Ez lesz az a cikkem a DRÓTon, amivel valószínűleg végleg leírom magam a pártkatonák és a robotok, meg a mégegyenlőbb disznók szemében, de ez a legkevésbé sem érdekel. Talán nem leszek sem a nemzet művésze, sem nagy állami díjak büszke kitüntetettje, de hogy őszinte legyek: nem is akarok. Írok, mert író vagyok és kész.
A DRÓT hat hónapja működik online, szabadon és függetlenül, művészetet és társadalmat összekapcsolva, és ha csak ennyit értünk volna el, az is több, mint a semmi. Mert semmit sem tenni, amikor hazánk szépen lassan állatfarmmá alakul, semmit sem szólni, amikor 2014 helyett újra 1984-et kezdünk írni, akkor nem megszólalni amikor újra beköszönt az örökhétfő, nem emberhez méltó. Különösen nem méltó magyar emberhez, akinek történelmi tudása meg kellene hogy legyen ahhoz, hogy megértse, milyen amikor népe java háttérbe szorul. Itt tudni kéne, hogy milyen az, amikor hipokrita és opportunista pártkatonák sorolnak be a Machiavellit jól ismerő, retorikailag ugyan képzett, de saját érdekét és hatalmát mindennél többre becsülő vezér mögé. Mindeközben azok, akik tehetnének valamit, töketlenek, hallgatnak, vagy féltik saját egzisztenciájukat – ami amúgy sem lesz már sokáig.
A vezér korrupciójának lényege, hogy minél többen részesüljenek a központi korrupcióból, érintve legyenek benne, aprópénzen meg legyenek véve kilóra, ezért tolták végig a trafikmutyit. De fontos a tekintélyelvűség is, ezért tolják a Magyar Művészeti Akadémiát, amiben szintén grammra veszik meg a magyar művészeket. Gratulálok mindkettőhöz.
Aztán eljön az örökhétfő, amikor több tízezer ember kimegy a Kossuth térre, és elmegy sok vidéki város főterére, és külföldön is különböző terekre és elkiáltja az örökhétfőt. Budapesten az egy szem tanárnőn kívül senki sem volt kellően felkészülve a szónokok közül, artikulálatlan üvöltözésbe csapott át a düh, a harag és az elkeseredés. Vidéken – hogy csak egy példát említsek – Nagy Bandó András igazi szónoklatot tartott, melyben tökéletesen összefoglalta Magyarországot 1984… akarom mondani 2014 örökhétfőjén. A királyi média a tüntetésről a lehető legcinikusabban számolt be másnap reggel, a vezér kedvenc pincsije, azt találta mondani, hogy Magyarországon mindenki elmondhatja a véleményét, csak ne verjék szét a párt székházát. Miért ne? A párt méltatlan lett a rendszerváltáshoz, önmagához, a demokráciához. Elkezdtetek apáitokra hasonlítani, létrehoztátok az egypárt-rendszert. Mindkettőhöz gratulálok.
Az új nemzet csalogányának, Ákosnak, ha nem csalódom, kedvenc könyve Orwell 1984-e, akkor talán megtalálja ugyanettől a szerzőtől az Állatfarmot is. Ha találkozik a vezérrel, amire neki nagyobb esélye van, mint nekem, akkor javaslom, nyújtsa át neki, hogy ne csak Rejtő Jenőt olvasson, ha ugyan.
És közben az örökhétfő örökké tartani fog mostmár, sosem lesz más, csak ez. Ahogy a költő mondja
Csak az óvoda meg a bölcsöde toporzékolt:
hogy miért dobszerda, hogy miért
szerelemcsütörtök, hogy a
kiskedd átcsap nagypéntekbe,
hogy az ezüst – illetve aranyvasárnap
között ésszerű határt
csak a hamvazószerda dinamikus
perspektívájából lehet vonni,
és ami
az úgynevezett „húshagyó”
keddet illeti – korántsem hagytak húst, illetve
korántsem hús volt
az, amit hagytak.
Kegyből fogtok élni, egy kényúr és szolgáinak kegyéből. Közben ő állatfarmokat avat fel, a királyi médiában kegyesen csak úgy mondják be, hogy abban a bizonyos megyében, és közben mindenki tudja, hogy a nem kimondás mögött (=hazugság) az van, hogy saját falujában. Körülötte ott vannak a többiek, valaki benéz az ablakon, és azt látja, hogy „Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.”