Mivel az elmúlt pár évben megélénkült az érdeklődés az első világháborúban elesett Békássy Ferenc (1893-1915) angol-magyar költő életműve iránt, egyre újabb tanulmányok látnak napvilágot Magyarországon, amelyek nem annyira Békássy költészetével, mint valóban fontos, kiterjedt angliai kapcsolataival foglalkoznak. Mint a 2016-ban Angliában kiadott The Alien of the Chapel társszerkesztője és a Békássy-életmű talán legöregebb kutatója, két ilyen tanulmányhoz fűznék megjegyzéseket.
Az első szöveg szerzője László Gabriella, a Pázmány Péter egyetem doktorandusa, akinek az Irodalomismeret c. lap 2015/4. számában jelent meg tanulmánya Békássy Ferenc és a cambridgei exkluzív (jóllehet nem igazán „titkos”) vitaklub, az „Apostolok” kapcsolatáról.
A Békássy életében valóban fontos Apostol-tagságról már elég sok szó esett a Békássy Ferenc összegyűjtött írásai (Budapest-Zsennye, 2010) c. kötetben, amit Weiner Sennyey Tibor szerkesztett, beleértve az elsőéves cambridgei magyar diák (!) felvételének sajátos körülményeit. László azonban úgy döntött, ő kizárólag angol forrásokat fog felhasználni tanulmányában. Ebben sem teljesen következetes, mert Éder Zoltán 1989-as kiadványát említi, de a nála jóval jobban tájékozott Weiner Sennyeyt teljesen figyelmen kívül hagyja, jóllehet ismeri. Ez az eljárás nem csak szűkkeblű, de indokolatlanul korlátolt.
Lászlót annyira érdeklik az „Apostolok”, hogy hosszan foglalkozik 19 századi történetükkel, főleg W. C. Lubenow ismert könyve alapján. Egyéb információit gyakran az internetről szedi le, ami önmagában még nem lenne baj, de a hálót is úgy használja, hogy abból minden angol nyelvű magyar publikációt kirekeszt, a magyar nyelvű, de Békássy angol kapcsolatai számára fontos közleményekről nem is beszélve. Nem ismeri, vagy ismeri, de nem hivatkozik a New Hungarian Quarterly-ben 2010 őszén megjelent Békássy-Brooke-Olivier tanulmányomra, sem a Hungarian review 2013 májusi számában megjelent írásomra James Strachey és Békássy kapcsolatáról, és (természetesen) teljesen figyelmen kívül hagyja a Békássy-Grant Watson és Békássy-Edward Thomas barátságáról írt, magyarul megjelent esszéimet. Ezek ketten persze nem voltak tagjai az ”Apostolok”-nak, de ha már Lászlót kizárólag az Apostolok ügyei érdeklik, miért hagyta ki tanulmányából, Békássynak Lowes Goldsworthy (Goldie) Dickinsonhoz fűződő,saját költészetén is nyomot hagyó, fontos kapcsolatát?
László helyesen ítéli meg az Apostolok Lytton Strachey és John Maynard Keynes alatti elméleti homoszexualitását, ami egyesek esetében biszexualitást jelentett, de nincs igazán véleménye Keynes és Békássy viszonyáról, ami azután, hogy a magyar diák bevallotta neki, tulajdonképpen Noel Olivierbe szerelmes, Keynes részéről átváltozott „atyai”, illetve „nagybácsis” gondoskodássá.
James Strachey esetében pontosan tudni moszkvai (és budapesti!) látogatásának dátumát, (1914) csak éppen László nem veszi magának a fáradságot, hogy utánajárjon. Hiányos, mert nem elsődleges dokumentumok felhasználásával készült a Gordon Luce-kapcsolat elemzése, amiben a László által gyakran használt Lubenow is hibás, mert ő sem mélyült el igazán a Keynes-Luce levelezésben. Mulatságos az a megállapítás, hogy „Békássy és Bliss igen közel kerültek egymáshoz”, hiszen mindketten a King’s Collegeban, sőt ugyanannak az épületben, egymás tőszomszédságában laktak. Ami pedig az esszé utolsó mondatát illeti.” A King’s [College] külön emlékművet emelt [Békássy] tiszteletére”, az többszörösen félrevezető. Nem „emlékmű”-ról van szó, hanem csak egy emléktábláról, amihöz az Apostolok-tagságnak az égvilágon semmi köze nem volt, annál több John Maynard Keynes személyes vonzalmának és tiszteletének a „jóságos” Békássy emléke iránt, arról pedig hogy ez az emléktábla miért lett külön helyezve, nem a kollégium többi hősi halottaival együtt, részletesen beszámol Peter Jones a 2016-ban megjelent angol Békássy-kötet The Alien in the Chapel, szerk. George and Mari Gömöri, Skyscraper, 2016) utószavában, de már Weiner Sennyey és ennek a cikknek a szerzője is írt erről a problémáról, évekkel ezelőtt.
A másik tanulmány szerzője Molnár Zoltán Tamás, akiről nem tudni, történész-e vagy más-e a szakmája, hiszen ezt az írást apjának, a szombathelyi egyetem nyugalmazott tanárának ajánlja, anélkül, hogy megadná saját adatait.
Ez ambiciózusabb írás, mint a Lászlóé, mert MZT használja a magyar szakirodalmat, vagy legalább is annak egy részét. Fényképeket is közöl a Békássy-szerelmi háromszög szereplőiről, Ferencen kívül Rupert Brooke-ról és Noel Olivierről. Tartalmilag kevés újat hoz, én például nem tudtam David Leavitt könyvének Békássyra vonatkozó pár mondatáról, bár az az érzésem, hogy a legtöbb cambridgei matematikus nagyon ritkán látogatta az Apostolok üléseit és Békássy is csak Angliából való távozása után, katona korában növesztett bajuszt. Mivel a Vasi szemle, amiben MZT írása megjelent, csak 2017 novemberi számában közölte a tanulmányt, elvben ismerhetné az angol Békássy-kötetet, aminek bemutatóját már 2016 októberében megtartottuk Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. De nem ismeri, viszont viszonylag hosszú esszéjébe számos hiba csúszott.
Ezekről csak azért érdemes szólni, mert a hibák természete olyan, mint egyes baktériumoké, szívósan ellenállnak a javítás antibiotikumának. Kezdjük az elején. Békássy tanulásának Bedalesben MZT elég sok helyet szentel, hol idézve Weiner Sennyeyt és engem, hol nem. De a Rupert Brooke-fonalat nem szövi be eléggé a történetbe, így Békássy barátsága, illetve rivalizálása a Noelbe (is) szerelmes Brooke-kal nem eléggé érthető. Téves az a megállapítás, hogy mivel Noel és Békássy Bedalesbe játak „Brooke és Békássy hamar megismerhették egymást”, tudjuk hogy a két költő csak 1914 őszén, Cambridgeben találkozott először. A 648 oldalon felbukkan az első méretes baki: a „Georgian poetry” c. Eddie Marsh-kötet nem fordítható „Grúz” költészetnek, amikor csupán „György-kori” költészetről van szó. (Ehhez nem elég tudni kicsit angolul, kell ismerni az angol irodalom történetét is). Megint felbukkan a többi közt Gál István által is szorgalmazott legenda, hogy Békássy esetleg kéziratban olvashatta Virginia Woolf első regényét. Szó sincs róla. Békássy nem volt annyira jóba Woolfékkal, hogy egyáltalán tudott-e arról, hogy Virginia regényeket fog írni, az írónő neve nem szerepel Békássy Ferenc terjedelmes olvasmánylistáján. Téves az az állítás is, hogy Woolfék ott lettek volna Eversleigh-ben Keynes olvasó-napjain, ezt MZT összekeveri egy korábbi találkozóval Cliffords Bridge-en, ahol Virginia valóban ott volt.
Van olyan tévedés is a tanulmányban , amiért a képzeletdús regényíró David Leavitt felelős, például az, hogy Keynes utoljára Walesben találkozott Békássyval 1914 nyarán. MZT-nek is tudnia kellene, hogy utoljára Londonban találkoztak, hiszen Keynes adott kölcsön pénzt Békássynak, hogy Svájcon keresztül hazautazzon a Monarchia elleni angol hadüzenet előtt egy (!) nappal, az angol közgazdász hosszan ír erről egy Duncan Grantnak címzett levelében. Békássyt elég sokan gyászolták Angliában, nem csak Keynes, hanem Dickinson, Grant és Frances Cornford is, meg az a Justin Brooke, akinek két levelét közöltük az angol Békássy-kiadásban.
Végül a Wittgensteinnel kapcsolatos tétovázás: miért nem volt való az osztrák filozófus az Apostolokba? Erről két angol szerző (Levy, McGuinness) kétféleképpen nyilatkozik, de egyiknek sincsen igaza: Békássy már hetekkel Wittgenstein jelöltsége előtt találkozott (alighanem Moore-nál) Wittgensteinnel és tudta: a Társaság nem ennek a morózus, emberkerülő, barátságtalan filozófusnak való, aki nem fog eljárni üléseire. Az, hogy a filozófust a klasszika-filológus sportember Bliss-szel egyszerre választották be az Apostolokhoz, alighanem a Társaság legnagyobb tévedései közé tartozott. Maga az Apostolok is alaposan megváltozott a két háború közötti időszakban, amikor otthont adott annak az oroszoknak kémkedő cambridgei diákcsoportnak, amiről a napokban látott napvilágot Angliában Davenport-Hines máris melegen fogadott új könyve.
LÁSZLÓ GABRIELLA: Békássy Ferenc és az Apostolok. Irodalomismeret, 2015/4.
MOLNÁR ZOLTÁN TAMÁS: „Felhők között járok, holdsugáron élek” (Békássy Ferenc angliai diákéveiről). Vasi Szemle, 2017. LXXI. évfolyam 6. szám
