A cím felidézi azt a bizonyos „semmi-dobozt”, a férfilélek mélységes bugyrainak szóban megfogalmazható szegényes mását, a legfontosabb kérdésekre a visszatérő egyszerű és sokatmondó választ: sömmi.
Mit látsz? Mire gondolsz? Mi bűnöd van? Mi történt?
Sömmi.
A kisromán, mely műfajánál fogva a népdalokhoz, balladákhoz és a közköltészeti eredetű népi alkotásokhoz hasonló nyelvezettel íródott, két születéstörténettel és egy fausti alku kísérletével kezdődik, és Rózsa Sándor halálának (eleddig eltitkolt) elmesélésével zárul. Emberközeli kedvhozó a betyárok nosztalgiával idézett világának megismeréséhez, élvezetes, stílusban, korabeli szövegrészletekkel és irodalmi rejtvényekkel, de a ma emberének is megfoghatóan
Az embertelenség és a kegyetlenség pusztító ereje, a generációról generációra gyűrűző rombolás az emberi lélekben lapról lapra nyomon követhető a könyvben, a mindenkori rendszer igazságtalanságaival (és az ördög füstös-patás képével) hitelesítve.
A stílus mindvégig tárgyilagos, s a leghihetetlenebb, tragikus vagy komikus fordulatokat is olyan egyszerűen, meseszerűen mondja el az elbeszélő, hogy a véres részektől kellő mértékben eltávolít, finom humorával és ízes nyelvezetével pedig hihetővé teszi a legabszurdabb momentumokat is. A szöveg úgy folyik, ahogy egy visszaemlékező ember gondolatai haladhatnak, sorban, tagolatlanul, a figyelmet jócskán lekötő módon. Végig látjuk magunk előtt a nagy melák Veszelkát, amint szinte bábfiguraként cselekszik és mesél, és a testvére halálával kővé és betyárrá váló mesélő csak az utolsó lapokon lesz valódi hús-vér figurává.
„…ahogy tápászkodok fel az uccáról, hirtelen azt veszem észre, hogy újfent látok, de olyan élesen, mint a távcső, kinyílott megint a szemem világa, de persze nem mondtam meg senkinek az újdonságot, inkább reá toltam a setét üveges okulárét a szememre, fogtam a fehér botom, és másnap ismét kiültem koldulni a Páva Vendéglővel szemközt…”
Az egymásba fonódó történetek, anekdoták (nyomokban Mikszáthot, Móriczot, Krúdyt és még sok más ízesítőt tartalmazhat, figyelmeztet a csomagolás) váratlan fordulatokkal lepnek meg, változatosan monoton tájleírásaival pedig úgy mutatja be a századokkal azelőtti betyárvilágot és a magyar társadalmi rend színét-fonákját, hogy az olvasó szinte haraphatja a puszták levegőjét, és hallgathatja csendjének sokféleségét, a csárdák és tanyák cifra világát (vagy épp egy akasztásra váró tömeg moraját).
„…szóval nekem kellett rendbe tartani az egész asszonyi kompániát”
Ezt a hangulatot színesítik a korabeli szövegek: a körözési kiáltványok, az archaikus népi imádságok és a népdalok, melyek nosztalgiát hivatottak kelteni, ezt azonban a történet véres komolytalansága vagy laza véressége egy-egy félmondattal a feje tetejére állítja.
„…akkor előmásztunk a kukoricaszárból épült búvóhelyünkről, és az idegen a vaskos kezét nyújtotta felém, mondván, bemutatkoznunk sem kell már, cimborám, mert a pandúrok az elébb öszveismertettek minket egymással.”
Amikor pedig Kossuth apánk öszvevonja szemöldökét és elrendezi a jó betyár lelki üdvösségét, majd miután helyre rakja a feleségét: „Terézkém, drága kincsem, e perc most nem kalácsmajszolásra termett”, nyomatékosan figyelmeztet:
„..a magyar hazának meg kell szakítani minden kapcsolatot az Ördöggel, mert az a haza, amely az Ördöggel cimborál, vagy akár csak kicsinyt is kokettál a Sátánnal, az folyton s folyvást ugyanazokba a bűnökbe fog beleesni, ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, rendszerről rendszerre, és az a haza hibáit, a bűneit soha nem fogja megvallani, meggyónni, hanem egyik bűnös szisztémából a következő bűnös szisztémába fog lépni, húzva maga után régi bűneit, mint macska farkára kötött zörgő bádogkanalat, körbe-körbe járva az őrületig…”
A betyárvilág irodalmának legújabb alkotása nemcsak feje tetejére állítja az eddig Rózsa Sándorról bennünk élő képet, hanem a magyar pusztában vagy városban élő olvasó a maga szerepét is átgondolhatja, ha veszi hozzá a bátorságot, és nemcsak olvas, de hatni is hagyja magában Cserna-Szabó András szövegét.
