– Sokat kell rajzolni, azt mindenki tud!
– Én sajnos csak pálcikaembert.
– Miért és szerinted én?
Így hangzott első beszélgetésünk Angelikával, amikor megálltunk a rajzai előtt, hogy kifaggassam arról, hogyan és miért születtek. A volt street art-os Nem tartja magát „hivatásos” művésznek. Firkákat gyárt, hobbiból. Akkor én is csinálhatnám?
„Két évig dolgoztam a Corvintető ruhatárában, és ez alatt készült el ennek a kiállításnak az anyaga. A tömeg bulizni általában csak egykor érkezett, nekünk viszont már este 10-re ott kellett lennünk a munkahelyen. Három óra alatt rommá tudtam rajzolni magam. Pincérblokkra. Ilyenekre készítettem az eredeti rajzokat” – mondja az alkotó, aki amellett, hogy rajzol, PR-osként, és programszervezőként dolgozik.
„Nekem nincs képzőművész végzettségem vagy képzettségem, magamtól tanulok. Ez a hobbim, bár már volt, hogy terveztem színházi plakátokat is és kaptam érte pénzt. Ezek firkák. Szimplán. A képregény és a karikatúra között egyensúlyozva próbálom szerethetően kifigurázni az embereket.”
A történetek adják magukat egy éjszakai helyen, Angelika pedig rajzban sztorizza el őket, megmutatja,
milyenek is vagyunk, alkohol és egyéb tudatmódosítók gőzeiben ténferegve. Minimalista társadalomkritika, street art-os sehová be–nem-sorolhatósággal.
Ahogy a rajzoló elmondta, az volt az igazi célja, hogy megszabaduljon a firkáktól, mert már nem akarta őrizgetni őket a fiók mélyén. „Amikor felhívott a Méter programszervezője, úgy gondoltam, hogy ez egy remek lehetőség lesz arra, hogy kidobáljam mindet a falra és ne a fiókban porosodjanak.”
– Két korsó ászokat, légyszi – nem kell sietni, van időm, megvárom.
– De ez itt egy ruhatár, szerinted lehet itt sört kapni?
– Nem baj, jó lesz az üveges is! – szólt a fogasokon elmélázó tekintettel a vendég. Csak egy a sok sztori közül, amik nap-mint nap megestek a Corvintetőn. De órát lehetett igazítani a már javakorabeli vetkőzős macához is, aki a buli tetőpontján mindig melltartóban kezdett el táncolni, a kidobók pedig mindig kivezették. Menetrendszerűen. „Már azt a véleményt is megkaptam, hogy egyszer meg fognak verni, ha valaki felismeri magát valamelyik firkán.”
A megnyitón megjelent pár arc, akik szerepelnek a rajzokon. Zsófi, aki szerint a lányok csillagporból vannak, vagy Gergő, aki szerint csak azért nincs férfiművészet, mert az legalizálná a nőművészetet. Mindenki pellengérre van állítva: a diáklányoktól a multi középvezetőjéig.
A rajzok ugyan a Corvintető szubkultúráját mutatják be, de ehhez hasonló dolgokat láthat bármely más szórakozóhely ruhatárában ülő alkalmazott is.
„Ez egy gyorsan változó közeg, de az értelmi színvonal ugyanaz.
Bármelyik ruhatár előtt állva egy idő után ugyanolyan hülyék lesznek az emberek. A felszabadultság az, ami megváltoztatja az embereket, na és persze a drogok.”
Kérdés persze, hogy a karakterek kifigurázása, vagy a gegek elegendőek-e? Ráadásul olyan szituációkban, amelyek magas labdát adnak és amikor mindenki egy kicsit meg van bolondulva. Az olyan egykockások pedig, mint a Kati (24), vagy Flóra (19) persze egyáltalán nem viccesek, inkább elgondolkodtatóak. A partykultúra túlcitromozott tortaszeletét kapjuk a szánkba.
