Két világháború, fasizmus és kommunizmus, vasfüggöny, megszámlálhatatlan áldozat minden oldalon, minden nemzetből, elherdált vagyon, tudás, szellemiség. Ezek voltak a legfőbb indokok, amikor Európa kimondta, hogy „soha többé”. Ezért jött létre az Európai Unió és mi magyarok ezért is léptünk be. Az európai közösség messze nem tökéletes, de még mindig jobb egy csapatban lenni, békében élni szomszédainkkal, mint gyűlölni, rettegni, elpusztítani egymást. Ezt tudja Skócia, Írország, London, és tudja Németország és Franciaország is. Megtanulták.
Ha ma Magyarországon tartanának egy népszavazást, nagyon könnyen járnánk úgy, mint Anglia.
Jönne néhány dühödt mitugrász és saját hülyeségből, vagy esetleg orosz támogatással, habzó pofával kerítenék körbe megint az országot, hogy lehetőleg mindenki fulladjon meg máma még. Megjegyzem, mintha alig két évtizede éppen mi szerettünk volna egy európai közösség szerves részei lenni, persze ki gondolta volna, hogy éppen ez a szerv leszünk a nagy, hízásra és tunyaságra is hajlamos európai testen. Hogy melyik szerv?
Vajon Európa agya lehetünk-e majd oktatás, ösztöndíjak és a tudás kultúrája nélkül? Amikor olyan büszkék vagyunk arra, hogy nekünk van a legtöbb Nobel-díjasunk, akkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy legtöbbjük külföldön lett az, és nem csak a jobb állások reménye miatt hagyták el hazánkat. Azért mert itt nem lehetett élni. Azért mert itt megölték volna őket, mint annyi más nagy tudású és értékes magyart. De ne csak azokra gondoljunk, akik hatalmas díjakat kaptak, hanem akik bár elismerésben aligha részesültek, mégis hozzátettek a magyar és a világ kultúrájához. Akár Bartók, akár Hamvas Béla.
És amikor féltjük a kultúránkat, „a magyar kultúrát”, akkor tisztában vagyunk-e azzal, hogy „a magyar kultúra”, nem a csak a Csárdáskirálynő, gulyás, Erős Pista és pálinka, hanem
a magyar kultúra valami borzasztóan összetett soktényezős és szerteágazó csoda, ami ezer szállal kapcsolódik a világ többi kultúrájához, Nyugat és Kelet irányában egyaránt? Igen, Angliához is.
Valójában nincs olyan, hogy csak magyar kultúra, olyan kultúra van, amit magyar nyelven művelnek, s a művelés szó a hangsúlyos.
Vajon európa szíve leszünk? Milyen szív az, amely nem dobban, amikor segíteni kell, ami nem ver hevesebben, amikor igazságtalansággal, hazugsággal, szörnyűséggel szembesül? Milyen szív az, amely nem remeg meg, amikor elveszíthet egy jó barátot? Most, hogy Anglia kiszállni látszik a közösségből, sokan saját hülyeségüket érzik igazolva látni, ahelyett, hogy meghallanák az angol fiatalok szavát, akik kétségbe vannak esve. Ők nem egy ilyen Európát akartak maguknak, ahogy mi sem akartunk egy vasfüggöny helyett huszonnyolc újabbat.
Sem a józan ész, sem az egészséges érzelmek nem nyomnak itt latba, hanem csak és kizárólag a tunya gőg, a sértődött dac, aminek szülője semmi más, mint a végtelen butaság.
Aranyszabály, hogy mindig egyszerűbb valamit lerombolni, mint bármit felépíteni. Mindig jobb valamit megjavítani, mint elrontani. Európát szét lehet rombolni egyetlen éjszaka alatt, de évek hosszú sora kell ahhoz, hogy Európát felépítsük. Európát meg lehet és kell is javítani, nekünk, akik Európát alkotjuk, nem pedig tovább rontani a butasággal.
A magyarok előtt két út áll. Az egyik, hogy mernek egyszerre ésszel gondolkodni és szívükre hallgatni, majd bölcsen cselekedni, tanulni, építkezni. A másik, hogy nem lesz itt kérem semmi más, csak egy csomó egymást maró, egymásra haragvó ostoba senki, akik már arra sem emlékeznek, hogy mit jelent az a két szó, hogy Európa és hogy magyar.
Videó: The Guardian: What do young people think about Brexit? – video