Pénzes Kincső, DRÓT: Mikor kezdtél el írni?
Magyary Ágnes: Gyerekkoromban. Ez nyilván ez egy kicsit furcsa válasz, mert hogy az ember gyerekkorában nem igazán tudja, mi az írás, hogyan kell egy történetet megalkotni úgy, hogy azt később novellának lehessen nevezni. Az iskolában biztattak a tanáraim mondván, érzékem van az íráshoz.
Pénzes Kincső, DRÓT: Amikor már „nagyobb lettél”, akkor volt olyan, hogy észrevetted, hogy ugyan nem is tudatosan, de alkalmaztad valaki másnak a stílusjegyeit, akitől nagyon sokat olvastál?
Magyary Ágnes: Sok szerző volt hatással rám, de szerintem egyéni stílusom, hangom van, sosem utánoztam senkit.
Pénzes Kincső, DRÓT: Mikor jött el az a pont amikor azt érezted, hogy ezt az írást karrierként vállalnád?
Magyary Ágnes: Írás, mint karrier?! Ennél rosszabb ötlete az embernek nem is lehetne. Ha valaki karriert akar, az inkább gondolkozzon valami másban. De komolyra fordítva a szót, azt hiszem, mindig is ezt akartam csinálni. Ez nem elhivatottság, ez őrültség.
Pénzes Kincső, DRÓT: Mennyire alkottad a most megjelenő könyvedet, a Testodüsszeiát, amelyet a DRÓTon sorozatban olvashattunk korábban, terápiás vagy netán edukációs szándékkal
Magyary Ágnes: Nem áll szándékomban tanítani senkit, és ha ez mégiscsak bekövetkezik, az nem az én érdemem. Amikor könyvet akarunk írni, mindig kényszeresen eredeti ötletekben gondolkodunk. Azt tartjuk eredetinek, ami extravagáns, vagy amiről azt gondoljuk, hogy más nem írta meg. Ami persze nem igaz, mert nyilván körülbelül százezerszer megírtak már minden témát, minden formában. De ennek ellenére megszállottan eredetiek akarunk lenni.
Megjelent pár évvel ezelőtt egy esszékötet, Irene Vallejónak a Papirusz című könyve. Ez a világsikert aratott mű egy rém egyszerű ötletre épül: a könyvről beszél benne a szerző. A könyv, mint fizikai entitás, a könyv, mint szellemi termék.
Ennél egyszerűbb ötletet ki sem lehetne találni. Ráadásul a szerző klasszikafilológus, tehát nagyon jól ismeri az ókori görög-római irodalmat, és ebből indul el, ebből építi fel a kötetet.
Ettől lesz jó, ettől lesz működő ez az esszé, hogy ez a két dolog találkozik: az egyszerűség az alapos ismerettel, a tudással.
Elkezdtem gondolkozni, hogy mi az, amit én ismerek nagyon jól és legalább ennyire triviális, mint a könyv. Így jutottam el arra: ez a betegség.
Pénzes Kincső, DRÓT: Miért most érezted azt, hogy most jött el így a megírásának az ideje? Ebbe közre játszott az, hogy 2022-ben kaptad meg a diagnózist?
Magyary Ágnes: Igen, ez mindenképpen egy jó dramaturgiai fordulat.
Pénzes Kincső, DRÓT: A borító egy téli erdő a képe. Ezt te választottad ki?
Magyary Ágnes: Nem. Árvai Judit, az ő ötlete volt. Az előző könyvemnek is ő készítette a borítóját. A téli erdő fontos motívuma lett ennek a kötetnek. Az esszé elején szerepel egy sítúra leírása, erre később többször visszautalok. Árvai Judit ebből merített ihletett.
Pénzes Kincső, DRÓT: A könyvben gyakran felbukkannak bibliai témák, például Jób története. Mennyiben játszik szerepet a vallás, illetve a spiritualitás, ahogy írtad ebben az emberfeletti küzdelemben?
Magyary Ágnes: A bibliai történetek azért is kerültek elő, mert ókori szerzőktől származó idézetek vannak a fejezetek elején. Görög, római és bibliai idézetek. A szövegben igyekszem ezekre visszautalni.
Pénzes Kincső, DRÓT: A bibliai szereplőkön kívül Foucault nevét is sokszor lehet olvasni. Kiírtam egy idézetet a könyvből:
„Az utópikus test vágya abból fakad – mondom ezt már én – hogy az, ami adatott, az finoman szólva sem tökéletes. A tökéletes megalkotása pedig minden kor és minden civilizáció örökös vágya.”
Ez a vágy, amit itt leírsz, ez nyilvánvalóan egy elérhetetlen dolog. Miért szeretnék az emberek ezt a tökéletességet hajszolni?
Magyary Ágnes: Foucault-nak van egy érdekes esszéje a betegségről, a címe Az utópikus test. Ebben a szerző tükörbe néz, és meglátva beesett vállait, soványságát – magyarán meglehetősen rossz bőrben van –, arról kezd el elmélkedni, miképpen akarja az ember megalkotni a tökéletes testet.
Az említett idézet köré felépítettem egy egész gondolatmenetet.
Mit kezdünk a testtel? Mit gondolunk róla?
Hogy hogyan változik a testről alkotott elképzelésünk akár az európai civilizáción belül, hogy mi a fontosabb, a test vagy a lélek? Van amikor a lélek a fontosabb, valamikor a test a fontosabb. És hogy miért űzzük azt a vágyat, hogy tökéletes legyen a testünk?
De feltehetjük azt a kérdést is, hogy mi a szépségideálja egy adott kornak, az is nagyon sokat változik. Csak nézzük végig a 20. századot, hogy melyik korban mi számított szépnek? Elég változatos képet kapnánk.
Pénzes Kincső, DRÓT: Ma a Rajk Kollégiumban reggel ilyesmiről beszélgettünk az egyik sráccal. Megkérdeztem tőle, hogy őt volt-e hogy zavarta, hogy nem olyan magas. Mert, az emberekben benne szokott ez lenni, hogyha valaki magas, akkor arról az emberek asszociálnak a védelmezésére. Ő pedig mondta, hogy jó, jó, de már nem a dzsungelben élünk. És folytatta, hogy ahhoz képest, hogy ma milyen funkciókat töltünk be a nemünk alapján, hogy mondjuk a férfiaknál sokkal inkább lehetnének ideálisabbak a kis vékony, szemüveges srácok, akik mindig pötyögnek a laptopon. Ők a technológiai szakemberek, meg ilyenek. De azt, hogy a nőknél mi lehet ez, azt nem tudjuk. Nem jöttünk rá, hogy mi lenne a mondhatni funkció, ami ugye csúnyán hangzik, amihez alakulna a 21. század testképe.
Magyary Ágnes: Nem hiszem, hogy korunk férfi szépsége a nyüzüge, szemüveges férfi lenne. A szépségideál nem így változik. Susan Sontag A betegség mint metafora című könyvében arról beszél, hogy a XVIII. század végén a XIX. század elején divatos volt a sápadt, sovány külső – végeredményben a tbc-s kinézet, mert ahhoz egyfajta emelkedettség képzete társult. Milyen metafora kapcsolódik az alacsony, szemüveges férfihez?
Pénzes Kincső, DRÓT: Ez a vágyakozás szerinted hogyan működik a posztmodernben, ahol már nincsen feltétlenül valamilyen egységes megtestesülése a szépségnek?
Magyary Ágnes: Nincsen? Ebben biztosak vagyunk? Vagy csak mondjuk magunknak, hogy nincsen? Lehet, hogy nincs igazam, de én azért nem gondolom, hogy ne lenne. Hogy néz ki a mostani legsikeresebb hollywoodi színész vagy színésznő? Talán inkább többféle szépségideál van. A szerint, hogy ki miben hisz. A sportmániásak a kisportolt testet tartják szépnek, de közben divatos soványnak lenni, az eltökélt feministák a szőrös lábra esküsznek. Mondjuk ez utóbbi esetben kérdéses, hogy rajtuk kívül ezt még ki tartja kívánatosnak.
Pénzes Kincső, DRÓT: Szerintem ez nehéz kérdés, mert mostanában feljöttek ilyen trendek, amik elég csúnyán hangoznak, de sok nő olyan férfiakat tart Hollywoodban attraktívnak, akikre azt mondják, hogy úgy néznek ki, mint a „patkányok”. Mert ők nem esnek bele a konvencionális szépség kereteibe.
Magyary Ágnes: Na látod, de te is azt mondtad, hogy van egy trend. És még hány másik van?
Pénzes Kincső, DRÓT: Azért kérdeztem, mert mondjuk sokszor beszélsz úgy a testről, mint hogyha ez egy teljesen különálló, és tulajdonképpen nem is egy élő entitás lenne, hanem mintha ebbe kicsit beszorult volna az ember.
Magyary Ágnes: Nem vagyunk beleszorulva a testünkbe? Tudunk külön lenni a testünktől? Nyakig benne vagyunk. Nem tudunk nélküle élni. Ezért akarjuk tökéletesíteni a testet. Ha már tényleg bele vagyunk szorulva, akkor legalább legyen jó.
Pénzes Kincső, DRÓT: Szerinted tud ebből a kalitkából valami szabadulást jelenteni?
Magyary Ágnes: A halál. Az életben meg a képzelet.
Pénzes Kincső, DRÓT: Van egyébként olyan tevékenység, amikor az ember meg tud feledkezni erről a kalitkáról? Amikor nem olyan tudatos a saját testével?
Magyary Ágnes: Az alvás. Akkor nem vagyunk tudatában a testünknek. Bár érdekes, hogy még akkoris működik akaratunktól függetlenül a neurológiai rendszer, ami meggátolja, hogy öntudatlan állapotunkban leessünk az ágyról.
Pénzes Kincső, DRÓT: Szerinted az a rosszabb, hogyha az embernek kiszolgáltatott a teste vagy kiszolgáltatott a lelke?
Magyary Ágnes: Embere válogatja. Mert azt gondolnánk, hogy a test az könnyebben kiszolgáltatottabbá tud válni. Gondoljunk a csecsemőre, aki teljesen attól függ, hogy ellátják-e őt a felnőttek, vagy nem. Nem is élne túl, ha nem látnák el. Tehát teljesen kiszolgáltatott.
A lélek is tud kiszolgáltatott lenni, csak az kevésbé megfogható. Talán az sem véletlen, hogy a testkultuszon túl, napjainkban a pszichológia is annyira népszerű.
Vajon miért jár mindenki önfejlesztő tanfolyamokra, családállításra? Miért lett hirtelen ilyen fontos a lelkünk? Vagy eddig miért nem volt az?
Pénzes Kincső, DRÓT: Megemlíted a könyvnek az egyik részében ezt az érzékenyítést, a sensibiliser kifejezést. Azt írod erről, hogy a társadalom egyfajta védekező mechanizmusként elzárja a zavaró elemeket, és amikor szükségét látja, csak akkor veszi elő őket. Milyen emberképet fest ez a leírás?
Magyary Ágnes: Ebben a fejezetben Szophoklész egyik drámájára utalok. Ebben a görögök hajóznak Trója irányába, de az egyik társuk megsebesül. Ők haladnak tovább, de a sebesült üvöltözik a fájdalomtól. Ők ezt nem bírják elviselni, és hátrahagyják egy szigeten. A csatatéren nem túl előnyös, ha valaki épp lázban fetreng.
A beteget elkülönítik. Ez mindig így van vagy így volt. Erre jött létre az őrültekháza, a kórház és más intézmények, mert nem mindenkinek jut egy kies földközi-tengeri sziget, mint Szophoklész drámájában.
Pénzes Kincső, DRÓT: Mit gondolsz így visszatérve az érzékenyítésről, és ennek az intézményéről?
Magyary Ágnes: Amikor én találkoztam ezzel a szóval, még nem is ismertem a jelentését. Ma pedig már sokkal kiterjedtebben használják, mint régen. Az érzékenyítésnek az a célja, hogy valamit megismertetünk az emberekkel, amiről azt feltételezzük, hogy nem ismerik, és majd a megismerés után elfogadják ezt.
A kérdés az, hogy az elfogadás vajon pusztán az ismereten múlik-e.
Pénzes Kincső, DRÓT: Feszegeted azt a kérdést a könyvben, hogy ki uralja a testünket. De tulajdonképpen miért lesz nekünk jó, ha tudjuk, hogy ki uralja ezt a kalitkát?
Magyary Ágnes: A divat, néha mi, esetleg Isten, a társadalom, egy másik ember. Mindig máshova kerül a hangsúly, és ilyenkor foglalkozzunk túl sokat a testtel, és elhanyagoljuk a lelket, vagy fordítva. És hogy, miért lesz nekünk ettől jó? Miért jó nekünk, ha tudjuk, hogy élünk? – fel tehetnénk ezt a kérdést is.
Azt is feszegetem valahol a Testodüsszeiában, hogy addig nem igazán vagyunk tudatában a testünknek, amíg minden rendben van vele, addig észre sem vesszük a létezését.
Ez paradoxon, de ettől még így van. Ha például soha nem fáj a fejünk, nem foglalkozunk azzal, hogy mi van a fejünkkel. De ha egy nap hasogatni kezd a homlokunk, onnantól kezdve minden rezdülésünket az a fájdalom fogja kitölteni.
Pénzes Kincső, DRÓT: Volt még egy olyan rész, ami nagyon tetszett. Ahol arról írsz, hogy a székely rokonok úgy viszonyulnak a betegséghez, mint hogyha a másik unatkozna, vagy nem lenne jobb dolga, különcködne. Mit gondolsz, hogy az orvoslás technikáiról eltekintve, miben lett volna más, ha már nem Romániában élsz a betegség megjelenésének kezdetekor?
Magyary Ágnes: A nyolcvanas években valószínűleg itt azért egy picivel többet tudtak volna. De nem sokkal. Sok a homály még ma is ezen a területen. Beszélek erről a könyv elején, hogy azt gondoljuk, ha Nyugatra megyünk, ott mindenre van megoldás.
Valamelyik interjúdban, még a Madrid könyved kapcsán mondtad, hogy tervezel írni egyet Kasztíliáról is.
Az első fejezetet már meg is írtam, megjelent a Helikonban. Madrid a történelmi Kasztíliában található. Eredetileg egy kötetben akartam megírnia a két témát, de aztán rájöttem: Madrid önmagában kitesz egy könyvet.
Kasztília roppant érdekes, miközben Magyarországon nagyon keveset tudnak róla, mivel az érdeklődés a tömegturizmus révén főleg Barcelona irányába nagy. Nagy László fantasztikus Lorca fordításai révén még Andalúzia áll a kulturális figyelem középpontjában.
Kasztíliában született meg a spanyol világuralom, és a spanyol kultúra innen indult el a világhírnév felé. Érdekes adalék, kétféleképpen mondják azt, hogy spanyol: español vagy castellano. A castellano szó szerint kasztíliait jelent. Az, hogy létezik olyan, hogy spanyol, azt a kasztíliaiaknak köszönhetjük.
Magyary Ágnes: Testodüsszeia
Mivel jár egy betegség, ha nem tudjuk megnevezni, ha évtizedekig fogalmunk sincs, hogyan fog változni, ha évtizedekig kell várni a diagnózisra? Ha mindezek okán nincs elképzelés és tudás a gyógymódról, ha ötletek és próbálkozások mentén nő fel egy ember, miközben egyre nehezebbé válik számára minden fizikai tevékenység, és fiatalon kerekesszékben köt ki? Vajon hogyan épül bele az ismeretlen betegség és velejárói az identitásba? Mivel jár a küzdelem fizikai és lelki síkon? A Testodüsszeia vallomásos esszé, betegségkönyv: Magyary Ágnes, aki gyerekkora óta izombetegséggel küzd, kíváncsian, nagy erővel, sok humorral, szép, szomorú és vicces emlékek mentén halad, megidézve Susan Sontag, Esterházy Péter vagy Roberto Bolano gondolatait éppúgy, mint az ókori írókat. A Testodüsszeia intellektuális kalandtúra, könyv a gyengeségről és az erőről. A könyv innen előrendelhető.
BEMUTATÓ: 2025. április 1. Magvető Café ESEMÉNY ITT.
