Külső szemmel, Ji Csing Labirintus a Szigeten

Számomra óriási meglepetés volt, amikor először találkoztam az élőszereplős Ji Csing Labirintussal, illetve a hasonló koncepcióval fejlesztett Tarot Labirintussal. Mindkét hagyomány ősi gyökerekből fejlődött ki, közös jellemzőjük, hogy a hozzájuk forduló kérdező számára az általános válaszokon túli, egyénileg értelmezhető, valódi és konkrét feleletek szülessenek.
Hogy lehet olyan komplex, mégis személyes, több ezer év hagyományát tisztelő, a ma élő embert is megérintő műbe helyezni azokat a tartalmakat, amilyenek például a Tarot vagy a Ji Csing? Az Élőkép Színház küldetése pontosan ez, aktív részvételt követel attól, aki a labirintusba, a szentélybe belép! A térbe álmodott, három dimenzióban megjelenített, kiépített szimbolikus rendszer kézzel fogható, valóságos tapasztalatot is ad egyben. Fárasztó, izzasztó, megrázó, felemelő, megható és tanulságokkal terhes.

A Ji Csing labirintusa

Bérczi Zsófia szellemi kohójából született meg, kelt életre, és állt rendelkezésére az idén is mindazoknak, akik a Sziget Fesztiválon rátaláltak. Először még 2001-ben, 2015-től pedig évről évre megjelenik az ország legnagyobb nyári fesztiválján, ahol 2003-2014 között ugyanebben az építményben a Tarot Labirintus működött.

A középtérben a Tarot változat idejében is volt nyolc kapu, ebben a játékban ez határozott értelmet nyert: minden kapu fölött a nyolc háromvonalas ősjel (Ég, Föld, Dörgés, Szél, Víz, Tűz, Hegy és Tó) színes zászlója látható, és az ezeket megszemélyesítő szereplők mindig a saját kapujukban fogadják a hozzájuk tartozó látogatókat. A labirintus csapatához csatlakozik a bejárat külső oldalán a Kapu őre, aki egy körben való részvételre nyolc látogatót regisztrál, belső oldalán pedig a Beavató, aki egyszerre avatja be őket a tudnivalókba, középen pedig a Közép őre, akivel a labirintus közepében is nyolcas csoportban zenélnek a Közép őrével: egyszerre üti mindenki kis bambuszpálcákkal a bejáratnál kapott hatvonalas ősjel szerinti ritmust, és éneklik a magyarul vagy angolul hozzáírt találó mantrát. Mindez vizuális hatással is kiegészül, a labirintus szívében a félgömbtükörbe felnézve láthatjuk: együtt egy mandalát alkotunk.

Ismeretes a Ji Csing egyik alapszimbóluma, a Pá Kua – azaz a nyolc háromvonalas jelet egy nyolcszög alakzatba foglaló – kerék. Ez a szimbólum használatos a beavatásnál és ennek háromdimenziós mása maga a Középtér is, melyben a trigramokat megszemélyesítő színesruhás szereplőkkel találkozhatunk, alkalmanként kettővel. Minden megszemélyesített trigramhoz saját szín és attribútum kapcsolódik. A tárgyat a résztvevők megkapják, használatához rövid ismertetés jár, használják is a labirintusban való útjukon.
Az alsójel és a felsőjel ura a kapott minőségről rövid ismertetést ad, majd a hozzá tartozó eszközzel kapcsol össze (pl. a mennydörgés vihardobja, vagy a hegy feltépőzárazható homokzsákja). Sétára hív a vezetőnk, aztán szabadon folytathatjuk, spontán találkozások történnek a labirintusban egyszerre úton lévő nyolc résztvevővel, majd visszatérünk a középbe. A vizualizációs gyakorlat meghatározó jelentőségű eleme az egyéni folyamatnak. Itt nyugalmi állapotban hívhatjuk be a jelhez érkező képeinket, érzéseinket, haladhatunk tovább befelé. Vezetőnk mindvégig figyelmesen kísér, kérdez, támogat ebben a szakaszban. A benyomásokról, élményekről rövid jegyzetet készíthetünk, rajzolhatunk és hamarosan a középben már vár a személyre szabott mantra, amely ti-ti és tá hangok kikopogásából, a bambusz botok hangjaiból származnak. A Közép őre minden résztvevőnek előkopogja, előénekli a megfelelő ütemet, dallamot, és szöveget, amely hamarosan egy közös dallá forr össze. Felnézünk, a tükörben a labirintus magjában vagyunk, egy mandalát alkotunk, az egész mi magunk is vagyunk, a teljesség élménybe érkezünk. Élő, lüktető, szakrális geometriával leképezhető, mégis egyedi és megismételhetetlen élőlények csoportját alkotjuk.

Közben kiegészülünk az új csoport tagjaival, ők még csak nézők ekkor, egyre izgalmasabb az élmény. Az idő felgyorsul, rengeteg információ érkezik, és a szellemi útmutatásokon túl valós fizikai, érzékszervi benyomások egészítik ki a folyamatot. Még elidőznék benne, még maradnék a labirintusban, de a feszes menetrend szerint át kell adjuk helyeinket az utánunk érkezőknek. Utunkra bocsátanak, már csak az van hátra, hogy kitaláljunk a labirintusból.
Minden szereplőhöz saját szín jár, saját viselkedési mintával. A labirintus falai fehérek, odalent a fű zöldje, fent a belógó fák levelei, a kék ég adják meg a hangulatot.

Három dimenzió ez, vagy több?

Személyes tapasztalat, saját élmény
A belépésre személyes regisztráció után kerülhetett sor. Az alapvető tudnivalókat a Kapuőrtől és a Beavatótól tudhattam meg. Az intim beavatótérben nyolcan ültünk a körben, középen a forgatható tábla (pá-kua kerék), amelyeken a jelek találhatóak, valamennyi saját színnel megkülönböztetve. A személyes kérdés megfogalmazása után rögzítettük kis füzetkénkben, hogy miért jöttünk, mire keressük éppen a választ. Ezután a táblát megforgattuk, egyszerre, valamennyiünk energiáját beletéve, majd a hipnotikus mozgást követően kaptunk egy jelet. Ki-ki számára, ahol ült, a forgótáblán egy színes bélyegző vált elérhetővé. A füzetbe alulra nyomtuk a jelet, három vonás, a maga színével. Azután újra egy forgatás, a felső jel, újabb bélyegzőnyomat. Akár lehet ugyanaz is, ahogy nekem kétszer is a piros szín jött ki, thunder-thunder (mennydörgés-mennydörgés). Meg is jelent bennem nyomban az ellenállás. Na, ne már! Se víz, se föld, csak dörgés, lent és fönt!

A következő instrukció az volt, hogy markoljunk meg egy adag pálcikat középről, majd számoljuk le őket, s a hatos csomagok feletti darabszámot jegyezzük fel. Így került a hatvonalas jelünket pontosító tanács sorszáma a füzetlapra.

Innen már nincs visszaút, olajozott gépezetként működik a rendszer: megkapjuk az alsó trigramnak megfelelő színes övet, amiben átlátszó műanyag mögé téve vihetjük a füzetkét a rápecsételt jeleinkkel és a felső jelünknek megfelelő színű rizsszedő kalapot, melyre kis zászlók formájában feltűztük a vonásunk számát. A Beavató felállít minket, többször megüt egy nagy gongot, melyről később megtudom, a benti szereplőknek jelzi: hamarosan érkezünk.

A Középbe lépve egyenként üdvözöl minket a fehérbe öltözött Közép őre, majd megállunk az alsó háromvonalas jelünket életre keltő szereplő előtt. Bemutatkozik, megtudhatjuk tőle az alsó jelünk pontos jelentését a hexagramunkban, majd mozgásinstrukciókkal ösztönöz a jel átélésére. Ezután a Közép őre a tibeti csengővel csenget, mi pedig a körív mentén elhaladunk a felső jelünket megszemélyesítő szereplőhöz, aki szintén bemutatkozik, ismerteti a két jelem belső drámáját és itt már kipróbálhatom az ő attribútumát is, melyhez kapott tanácsok konkrétan is érvényesek a labirintusban történő létezéshez. Mivel a Beavatótól kis piros-fehér-zöld zászlócskát is kaptam a fejfedőmre, hozzám magyarul szóltak, a látogatók nagy részével angolul kommunikáltak a szereplők.

Visszatérve az alsó jelem őréhez, aki – akár csak én – pirosba volt öltözve, energikus mozgásra sarkallt, érezzem csak át a Mennydörgés minőségét, kiabáljak, biztatott, majd átadta az attribútumot, az égi zenebona csörgőjét. Kis sétára indultunk a labirintusban, én mennydörögtem, és izzadtam, forró nyári nap volt, így augusztus közepén a déli órákban ez természetes. A Széllel való véletlenszerű találkozásnak fentiekből adódóan különösen megörültem.

Visszatérve a Középbe, közösen énekeltünk, megcsodáltuk a felettünk elhelyezett tükörben magunkat. Minden tökéletes harmóniát és rendet sugallt.

Mivel Dörgés fölött a Dörgés volt a jelem, ezért ugyanaz a szereplő testesítette meg a két trigramomat. Mint a Felső jelem őre, akivel az akciót megtapasztalhattam, visszaküldött saját magához, mint az alsó jelem őréhez, aki persze megint a kedves piros ruhás lány volt. Elkísért egy rövid vizualizációra a Dörgés házába. Leheveredve, megpihenve csak hagytam, hogy folyjanak lefelé arcomon az izzadtságcseppek. Nem láttam belső képet, a szemhéjam belső felén vibráló árnyak és fények játékát láttam. Lehet, hogy ez maga a kép? Mintha egy fortyogó üstben lebegnék középen, sötét színek tánca körülöttem. A hexagram neve, A gerjesztő, megrendítő, a megrázkódtatás. Ennek rövid kifejtését szellemesen egy öntapadós matrica formájában beilleszthettem a kis füzetbe, így most itthon, írás közben is ezt lapozgathatom. Az intés pedig arra vonatkozik, hogy legyek éber, mert a nagy dolgok nem tudnak észrevétlenül belépni az életünkbe, a megrázkódtatás sikert hoz!

Ezután a Középben már várt a mantra, amely ti-ti és tá kopogásból, a bambusz pálcák hangjaiból származik. A szövege pedig nekem: Dörren a vihar-ébred ereje! Tá ti-ti, ti-ti, Tá ti-ti, ti-ti! Ez az egész egy közös dallá forrt össze, az élet játszott velünk és mi egymással. Kórusban, felszabadultan. Felnéztem, a labirintusban egy mandala, a közepén a fehérbe öltözött játékmester, körülötte a nyolc színben mi, a külső íven pedig az őrzők, és ez így egy nagy egész, ami teljességélményt ad.
Igaz, mindez szertefoszlik, amint a Sziget forgatagába, a szamszárába visszatérünk, de már van egy sejtés, egy élmény, hogy a közép is ott van, volt, lesz, hiszen jártam benne.

Utójáték. A labirintusélmény a kiút megtalálásával végződik, ez nem mindig olyan, amilyennek képzeljük. Számomra egy céltalan bolyongás következett, néha négykézláb mászva az átjárókban, néha összekoccanva más útkeresőkkel. Végül nem tudom, hogyan jutottam ki, kicsit más tudatállapotban voltam.

A Sziget sok nemzetiségű közönsége, a tömeg, a hullámzó emberfolyam, az illatok, a hangok kavalkádja egy részlet az univerzumból. Odakint káosz uralkodik, pontosabban az egyén nézőpontjából sokszor átláthatatlan folyamatok, mozgások zajlanak. Megannyi személyes sors, megannyi mikrokozmosz a makrokozmoszban. Az értelmetlen zsibongásban ad egy biztos pontot a Közép, amikor azt mondja: Térj vissza hozzám! Mire gondol pontosan? Az elveszettség élménye hétköznapi, a megtalálásé is lehet az. Ahogy a meditációban, az imában. A középet keresem, mert onnan, a mandalából nézve, mindennek megvan a helye és szerepe. Nem átlátható, nem érthető, nem követhető, mindez lehet. Mégis létezik, tehát a nagy egészben, az univerzumban helye van, a kozmikus rendnek, a körforgásnak része. Ezt hozza el a Ji Csing labirintus, ennek a rátalálás lehetőségnek az élményét. Ami nagyon fontos, hogy mindezt nem csupán intellektuális síkon, hanem fizikai tapasztalással megerősítve. Átélhető élmény, a labirintusba zárva szabadon létezni, lélegezni, énekelni, érezni.

 

Fotók: Janik Zoltán

 

Élőkép Színház: Ji Csing Labirintus stábja

Szereplők: ÉG: Zelei Péter / Zoltai Döme SZÉL: Nagy Enikő / Horváth Borcsa FÖLD: Ködmön Petra / Táibl Eszter TŰZ: Bányai Sára / Bérczi Zsófi TÓ: Kis Vera / Olexa Csenge HEGY: Török Bálint / Tas Gergely DÖRGÉS: Horváth Réka / Lukács Gergő VÍZ: Guba Dorka / Pataki Teca KÖZÉP: Szabó Réka Ágnes / Kocsány Ágnes BEAVATÓ: Livingston Zoltán KAPU: Fenyvesi Boga / Visi Márton.
Koncepció, rendezés és labirintusterv: Bérczi Zsófia, Bambuszváz: Terebessy Tóbiás.

Az Élőkép Színház nyolcszögletű labirintusában az ősi kínai javaskönyv, a Változások Könyvének üzeneteit kelti életre. A Ji Csinghez érdemes úgy fordulni, mint egy bölcs mesterhez: ha olyan kérdést teszel fel, ami őszintén foglalkoztat, akkor fog válaszolni. A válasz két háromvonalas ősjel kombinációjában, egy hatvonalas ősjelben lesz elrejtve. Az út során a saját ősjeleidet megszemélyesítő szereplők segítségével fejtheted meg a neked szóló választ.

Kör-relációk, Köztes térben, Nők pirosban, Élő felszín, Tara teknője, A szőnyeg, Angster re-generációk, Darutánc, Fénygolyók, Organitórium – a szervek temploma, Sivatagtemplom, Hullámtér, Octopus Tarot Labirintus, Lepkévé válás-Konspiráció.

Mi az a I Ching? Szent könyv, a változások könyve

A Ji csing a természeti törvények felismerésén keresztül rávezeti olvasóját a világegyetem működésének megértésére és így a helyes gondolkodásra, valamint a tao szerinti élettel való harmóniára. Egy olyan rendszert nyújt, ami szimbólumok segítségével magyarázza meg, miként történnek a dolgok a világban és az emberben. A szimbólum megragadásának, s a jóslat kifejtésének eszközeként a cickafarkkóró szárából készült pálcikákat használták.

Változások könyve a konfucianizmus öt szent könyveiként tisztelt öt klasszikus egyike. A kb. i. e. 3000-re datált művet eredetileg életvezetési, jövendölési céllal használták s használják a mai napig, de filozófiai-bölcseleti értéke is vitathatatlan.
A legelismertebb, Carl Gustav Jung által is nagyra értékelt fordítás minden bizonnyal Richard Wilhelm protestáns misszionárius német nyelvű műve, ami 1924-ben jelent meg Jénában. Jung meleg szavakkal üdvözölte a Wilhelm-féle fordítást, s önéletrajzi írásában a következőket mondta róla: „A Kelet egyik legmélyebb tartalmú műve először jelent meg Nyugaton élő és elérhető formában”. Magyar fordításai közül a legismertebbek a Wilhelm német nyelvű munkáján alapuló Ji King – Változások könyve Pressing Lajos munkája (Budapest, 1992) és A változások könyve: a legősibb kínai bölcsesség, Richard Wilhelm feldolgozása, Deseő László fordítása (Budapest, 1994). A legújabb feldolgozások közé tartozik Karátson Gábor: Ji King. A Változások könyve (Budapest, 2003), valamint Müller Péter Jóskönyve (Ji-king a ma emberének; 2. javított kiadás; Rivaldafény, Bp., 2018).
Carl Gustav Jung kétségkívül sokat tett azért, hogy a Ji Csing ismertté váljon Európában. Az ő tanácsára, és Richard Wilhelm, majd annak halála után fia, Helmut Wilhelm ellenőrzése alatt ültette át angol nyelvre – Wilhelm fordítása alapján – a könyvet egyik tanítványa, C.F Baynes. Az 1951-ben kiadott műhöz Jung nagyszabású bevezetőt írt, melyben elméleti fejtegetésbe bocsátkozik az általa megalkotott szinkronicitás elvről. Jung a JI Csinget már a Wilhelm-féle fordítás előtt ismerte, s amellett, hogy az arhcetípusok legcsodálatosabb gyűjteményének tartotta, megfelelő eszközt látott benne ahhoz, hogy a véletlen egybeesések mibenlétét – melyre szinkronicitás elvet alapozta – tanulmányozza általa. Órákat töltött azzal, hogy a jóspálcikákat kínai módra manipulálva meditáljon az ítéletek jelentése fölött, s mély benyomást tettek rá az ősi jóskönyv frappáns válaszai. Jung a Ji Csinget a kínai kultúra „spirituszának” tartotta. Hitte, hogy a könyv „élő valóságának” megtapasztalásával a nyugati ember a keleti szellem puszta csodálójából vagy kritikus szemlélőjéből annak résztvevőjévé válhat. Red book című saját maga által illusztrált művében számos mandalát találunk, amelyeket nagy műgonddal festett meg.

Mi az a labirintus?

A labirintus, az útvesztő világszerte számos kultúrában jelen van, az őskortól napjainkig. Értelmezése az idők során alig változott: „helyiségek és folyosók bonyolult hálózata, ahol az elrendezésből adódóan nehézségekbe ütközik a tájékozódás és a kijutás.”. Tágabb értelemben így nevezünk minden olyan állandó vagy mobil tetszés szerinti anyagból készült struktúrát, amelynek az alaprajza komplex és bonyolult.
A XII. század körül épült farnciaországi templomok közül a chartres-iban, a bayeux-iben, az amiens-iben, a sens-iban, a Sain-Quentin-iben találhatunk nagy méretű kerek labirintusokat, amelyen a zarándokoknak és a bűnösöknek a bűnbánat jeleként imádkozva térdelve kellett végighaladniuk.A labirintus az ember fejlődésének nehézségekkel teli útjává vált, a bűnbánat és az imádság révén elérhető igazság és üdvösség felé vezető úttá.
Labirintus járást mai napig használják spirituális célból, akár egyénileg, akár kísérő (labirintus coach) támogatásával. Budapesten a Mátyás-hegyen is található egy természeti környezetbe installált kőlabirintus, amely szabadon kipróbálható.