Az idei Könyvhétre új fordításban jelennek meg Christian Morgenstern akasztófa-énekei. A Bitódalok című kötetet a Syllabux kiadó adja ki, a versekhez Friss Krisztina készített illusztrációkat. A fordítás Györe Gabriella munkája. A kötetből korábban a Jelenkor 2013. decemberi, a Műút 2014. májusi és a Holmi 2014. júniusi számában jelentek meg részletek – a Könyvhéten a Syllabux standjánál június 15-én szombaton dedikáltathatod is a kötetet.
A három generációs festőcsaládba született Christian Morgenstern (1871 – 1914), akinek első verseskötetét (In Phanta’s Schloss) Fontane, Rilke és Richard Strauss dicsérte, baráti társaságának, a Bitótestvériség tagjainak szánta a Bitódalokat. E képgazdag, játékos verseket a Berlinben felvirágzó kabaré-kultúra Julius Hirschfeld megzenésítésében hamarosan mégis magába szippantotta. Kiadásuk azonban 1905-ig váratott magára – a Morgenstern-féle groteszk, nyelvjátékokra, szóviccekre épülő, ám filozófiai mélységekbe hatoló ‘szösszenetek’ nem találkoztak a kiadók tetszésével. Ibsen, Strindberg és Björnson német fordítójának végül mégis e dalok hozták meg a széles körű ismertséget. Későbbi, részben halála után megjelent groteszk-gyűjteményeiben (Palmström, 1910; Palma Kunkel, 1916; Der Gingganz, 1919) aztán újabb és újabb gyöngyszemekkel gazdagította az oeuvre-t (ezekből bő válogatás olvasható magyarul a Tinódi kiadó 1989-es Akasztófa-énekek című könyvében Katona Tamás szerkesztésében). A bitódalok, melyeket a szerző „Az emberben lakozó gyermeknek” ajánlott, akár az 1900-as évek slamjeiként is felfoghatók. Játékok, melyek épp annyira komolyak, mint minden játék: halálosan. Nem véletlen, hogy hazánkban is annyi műfordítóra találtak. Néhány név a bitódalok korábbi fordítói közül, a teljesség igénye nélkül: Devecseri Gábor, Eörsi István, Fazekas Anna, Győrei Zsolt, Hajnal Gábor, Jékely Zoltán, Kalász Márton, Kálnoky László, Karinthy Frigyes, Keresztury Dezső, Mándy Stefánia, Márton László, Molnár Imre, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Szabó Lőrinc, Tótfalusi István. Hogy miért vállalkoztam mégis e versek újabb átültetésére? Mert a Lazi Bt. 2000-ben megjelent, Győrei Zsolt szerkesztette Bitódalok-kiadásának lapozgatása rádöbbentett: játszani jó. Fogadja az olvasó azzal a gyermeki lélekkel e kötet verseit, amellyel magam próbáltam őket visszaadni, s amelyhez szerzőjük eredetileg ajánlotta őket.
Bitólakó Tavaszdala
A tavasz hozzánk is betör,
ó, megdicsőült korszak!
Szalmaszálacska fényre tör
üregéből egy szúnak.
Szélben hintáz, rezeg, ragyog,
s visszaszáll szél ölén.
Oly énképem kerül körém,
ki többé nem vagyok.
A Holdkos
A holdkosé távol határ.
Birkanyírásra várva vár.
A holdkos.
A holdkos fűszálat kajál,
aztán almára hazajár.
A holdkos.
A holdkos álmában beszél:
„Mindenség sötét tere: Én.”
A holdkos.
A holdkos reggelre halott.
A Nap izzik, teste fagyott.
A holdkos.
A tánc
Egy negyeddisznó s egy ütemelőkuvik
egy oszlop mély árnyékán megbúvik,
mely alkotójuk elméjében áll.
És vonónövényszóra ketten
lejtenek a táncparketten
kézbe láb.
És három rózsás szájacskáján a
négynegyeddisznó ugrált graciőzen,
s ütemelőkuvik pacalját a
ritmus rezgette szeriőzen.
És árnyék látszott
és növény játszott
zavarodott melodiőzben.
Ám alkotójuk agya elfáradott,
s mint jöttek, mentek az oszlopok;
aztán a pár, nem új dolog,
a nemlétbe újra áthatolt.
Vonózene
még vérzene
s nincsen tovább mit látni ott.
Christian Morgenstern: Bitódalok. Fordította: Györe Gabriella. Syllabux. 2014.
