1.
Az emberiség elementáris erővel vonzódik a katasztrófához. Mindenki boldogan nézi meg felvételekről a pusztító hurrikán tombolását, a mindent elsöprő cunamit vagy a kiváló centrifugaként működő amerikai tornádókat. Mi magyarok is szeretünk keseregni, és apokalipszist vizionálni. Szeretjük és utáljuk a prófétákat. Szeretjük, amikor valaki másnak ígérik a pusztulást; és utáljuk, amikor a mi sorsunkról szólnak elmarasztalóan. Ezt nevezik katasztrófaturizmusnak.
2.
Jónás próféta is inkább annak drukkolt, hogy az Úr pusztítsa el Ninivét, mivel szerény meglátása szerint mást nem nagyon érdemelnek az ottélők. Kényelmesen el is helyezkedett egy megfelelő magaslaton kezében pattogatott kukoricával, kólával, hogy egy mozzanatot se mulasszon el a szenzációszámba menő látványosságból. De Isten – akinek van humorérzéke –, inkább jól kitolt vele: a város feleszmélt, az Úr megbocsájtott. Elmaradt a remek szórakozás, Jónás próféta dührohamot kapott.
3.
Az egyetemen De Sade márki Filozófia a budoárban című művét elemezgetve, Kiss Irén tanárnő azzal érvelt, hogy amikor a szerző felállítja azt az alaptételt miszerint neki mivégre kellene morális lényként viselkednie, hiszen az állam sem az, tekintve, hogy háborúba küldi derék állampolgárait, ahol azok hajlamosak meghalni, így az egyénnek sem szükséges a zavaró erkölcsi előírások szerint élnie, hanem tehet, amit akar. De Sade márkinál így vezet egyenes út a pornográfiába. De – fejtegette Kiss Irén tanárnő − ez nem más, mint segélykiáltás. Ugyanis megannyi förtelem elkövetése pusztán azért történik, mivel minden zsigerével arra vágyik a szerző, hogy Isten végre közbelépjen, mondván: én vagyok, létezzek.
4.
Ady elszántan és meggyőző esztétikai erővel ostorozza a magyarságot. Többes szám első személyben. A kérdés az, hogy nyakig benne vagyunk, mint Ady Endre. Vagy kívül állunk, mint Jónás próféta. Vagy kétségbeesetten kapálózunk, mint De Sade márki.
Nyilván ez lelkialkat és ízlés kérdése.
