag nem túl mélyenszántó szöveghalmaznak vegyük inkább, amely azért közel sem üres locsogás. A Swedenborg kávéház csalódásaink miatti bolondos, furcsa haláltusáját láttatja velünk.
Orbán János Dénes játékossága révén mesterien vázolódik, hogy az életnek, bizony, – szerinte – nem sok értelme van, talán csak a szerelem meg az irodalom, de azok (pláne együttesen) még semmi jót nem hoztak eddig senkire. Ismétlem: szerinte. Ez ismét beigazolódik, és bár nevetséges a műben a sok halál, mégis úrrá lesz rajtunk egy megmagyarázhatatlan, szívszorító érzés. Ami pedig plusz, hogy OJD puttók társaságában is OJD. Sőt, lehet, így még Ojédébb.
Orbán János Dénes: A Swedenborg kávéház, Athenaeum, Budapest, 2015, 228 oldal. Portréfotó: Szentes Zágon.
