HÉTVÁRI ANDREA, költő, író:
Hétvári Andrea
Hétvári Andrea 1975-ben született Budapesten. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán szerzett magyar-könyvtár szakos diplomát. Alkotásai több országos irodalmi pályázaton szerepeltek díjazottként vagy kiemelt alkotásokként. Székesfehérvár himnuszának szerzője. Versét Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző 150 alkotásból választotta ki a legjobban megzenésíthető vers kategóriájában. Székesfehérvár pedig hivatalosan is himnuszául választotta.
Versei, kritikái, esszéi színvonalas irodalmi lapokban folyamatosan látnak napvilágot.
Első, gyermekeknek szánt, verseskötete Képzeld el! címmel jelent meg a Rím Könyvkiadónál a 2011-es Ünnepi Könyvhéten. Gyermekversei az Óvodai Nevelés c. országos szaklapban és a Csodaceruza c. országos terjesztésű gyermekfolyóiratban is megjelennek, valamint a versek megzenésítve hamarosan CD-n is meghallgathatók.
Honlapja itt érhető el.
Úgy fordult a csillagállás, hogy most a világjárvány idején mindenki egy kicsit lassítson, befelé nézzen, behúzódjon. A mindennapi mókuskerék megáll. A fókusz azokra szegeződik, akiket szeretünk, féltünk.
Félelem terjed szét a világban a vírussal együtt. Különös, duplán is különös ez az egész.
Félelemben élek 3 éve egy krónikus betegség, a krónikus lyme-kór miatt, aminek késői szakaszában vagyok. Minden évben volt több olyan hónap, azon belül több hét, amikor komolyan attól kellett félnem, hogy nincs tovább. Az utca embere, az átlagember normális immunitással fél.
Mi krónikus betegek triplán nehéz helyzetben, sokszoros kockázati tényezőként éljük át ezt a mostani helyzetet. Rég elszámolva magunkban eddigi életünkkel. Ledobva minden sallangot, etikettet, bűntudatot, illemet, formaságokat.
Duplán is különös, hogy gondot okoz az átlagembernek néhány napra, hétre, hónapra lassítani, már most a bezártságtól szenvedünk. Egy krónikus ágyhoz kötött beteg évekig bezártságra van ítélve.
Jómagam 3 éve nem jártam saját lábon utcán, nem voltam boltban, emberek, barátok között, sétálni, erdőben, tóparton, színházban, kávézóban, a tavalyi évben már a kertünkben sem. Minden évszak egyforma a hálószobai ágyból nézve. „Hogy bírod? Én megkattannék.” – nem egyszer hangzik el ismerősök szájából. Nem, nem kattansz meg, ha komolyan beteg vagy és problémát okoz elmenni a konyháig, aztán a mosdóig, mert a szíved egyszerűen nem bírja, végül marad egy szoba mint élettér számodra, és hálával a szívedben ébredsz, ha aznap kapsz levegőt egész nap rendesen, nem érzed azt, hogy áramot vezettek a testedbe, és nem gyullad úgy be az agyad, hogy gondolkozni sem tudsz az ágyban fekve.
Vagyunk egy markoknyi sereg – krónikus betegek, akik most támogathatnánk azokat, akik már most félnek, vírustól, bezártságtól. Erőt önthetnénk sokakba, hogy még így is lehet. És van most az egész “maroknyi” világ valaki Másnak a kezében.
SZARKA FEDOR GUIDO, grafikus, festő, művésztanár:
Szarka Fedor Guido így ír magáról blogján:
„1974-ben születtem Szentesen. Gyermekkoromat Bábolnán és Árpádhalmán töltöttem. Sárváron voltam gimnazista , Szombathelyen a Derkovits Művészeti Szabadiskolába jártam, ahol Masszi Feri megerősített a kis dolgok nagyságában, Takács Tibi anatómiára és játékra oktatott, Tóth Csabával megtörtént velünk a Művészet. Érettségi után Budapesten lettem Dekoratőrképzős, Színitanodás és Corvin Rajziskolás. A Corvinban Lévai Ádám tanított a Grafika alapjaira és szeretetére. 1996-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója lettem. Képgrafika szakon König Róbert osztályába jártam, mestereim Kiss Tibor, Somorjai Kiss Tibor és Baranyay András voltak. 2000-ben a Hágai Királyi Képzőművészeti Akadémia ösztöndíjasa voltam, 2001-ben Képgrafikusművész Diplomát kaptam. Azóta szellemi szabadfoglalkozású vagyok. Munkáimat több csoportos és önálló tárlaton láthatták az érdeklődők.” Blogja itt érhető el.
Olvasom a DRÓTon a művészek járványügyben való nyilatkozatait, hát ezzel derekasan összecseng az, amit a minap (2020. március 12-én) csináltunk a tanítványaimmal itt a győri Miabaro Művészeti Bázison.
A vírusról, terjedéséről, az emberek, a gyerekek életére gyakorolt hatásáról indítványoztam diskurzust, ez volt az inspirációs beszélgetésünk.
Közös munkán gondolkodva, arra jutottunk, hogy emberportrékat fogunk készíteni, amennyit csak tudunk, amennyi időnkből telik.
Az empátia nem kizárólag emberi tulajdonság, de mindenképpen nélkülözhetetlen a szeretetre épülő társadalmakban, az egészséges létezéshez.
Az eredményt csatolom:
Ha művészként vagy a művészet barátjaként van véleményed az ügyben, kérjük, írd meg a [email protected] címre.
