Szeged, 2020. március 21., szombat
Az osztott kép bal felén egy Marvel-szuperhős, a jobb felén egy fiatal lány látható, laza, otthoni öltözékben. A felirat: nem gondoltam, hogy ha megmentem a világot, a mackónadrágomban teszem majd, a kanapén ülve, a tévé előtt. Hát, igen. Különös módon nehéz idők ezek. Most abszolút igaz az a közhely, miszerint egyelőre még nem is fogjuk föl. (Észak-Olaszországban már igen.) Azokból a hollywodi filmekből, amelyekben az emberiséget kipusztítja valamilyen vírus, nem az marad meg a nézőben, hogy otthon kell kuksolni, hanem a szkafanderszerű védőöltözetbe bújt, heroikus küzdelmet folytató kutatók és a bátor katonák, meg a határozott, vagy éppen határozatlan politikusok alakjai. Persze, ha majd egyszer 2020-ról és a Covid-19-ről is filmeket forgatnak Hollywoodban (fognak), a hangsúly vélhetően azokban az alkotásokban sem mackónadrágos lányokon és fiúkon lesz, hanem szkafanderszerű védőöltözetbe bújt, heroikus küzdelmet folytató kutatókon és bátor katonákon meg határozott, vagy éppen határozatlan politikusokon. „A katona csatázott, a kancellár cselt szőtt – írja Ottlik Géza Történelem című tárcájában −; de amiről a történelemkönyv hallgat, mit csináltak az emberek?” Nos, ezúttal éppen ültek otthon, illetve ülniük kellett volna otthon, kinyúlt mackónadrágban, könyvvel a kezükben, vagy csak úgy, egy kicsit a semmibe révedve, a szerencsésebbek esetleg egymás kezét szorongatva. Mi ez ahhoz képest, amit például a feleségem nagymamájának kellett átélnie?
A száz évvel ezelőtt elcsatolt nyugat-bácskai Doroszló 1941-ben visszakerült Magyarországhoz. A feleségem nagymamájának az első férjét nemsokára besorozták honvédnak. Telt-múlt az idő, a hadiszerencse forgandó, és a sógorát, a férje öccsét már nem honvédnak vitték, hanem Tito-partizánnak egy Petőfi-brigádba. Mind a ketten hősi halált haltak. És a két fiú anyja úgy élte le az életét, hogy az egyik gyermekének az emlékét is elátkozták, a másikat pedig a nép hőseként magasztalták. Holott ugyanazt cselekedték mind a ketten: elmentek harcolni, mert nem tehettek mást, s mivel nem volt hozzájuk kegyes az ég, mind a ketten elestek. (Ehhez képest mi a fene egy kis otthon üldögélés? Bagatell.) A feleségem nagymamája egyedül maradt egy kislánnyal. Aztán nőül ment a feleségem nagypapájához, aki a hadifogságból tért haza, Doroszlóra, ami akkorra újra Jugoszlávia lett. És nemsokára meghalt a kislánya. (Ehhez képest mi a fene egy kis otthon üldögélés? Bagatell.) Született egy fia, születtek unokái, úgy tűnt, lehet az élet még napfényes tengerpart. Aztán jött a délszláv háború, a fia ideiglenesen áttelepült Magyarországra, hisz mit keresett volna a balkáni téves csatatéren? És az ideiglenesség szépen-lassan véglegességgé változott a hosszúra nyúlt háború miatt. (Ehhez képest mi a fene egy kis otthon üldögélés? Bagatell.)
Hát, igen. Különös módon nehéz idők ezek.
Szeged, 2020. március 22., vasárnap
Ma leginkább az Isten, ítélet című regényemmel bíbelődtem. A regény cselekményének egy meghatározó része a nagy pestisjárvány idején zajlik. Ha nem is járványregény, de mindenképpen olyan történet, amelyben szerepet kap egy járvány. Ha elkészülök az utolsó simításokkal, még elküldöm a történész szakértőnek, Diószegi Szabó Palinak, hogy aztán az ő meglátásait is figyelembe véve újra átfésüljem, és menjen a kiadónak. Horváth Bencével, a szerkesztőmmel már átbeszéltük alaposan, de hogy ebben a helyzetben vajon mikor jelenhet meg, azt senki sem tudja. Meddig dolgozhatnak még a nyomdák? Ez is egy kulcskérdés. Számomra. Nem a regény, hanem a folyóiratok miatt. Ma az Isten, ítélet mellett a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat áprilisi számával foglalkoztam. Összeállt az anyag, jövő héten elkészül a tördelés. Hogy aztán a pdf-ből sikerül-e még papírra varázsolni a lapszámot, afelől vannak kételyeim. Azért reménykedem, hogy ezúttal még igen. Utána vélhetően máshogyan kell majd eljárnunk. Teszem azt, a pdf-eket hozzáférhetővé tenni elektronikusan, s ha véget ér ez a rémálom, összevont számot nyomtatni. Ez egy terv. Csakhogy a tervek mostanában könnyedén borulnak.
A Szegedi Tudományegyetem rektoránál is borult, bármi volt is az. Abban azonban biztos vagyok, hogy a tervei közt nem szerepelt sem az, hogy ő maga megfertőződik Covid-19-cel, sem az, hogy másokat megfertőz. Ennek ellenére így történt. Az első biztosan, a második minden bizonnyal. Most a fejét követeli mindenki. A felelőtlenségnek következménye kell, hogy legyen. A rektornál is. És mindenkinél, aki képtelen felnőtt és felelősen gondolkodó emberként viselkedni.
Hát, igen, ma sem tűnik másnak, mint tegnap: különös módon nehéz idők ezek.
